HÍREK
A Rovatból

Figyelmeztet a NAV: ma éjfélkor lejár a sokakat érintő határidő

A bevallási tervezetet ma még átnézheti, aki szeretné. A NAV hosszított nyitvatartással és telefonos ügyfélszolgálattal segít az utolsó pillanatban.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hosszabbított nyitvatartással segíti azokat, akik az utolsó napra hagyták a személyijövedelemadó-bevallást. A központi ügyfélszolgálatok május 20-án 8:30-tól 18 óráig várják az ügyfeleket, a NAV Infóvonala pedig 20 óráig elérhető.

Az szja-bevallás elektronikus úton az eSZJA-felületen éjfélig küldhető be.

Aki papíron szeretné benyújtani, annak még ma postára kell adnia az iratokat. Fontos, hogy a postai feladás határideje május 20., nem a beérkezésé. Papíralapú bevallás esetén az aláírás is kötelező, enélkül a bevallás érvénytelen.

Az eSZJA-felület lehetőséget ad a bevallási tervezet megtekintésére, módosítására és jóváhagyására is. A benyújtáshoz Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztráció szükséges, amit szintén online lehet intézni.

A NAV közleménye szerint

„aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik”.

Ez azonban nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra – nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes az adóbevallásuk.

Aki szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, az ne feledkezzen meg a civil szervezetek számára szóló nyilatkozat beküldéséről.

Az egyházakra vonatkozó nyilatkozatot csak akkor kell újból kitölteni, ha korábban nem nyilatkozott, vagy változtatni szeretne rajta. A NAV ezeket a nyilatkozatokat „mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg nem jelöl meg másik kedvezményezettet, vagy nyilatkozatát nem vonja vissza”.

A tervezet ellenőrzése azért is fontos, mert előfordulhat, hogy nem szerepel benne minden jövedelem. A NAV szerint gyakori, hogy a lakáskiadásból vagy ingatlaneladásból származó bevételekről nem áll rendelkezésükre teljes körű információ.

A hivatal közlése szerint a tervezet kitöltésében segít egy kérdés-felelet alapú fejlesztés, amely közérthető módon, néhány válasz alapján automatikusan kitölti a vonatkozó mezőket.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili üzent, miután megint feljelentették: Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve?
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.


„Megint feljelentettek – úgy tűnik, ennyire félnek egy 20 éves diáklánytól” – kezdte Facebook-bejegyzését Pankotai Lili, aki ellen nem sokkal ezelőtt szüntették meg az eljárást a Pride-ügyében.

„Ám most Viktor új szintre emelte a tétet: már a Készenléti Rendőrséget küldte rám – az egyik jelentgető csicskáján keresztül. Budai „Jelentgető” Gyula egy már megvágott videó továbbvágott verziójával házalt addig, amíg most maga a Készenléti Rendőrség nyomoz ellenem. Így a Megafontól a Hír TV-n át Budai Jelentgető Gyuláig most egy év börtönnel fenyegetnek” – írta a fiatal aktivista.

„Azért ez elég érdekes – sőt, egyben megtisztelő is –, hogy a hatalom minden eszközt bevetve próbál megfélemlíteni és eltakarítani. Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve? Ilyen nagy a baj?”

– tette hozzá.

Pankotai azt is leírta a posztban, hogy mivel jár az, ha valaki ellen ilyen nyomozást indítanak. Állítása szerint 0–24-ben megfigyelhetik, bármikor lehallgathatják, bármikor házkutatást tarthatnak nála, bármikor lefoglalhatják és átkutathatják bármilyen holmiját vagy elektronikai eszközét.

„Az pedig megint csak egy „király kórkép”, hogy a nyomozásról szóló információk előbb landoltak a Hír TV szerkesztőségében, mint nálam. Én a mai napig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam, de a Megafon már elindította a kampányát” – fűzte hozzá Lili, aki eztán Budai Gyulának üzent.

„Gyula, én nem a családapáról, nem a nagypapáról, nem a férjről, nem a focidrukkerről beszéltem – hanem az Orbán Viktor által vezetett és az ő nevével fémjelzett egész rendszerről és gépezetről, ami nem térhet vissza 2030-ban. Ezt is hallottad volna, ha nem vágtátok volna szét a videót. Budai Jelentgető Gyula, aki esküt tett arra, hogy minden erőszakos megnyilvánulást jelenteni fog – ő maga, amikor még a saját kommentelői is kiakadtak rajta, emlegetve Orbán Viktor poloskázását, ahol bírók, aktivisták és civil szervezetek eltakarítását ígérte miniszterelnökként –, akkor Gyula válasza annyi volt: „Hát tessék feljelenteni Orbán Viktort, ahogy én tettem Lilivel.”

Orbán Viktor „nagytakarítása” úgy tűnik, elkezdődött – és a civil szervezetek, aktivisták, bírók közül egy aktivistával kezdi. Nem is akárhogyan – egyből egy év börtön a cél”

– írta a fiatal lány, majd a hosszú bejegyzés végén a miniszterelnöknek is üzent.

„Most hozzád szólok, Viktor! Hozzád, aki egykoron Soros kedvenceként, saját testeddel védted Demszkyt a kádári rendőrség ellen – most meg nem is a sima, hanem a Készenléti Rendőrséget uszítod rá egy diáklányra?!? Kezdődhet a tánc, fiúk! Ahogy neked már egyszer megüzentem: Tudok játszani. És készülj fel – mert szeretek is;) 275 nap. Tik-tak, tik-tak” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Rácz András: Olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, négykézláb közlekedő sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra
Az Oroszország-szakértő szerint nem sokat tudunk az esetről, ezért higgadtan kellene vizsgálni az esetet. Azonban arról is ír, hogy többen hibázhattak az elhunyt magyar ügyében.


Továbbra is rengeteg a kérdőjel Sebestyén József halála körül, aki kárpátaljai magyarként szolgált az ukrán hadseregben. A férfi tragikus sorsa miatt megszólalt Rácz András Oroszország-szakértő is, aki hosszú posztban írta le, mit lehet biztosan tudni, és mire nincs bizonyíték.

Rácz szerint kevés és ellentmondásos információ áll rendelkezésre, ezért „ideje volna a higgadtságnak”. Posztjában világosan fogalmaz: nincs olyan, hogy „kényszersorozás”. A sorozás maga is kényszer, ráadásul háborús helyzetben ez nem is sorozás, hanem mozgósítás. Ukrajnában jelenleg részleges mozgósítás zajlik, nem békeidőbeli sorozás.

A szakértő részletesen ír az ukrán hadkiegészítési szervezetről, a TCK-ról is. Ezek a hivatalok döntik el, hogy az ukrán férfiak mikor és melyik alakulathoz kerülnek, miután leadták adataikat. A TCK munkatársai Rácz szerint sokszor erőszakosak, korruptak, és a szabályokat sem tartják be. Az ukrán törvények szerint minden 25 és 60 év közötti férfi köteles regisztrálni, de sokan ezt nem teszik meg – ez pedig komoly következményekkel járhat.

Rácz hangsúlyozza, hogy sok visszaélés éri azokat, akik nem regisztrálnak vagy nem frissítik az adataikat, vagy akik ugyan megkapják a behívót, de nem jelennek meg. Szerinte az ilyen esetekről készült videók nagy része ezeknek a helyzeteknek a vége, amikor az embereket az utcán hurcolják el. A szakértő szerint ma már az is előfordul, hogy valakit előbb visznek el, és csak utólag kapja meg a hivatalos behívóját – de hogy Sebestyénnel is ez történt-e, azt nem lehet tudni.

Két videó is nyilvánosságra került Sebestyénről. Az elsőn négykézláb mászik, a másodikon elmondja a mentősöknek, hogy szédül, fáj a hasa, és nem tud felállni. A mentősök ennek ellenére azt mondják neki, hogy „ne szórakozzon, álljon a lábára, legyen férfi”. Eközben ott állnak mellette, de nem vizsgálják meg, nem segítenek neki. Rácz szerint

„olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, dezorientált, szédülésre panaszkodó, négykézláb közlekedő, viszont biztosan józan (ez is fontos!) sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra.”

A szakértő egyértelműen úgy látja, hogy Sebestyén közvetlen felettesei és a mentősök is hibáztak. Azt is hangsúlyozza, hogy az ukrán hivatalos közlemény elismeri: a férfit nem küldték kórházba, noha a videók alapján „annyira rosszul volt, hogy azonnal katonai kórházba kellett volna küldeni”. Ehelyett az ukrán közlés szerint Sebestyén június 18-án önkényesen elhagyta az egységét, és csak 24-én jelentkezett a beregszászi kórházban. Rácz szerint „ha Sebestyén akkor rendes orvosi ellátást kap, értelemszerűen nem szökött volna meg, hogy aztán maga menjen kórházba”.

A posztban Rácz azt is kiemeli, hogy

„megmagyarázhatatlan, hogy ha Sebestyén ennyire rossz állapotban volt a gyakorlótéren, mint a videók mutatják, akkor hogyhogy nem került azonnal kórházba és kapta meg a szükséges ellátást.”

A szakértő szerint az ügy alapos és lehetőség szerint független vizsgálatot igényel, és ha valaki hibázott, azt felelősségre kell vonni. A jövőre nézve szerinte az is fontos lenne, hogy a katonai orvosi vizsgálatok Kárpátalján alaposak legyenek, és ne történjen meg újra, hogy olyan embert is kiképzésre küldenek, aki egészségileg alkalmatlan.

Rácz hozzátette: „egy, a hadköteles kárpátaljai magyarok sorsát a szívén viselő kormányzat a mostani tragédia után megfontolhatná, hogy – értelemszerűen az ukrán állammal szoros együttműködésben – segít a régió katonai egészségügyi központjainak a modernizálásában. Ezzel lehetne rövid távon – a diplomáciai tiltakozáson túl – talán a legtöbbet tenni azért, hogy mással ne történhessen meg az, ami Sebestyén Józseffel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ryanair géppel repült Brüsszelbe Orbán Viktor és felesége
A miniszterelnök és Lévai Anikó ezúttal azt az egyszerű utazási módot választotta, mint bármely átlagos utazó.


Brüsszelbe utazott Orbán Viktor és Lévai Anikó, ehhez pedig nem akármilyen módot választottak:

egy fapados légitársaság gépével indultak útnak a belga fővárosba

– jelezte a Telex több olvasója.

Orbán ráadásul azt a Ryanairt választotta, amelynek igazgatója nem egyszer durván beszólt a magyar kormányzatnak. A portál olvasói által beküldött felvételeken látható, ahogy a miniszterelnök és felesége gurulós bőröndjükkel indulnak a gép felé, ahogy az is, ahogy Orbán Viktor napszemüvegben a gépre száll.

Az utazással kapcsolatban a Telex kereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot (KTK), a Miniszterelnökséget és Máté János sajtófőnököt is, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mi a látogatás célja.

Pénteken délután Menczer Tamás üzente Magyar Péternek, hogy Orbán Viktor nem vele, hanem Ursula von der Leyennel és Manfred Weberrel vitázik, de valószínűtlen, hogy erre épp most akarna sort keríteni.

Korábban többen bírtálták a magyar kormányfőt, amiért gyakran használ katonai luxusgépet az utazásaihoz, ám a Lázár János által is elítélt luxizás ebben az esetben természetesen fel sem merülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: