News here
hirdetés

HÍREK

Négygyerekes bajba jutott családot lakoltattak ki, a polgármester csapott le a házra

A polgármester 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez.
Fotó: Darinko / Wikipédia - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

hirdetés

Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt, sőt haladékot sem ad a családnak az ingatlan elhagyására – írja a 24.hu.

A lap felkereste a polgármestert, hogy megtudja, milyen indok vezette, amikor a házra licitált. Brunner Imre egyetlen kérdésre sem válaszolt, és ahhoz sem járult hozzá, hogy fénykép készüljön róla.

A helyi lakosok embertelennek és szívtelennek nevezték a település vezetőjének cselekedetét:

„Az lenne a dolga, hogy segítsen azokon, akik bajban vannak, erre ő használja ki a szorult helyzetüket”

– mondta egy középkorú nő, aki szerint érthetetlen, hogy miért kellett Brunnernek a ház, hiszen már van egy üresen álló ingatlana, a családdal pedig semmi probléma nem volt.

„35 évvel ezelőtt jöttek ide, amikor az asszony még csak egyéves volt. Azt tudni kell, hogy ez egy régi sváb falu volt, nagyon zárt közösséggel, de ők szépen beilleszkedtek, a gyerekek már itt születtek” – mesélték a helyiek a család történetét.

hirdetés

A régi sváb parasztházat még 2007-ben vette Mónika és akkori férje a korábbi német tulajdonosoktól, amelyhez svájci frank alapú devizahitelt vettek fel. Mónika aztán elvált férjétől, 10 éve pedig új párjával, Györggyel él a házban, akivel közösen nevelnek négy gyereket.

Az árverési jegyzőkönyv szerint összesen tízmillió forintos tartozás gyülemlett fel (ebben a vízdíjtartozások mellett a volt férj által felvett egyéb hitelek is benne vannak, illetve a 2,3 millió forintos gyerektartási díj, amit nem fizetett meg Mónikának) – járt utána a 24.hu.

„Természetesen felvettük a kapcsolatot a végrehajtóval, aki elmondta, mi lesz a menetrend. Kiderült, hogy háromszor húsz napra meghirdetik az ingatlant online licitre, és ha senki sem jelentkezik, akkor lehet valami esély rá, hogy a volt férjem tartozásait átvállalva visszafizetgessük az adósságokat, és megmaradjunk a házunkban”

– nyilatkozta Mónika a lapnak, aki egyébként szívbetegségben szenved, emiatt nincs állása.

A végrehajtó 3 millió forintos kikiáltási árat szabott ki, amely méltatlannak tűnik, hiszen Bében év elején egy nagyjából hasonló méretű és állapotú házat 13,9 millió forintért hirdettek az egyik ingatlanos portálon. A házra végül egyetlen licit érkezett, az elküldött árverési jegyzőkönyvben pedig már ott szerepelt a vevő neve: Brunner Imre volt az.

„Nem hittünk a szemünknek, amikor megláttuk a jegyzőkönyvet. Ő a polgármesterünk, és képes volt a saját falubelije házára licitálni”

– háborgott György, aki az árverés elején felhívta a polgármestert, hogy segítséget kérjen tőle. Tudták, hogy van egy üresen álló háza, amit szívesen kibérelnének kilakoltatás esetén. Brunner azonban kijelentette, hogy nem tud segíteni.

Györgyéknek augusztus végéig kell kiköltözniük, a polgármester pedig hallani sem akart haladékról, vagy a ház visszabérléséről. Szerencséjükre, Mónika testvére, aki a szomszéd faluban lakik, be tudja fogadni a családot.

A volt lakók megmutatták, hogy a ház mögött vagy 200 méteren keresztül tart a területük, amit a polgármester művel szívességi alapon. Így felvillant, hogy talán emiatt akarta megvenni Brunner az ingatlant.

„Amikor megvettük a házat, megkerestük a polgármestert, hogy egy zsák kukoricáért használja nyugodtan a mögötte levő földdarabot, mert mi nem tudunk mit kezdeni vele. Azért pont őt, mert a szomszédos szántó az övé. De ő azt mondta nekünk, hogy neki ennyiért nem éri meg. Végül ingyen, szívességből engedtük meg neki, hogy művelje, mivel nem akartuk, hogy esetleg megbüntessenek a parlagfű miatt”

– magyarázta Mónika.

Az árverési jegyzőkönyv szerint a terület 610 négyzetméter, azonban a valóságban ennél jóval nagyobb telekről beszélünk. A ház mögötti terület külön helyrajzi számon szerepel a telekkönyvekben, és az eredeti adásvételi szerződés nem tért ki rá. Emiatt papíron a német házaspáré maradt, egészen 2020 decemberéig, amikor Brunner Imre megvásárolta ezt a területet tőlük.

Az oromfalas háztípus egyébként két fennmaradt példányának egyike, így szerepel a településképi arculati kézikönyvben, mégpedig azok között az épületek között, amiket védelemre javasolnak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Nem érinti Magyarországot az uniós energiaár-kompenzáció
Ezek a döntések nem jelentenek intézkedési kényszert, mert Magyarországon már működik az extraprofitadó rendszere – mondta Szijjártó Péter.

Link másolása

hirdetés

Nem érinti Magyarországot az uniós energiaár-kompenzáció, mivel itthon már hoztak intézkedéseket az energiacégek extraprofitjának elvonására - erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Eurológus szerint.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken a vártnál lényegesen gyorsabban jutottak politikai megállapodásra az energiaügyi miniszterek Brüsszelben. Az elfogadott intézkedések között van az is, hogy

ideiglenes szolidaritási hozzájárulást is kell fizetni az olaj-, gáz-, szén- és finomítói ágazatokban végzett tevékenységekből származó olyan többletnyereség után, amelyre nem terjed ki az inframarginális bevételi korlát.

A hozzájárulást a tagállamok azokra a 2022. évi nyereségekre szedik be, melyek az előző három évben elért átlagos nyereséget 20% feletti mértékben haladják meg.

A bevételeket a tagállamok juttatásként átirányítják az energiafogyasztókhoz, különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokhoz, a súlyosan érintett vállalatokhoz és az energiaigényes iparágakhoz.

Az ülést követő tájékoztatón Szijjártó Péter azt mondta, hogy nem rontott és igazán nem is javított a jelenlegi helyzeten a mai tanácsülés. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy mivel nem szerepelt a gázársapka, ezért a kormány támogatta az előterjesztést.

hirdetés

Szijjártó szerint ugyanakkor

ezek a döntések nem jelentenek intézkedési kényszert, mert Magyarországon már működik az extraprofitadó és a kötelező átvételi támogatás rendszere, amelyek megfelelnek a mostani uniós döntéseknek.

"A már Magyarországon működtetett adózási-pénzügyi mechanizmusok céljukban, hatásukban gyakorlatilag ugyanazt a célt és hatást érik el, mint amelyről most itt szó volt" - mondta Szijjártó, aki szerint így „ez a csomag alkalmatlan arra, hogy megoldást hozzon a jelenlegi energiaellátási válságra Európában”.

A miniszter azt üdvözölte, hogy az újabb intézkedések nem tartalmaznak gázársapkát, az ugyanis szerinte alapvetően lehetetlenítené el Magyarország ellátását. Szijjártó felidézte, hogyha az unió ársapkát vezetne be, akkor az oroszok „leállítják teljesen a gázszállítást Európa irányába”. Szerinte ez szankciós intézkedés, de az EU kereskedelmi köntösbe akarja öltöztetni, amelynek elfogadása esetén már nincs vétóra lehetőség.

A nyolcadik szankciós csomag esetében azonban a magyar külgazdasági és külügyminiszter vétót helyezett kilátásba.

A szerdán bemutatott csomagnak ugyanis része lenne az is, hogy egyes építőipari, mérnöki, informatikai szolgáltatások orosz vállalatoknak történő nyújtását megtiltaná az EU. Ez pedig problémát okozhat a paksi bővítésnél, hiszen a Roszatom amerikai, német és francia vállalatokkal kötött alvállalkozói szerződéseket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki tanárokat, megjött a tankerület válasza
Több tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból pénteken. Mutatjuk a tankerületi központ érvelését.

Link másolása

hirdetés

Valóban a polgári engedetlenség miatt rúgták ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait - ez derül ki az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött válaszából.

Ahogy mi is beszámoltunk róla,

rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát több pedagógusnak a fővárosi intézményben.

A tanároknak küldött levélben arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben.

„Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” - mondta a 444-nek Palya Tamás, a gimnázium egyik tanára. Szerinte szeptember 9. óta három ilyen nap volt, mivel a tiltakozó tanárok heti egy-egy napot jelöltek ki az engedettlenségre.

Délután befutott az illetékes tankerület válasza a tanárok elbocsátására vonatkozó kérdésünkre. Arról érdeklődtünk, miért döntöttek az elbocsátás mellett ebben az esetben, miközben sok más iskolában is volt polgári engedetlenségi akció. A Belső-Pesti TKK érvelése szerint:

hirdetés
„a Belügyminisztérium kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy miközben minden munkavállalónak joga van a jogszerű sztrájkban való részvételhez, a törvénytelen munkabeszüntetés nem támogatható. Minden olyan munkavállaló, aki korábban törvénytelen munkabeszüntetésben vett részt, írásbeli figyelmeztetést kapott.

Azok esetében, akik jogszerűtlen cselekedetüket ennek ellenére azóta többször megismételték, a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mint munkáltató élt a rendkívüli felmentés jogával.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Élő: diákok tüntetnek a Kölcsey előtt a kirúgott tanáraikért
El a kezekkel a tanárainktól! – skandálták a résztvevők.

Link másolása

hirdetés

Spontán szolidaritási tüntetésbe kezdtek péntek este a budapesti Kölcsey Ferenc gimnázium diákjai a kirúgott tanáraik miatt.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, pénteken az intézmény több tanára levelet kapott az illetékes tankerületi központtól, amelyben az állt, hogy rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyukat. Később a Belső-Pesti Tankerületi Központ lapunknak küldött válaszában megerősítette:

tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki a pedagógusokat.

Az ügy miatt hétfő reggelre a Tanítanék Mozgalom is tiltakozó akciót szervezett a budapesti gimnázium elé, úgy tűnik azonban a diákok ezt nem várták meg, és már pénteken kifejezték szolidaritásukat a kirúgott tanárok felé. A résztvevők azt skandálták:

„El a kezekkel a tanárainktól!”

A spontán tiltakozást a Mérce közvetíti élőben.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Zelenszkij bejelentette: NATO-tagságért folyamodik Ukrajna
De facto már bizonyítottuk, hogy kompatibilisek vagyunk az észak-atlanti szövetség szabványaival – mondta az ukrán elnök.

Link másolása

hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy Ukrajna kérelmet nyújt be arra, hogy gyorsított eljárásban csatlakozhasson a NATO-hoz. Erről az ukrán államfő hivatalos honlapján és a közösségi oldalain tájékoztatta a közvéleményt.

"De facto már végigjártuk a NATO-ba vezető utat. De facto már bizonyítottuk, hogy kompatibilisek vagyunk az észak-atlanti szövetség szabványaival. Bízunk egymásban, segítjük egymást és védjük egymást. Ez az észak-atlanti szövetség. De facto"

- fogalmazott Zelenszkij. Hozzátette, hogy Ukrajna pénteken benyújtja kérelmét, amivel "de jure", azaz jogi értelemben is megpályázza a NATO-tagságot, és kéri a gyorsított eljárás alkalmazását.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: