Ne bántsd a Tilost! – a rádió az utolsó, valóban szabad és örök ellenzéki hang a budapesti éterben
Ezeket a sorokat éppen akkor írom, amikor hazaértem a... honnan is? Második munkahelyemről? A hobbimból? A barátaimtól? A második-harmadik családomtól? A természetes szellemi közegemből.
Amennyire nehéz definiálnom, hogy mit jelent számomra a közege és közössége, annyira nem nehéz rámutatni arra, hogy miért van szüksége a tágabb közösségünknek, a városnak, az országnak, a (maxoljuk már ki a patetizmust) nemzetnek egy olyan képződményre, mint a Tilos Rádió.
A tényeket nézve egyszerű a dolgunk: a Tilos Rádió definíció szerint egy közösségi rádió, azaz nem állami és nem is reklámpénzekből, hanem a műsorkészítőkből és hallgatókból álló közösség apanázsából él, azaz mindennél erősebben függ a befogadó közegtől. Ezt számos izgalmas zenei és szöveges műsorral, tematikus napokkal, szabad hozzászólási lehetőséggel, gyakorta „tilosos” bulikkal, rendezvényekkel igyekszik meghálálni. Amit a hallgatók pedig alkalmi és rendszeres adományokkal, 1%-os felajánlásokkal és nagyon gyakran tárgyi dolgokkal vagy szívességgel honorálnak.
Mindezt immár több mint 30 éve. A rádió 1991-ben kezdte meg (eleinte illegális) sugárzását. Ekkor jött a felismerés sokaknak, hogy a rendszerváltás szabadsága nem jelent automatikus szabadságot a médiapiacon is: azt az eddigi szigorú állami felügyelet helyett (majd ismét: mellett) a piac logikája határozza meg. Így születnek meg a „legváltozatosabb slágereket” szolgáltató rádiók, amik nagyjából kétóránként ugyanazokat a számokat ismételgetik, egyféle stílusban, örök körforgásban, időnként „kívánságműsort” hazudva elhitetve, hogy ezt Marcsi, Peti és a Nagyi kérte-küldte „mindenkinek, aki szereti”.
A Tilosban ezzel szemben a valódi szabadság azt jelenti, hogy nem a klasszikus értelemben vett szerkesztőség állítja össze a műsorlistát, de még magukat a műsorokat sem. Időnként megjelennek különc figurák az ajtóban, akiknek remek trécselős vagy zenei műsorötletük van, a rádió teret ad nekik, és ha ez találkozik a közönség igényeivel (továbbra se feledjük: ők a legfontosabb ítészek és a fenntartók is), akkor létrejön a kedvelt és adott esetben a hazai médiapiacon nem ritkán hiánypótló műsor. Mindezt mindenki (több százan!) ingyen és bérmentve, sőt havonta egy jelképes tagdíjat befizetve teszi.
Talán mondanom sem kell, mekkora meglepetést okozott annak idején, a 90-es évek elején egy olyan rádió, ahol nem fahangú műsorvezetők olvastak fel papírszagú szövegeket, nem az unalomig ismert slágereket játszották, hanem (olykor egyébként akár bájosan gyatra minőségben) beszélgettek „olyan emberek, mint én”. Néha kicsit hadartak, bénáztak, olykor komoly vitákba keveredtek, felháborodtak vagy mindent elröhögtek, de mindenképp felpezsdítő volt annak, aki hallgathatta őket, sőt (és ez mindmáig egyedülálló a magyar médiában) hozzászólhatott a diskurzushoz. Ugyanez igaz volt a zenei kínálatra is: sokan döbbenten figyelték, ahogy a Tilos dj-i megismertették a fülüket barbadosi dzsesszel, japán trance-szel, indonéz rappel vagy bolíviai klasszikus zenével.
A világ persze változik, a podcastok és világrádiók korszakában már nem tűnik akkora kuriózumnak, ha valaki a bolygó minden sarkából szállítja a dallamokat, ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, ilyet FM-en továbbra sem sok helyen hallunk. Ahogyan teljesen kötetlen, bárkit a mikrofon mellé engedő beszélgetéseket sem a világ nagyon kicsitől a legnagyobb dolgaiig. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezt a hallgatók folyamatos interaktivitása mellett.
Magam idén épp 10 éve tartozom ehhez a közösséghez, a csatlakozásom a létező legprofánabb módon történt. Legjobb barátommal megláttunk egy hirdetést, amiben szövegesműsor-készítőket kerestek, jelentkeztünk, kipróbáltak minket, beváltunk. Azóta készíthetünk műsort teljes szerkesztői szabadságban, soha, senki által nem irányítva, egy olyan helyen, ahol csak akkor szólna bele bárki a munkánkba, ha kirívó szabálytalanságot tennénk. Üdítő környezet. Egyszer egy Tilost nem ismerő, fiatal barátom naivan feltette a teljesen adekvát kérdést: ha már szeretek rádiózni, miért pont a Tilosban? Miért nem egy nagyobb elérésű rádióban, ahol többekhez jutna el a hangom? Azelőtt sosem gondolkoztam a kérdésen, de – talán éppen ezért – nagyon is kész válasszal szolgáltam:
Természetesen a kettő metszete igen jelentős, de „tilosozni” mást és többet jelent, mint pusztán rádiót csinálni. Kevés a terjedelem és a tehetségem, hogy pontosan kifejezzem, mennyivel többet, de ez valóban nagy adag plusz a rádiózáson túl. Egy közösséghez tartozás, aminek a tagjaira (immár nagyrészt barátaimra) számíthatok, ha szükségem van – legyen az műsorkészítő-kolléga vagy hallgató. Hétről hétre új emberek, új látásmódok, új perspektívák megismerése – mind műsorvezetőként, mind rádióhallgatóként. Egy segítő közeghez tartozás, akikkel minden esetben kiállunk – sokszor tevékenyen is – elnyomott, bántalmazott, elhallgattatott, ideiglenesen vagy folyamatosan nehéz helyzetbe került emberek (hajléktalanok, mélyszegénységben vagy fogyatékkal élők, bármilyen kisebbséghez tartozók) mellett. A létező legszélesebb skálán mozgó, okos, a világra nyitott emberek megismerése, elfogadása.
Amikor ezt írom, a tilosos lejátszási listámon van műsor a sajtkészítésről, egy Ázsiát bebicikliző párról, Kornai és János és a kínai gazdaság kapcsolatáról, a városi bringázás tudnivalóiról, az alternatív pedagógiáról, a magyarországi francia közösség mindennapjairól, az orosz űrkutatás hajnaláról, Podmaniczky Frigyes munkásságáról, kormányközeli üzletemberek szerepéről a 2022-es választási kampányban, a költészet napjáról – és ez csak néhány a most lementett legalább 50 műsorból. Az elmúlt héten pedig hallottam a rádióban amerikai punkzenét, svéd dzsesszt, indiai klasszikust, osztrák hip-hop-ot, japán technót, nemzetközi elektropopot, magyar drum and bass-t – csak amire emlékszem.
És hogy miért írom ezt a személyes „szerelmi vallomást”? Mert most, 2022 húsvétján, 30 és fél évi működés után komoly veszély fenyegeti a rádió létét. A médiahatóság „súlyos” és „ismételt” jogsértésekre hivatkozva nem hosszabbította meg a frekvenciaengedélyt, aminek köszönhetően újra kell pályázni a 90.3-as hullámhosszra. Meg is teszik (tesszük) persze, de azért a Civil és a Klubrádió példája a szemünk előtt előrevetíti, körülbelül milyen esélyekkel. Persze ha egy rádió nem tartja be a rá vonatkozó szabályokat, jogos lehet a büntetés. Azonban a szabálytalanságokat reprezentálandó, idézném a rádió ügyvezetője, Csabai Gábor (a Tilos nagyjából 400 önkéntesének csak: Papó) mondatait, amit a Mércének nyilatkozva mondott:
„Minden egyes műsorelemről számot kell adnunk. Elkezdődik egy műsor, megszólal a szignál, megtörténik a bejelentkezés, elkezdődik a beszélgetés. Ez már három műsorelem, utána lejátszanak egy zenét, az már négy. Ezeket a műsorelemeket nekünk pontosan dokumentálnunk kell, mikor és mettől meddig tartottak, mik hangzottak el és így tovább, összesen 16 rubrikát kell kitöltenünk”.
Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy minden egyes héten nagyjából 300-350 műsorelemről részletes beszámolót kellene készíteni – ez egyetlen héten körülbelül 27 ezer(!) adminisztrálásra váró műsorelemet jelent. Egy közösségi rádiótól ilyen szigort elvárni szinte nonszensz. A közösség azonban még erre is összedobott egy szoftvert, amivel nagyjából tisztességesen megoldották a feladatot, az NMHH el is fogadta azt, de így is kifogásolnak. Ahogy a "kiskorúak védelmét" is szörnyen komolyan veszik: az elmúlt 8 évben nagyjából egy kézen megszámlálható alkalommal csúszott be a kötetlen élő beszélgetések közé egy-egy oda nem illő szó – amiért a műsorvezetők többnyire azonnal elnézést is kértek. Egy laza, hétköznapi beszélgetésben ez tulajdonképpen egészen vállalható arány – de az országban, ahol ugyebár mindent közismerten precízen, pontosan be kell tartani és tartatni, sajnos nem fér bele ennyi lazaság.
Természetesen az utóbbi napok híreiben mindkét oldalról voltak túlzások: az igazság valahol az „Ennyi volt, vége!” és a „Nem baj, majd folytatják online, úgyis a netes rádióé a jövő” között helyezkedik el. A rádió minden idegszálával arra koncentrál, hogy megmutassa: erős és összetartó közösség, és értelemszerűen pályáznak a szeptember 3-án lejáró frekvenciára. Ugyanakkor muszáj megemlíteni, hogy a rádióhallgatás a vártnál konzervatívabb műfaj:
A Fidesz, ha nem is csúfosan, de egyértelműen kikapott az április 3-i választáson a fővárosban. A Tilos Rádió pedig az utolsó, valóban szabad és örök ellenzéki hang a budapesti éterben. Tippem szerint ha valamilyen furmányos, valós vagy mondvacsinált indokkal el akarják lehetetleníteni, talán nem egy Karc FM-féle harcosan kormánypárti csatornát tesznek a helyére. Éppen elég ha érkezik az n+1-dik, csak kicsit kormányközeli oligarchákhoz köthető, „legnagyobb slágereket” sugárzó csatorna, ahol egy óra konzervzene és bugyuta semmitmondás után 5 percben jönnek az MTI hírei: migránsok, gazdasági sikerek, rezsiharc, Brüsszel és a vágbesenyőfalvi állatpark újszülött kaukázusi törpetapírja. Mindenki boldog, az agyak kilúgozva.
Egy, az átlag adófizetőnek egyetlen fillérjébe sem kerülő, ám szabad, „fentről” nem kontrollálható, sokszínű, széles érdeklődésű hanggal kevesebb a hazai médiapiacon. Szerintem mindannyian el tudunk képzelni egy ilyen forgatókönyvet. A kérdés mindössze annyi: egy ilyen, talán ha százezres hallgatottságú, teljesen egyedi hangú és működésű közösségi rádió a magyar éterben vajon miért tilos?
