HÍREK

NATO-főtitkár: Már 2021 őszén tudtuk, hogy Putyin támadni fog, Magyarország is értesült erről

Jens Stoltenberg megerősítette, hogy február elején valóban beszélt Orbán Viktorral a kormányfő moszkvai látogatása után, de ekkor már nem volt újdonság neki az, amire a miniszterelnök figyelmeztette.

Link másolása

Magyarország NATO-ban és a háborúban betöltött szerepéről kérdezte a Partizán YouTube-csatorna a NATO-főtitkárát Brüsszelben egy interjú keretében. Jens Stoltenberg meglehetősen diplomatikus válaszokat adott, például elmondta, hogy a magyar kormány részt vállalt a különféle támogatásokból, elfogadta a szankciókat is elfogadta, és sok menekültet is befogadott.

Arra a kérdésre, hogy maradéktalanul elégedett-e Magyarország eddigi szerepvállalásával, azt válaszolta, hogy nem akarja rangsorolni a szövetség tagországait. Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Törökország mellett az egyetlen olyan NATO-tag, amelyik még nem ratifikálta Svédország és Finnország tagságát, a főtitkár csak annyit mondott, számít rá, hogy Magyarország és Törökország is mihamarabb megteszi ezt.

A Partizán alapítója, Gulyás Márton felidézte, hogy Orbán Viktornak rossz megérzései voltak a február elejei, Vlagyimir Putyinnal való moszkvai találkozója után. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy bár az orosz elnök nem mondta neki, hogy támadásra készül, de ő látta, hogy baj van. Állítása szerint fel is hívta a NATO főtitkárát, hogy figyelmeztesse erre. Stoltenberg az interjúban megerősítette, hogy valóban beszélt a kormányfővel.

„Ekkor a NATO-tagok már teljes bizonyossággal tudták, hogy Putyin Oroszországa meg fogja támadni Ukrajnát. A közös hírszerzésünk értesült erről még 2021 őszén. Az egész világot figyelmeztettük, beleértve a NATO-tagokat Putyin megszállási terveiről és a hatalmas katonai készülődésről. Ez az információ tehát minden országnak a birtokában állt, fel voltunk készülve Putyin támadására”

- mondta.

Hozzátette, hogy szerinte helytelen lenne részleteznie a közte és Orbán között történt beszélgetést. Arra azért utalt, hogy számára nem volt meglepetés az, amit a miniszterelnök mondott neki, hiszen már 2021 őszén tisztában voltak azzal, hogy Putyin támadásra készül.

A főtitkár azt is elmondta, hogy szerinte téves gondolat az, hogy a NATO tervezett keleti bővítése provokálta ki az orosz támadást. Úgy véli, ez az elképzelés azon a feltételezésen alapul, hogy Oroszországnak jogában áll dönteni a szomszédos országok sorsáról. Hangsúlyozta, hogy Oroszország indította a háborút, miatta áll fenn ez a helyzet Európában, ami a hidegháború óta a legveszélyesebb. A konfliktust pedig az okozza, hogy Putyin nem hagyja, hogy Ukrajna eldöntse, milyen úton járjon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elveheti a kormány a tanárok közalkalmazotti státuszát
A kormány akár egy új jogállási törvényben is meghatározhatja a pedagógusok bérezését. A szakszervezetek nagyon nem támogatják az ötletet.

Link másolása

Nem reagált érdemben a kormány a pedagógusok sztrájkköveteléseinek egyetlen pontjára sem. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezett egy egyeztetést, amelyet végül Maruzsa Zoltán államtitkár hívott össze - írta a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a szakszervezetek ismét annyit kértek, kapjanak érdemi válaszokat például a 45 százalékos béremeléssel, a munkaterhek csökkentésével, az iskolai sztrájkot korlátozó törvény és a tanárok kirúgását megkönnyítő kormányrendelet visszavonásával kapcsolatos követeléseikre.

Egyelőre incs előrelépés a bérrendezések ügyében, de az elhangzott, hogy a kormány akár egy új jogállási törvényben határozná meg a pedagógusok bérezését. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a lapnak azt mondta, hogy ennek az lehet a következménye, hogy a szakképzésben oktató kollégáikhoz hasonlóan a köznevelésben dolgozó pedagógusok is elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat.

Ezt sem a PSZ sem a PDSZ nem támogatja, mert az több munkavállalói jog elvesztésével járna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán Viktor: „Nem akarnám Magyarországot az EU-ban, csak éppen nincs más választásom“
A miniszterelnök szerint minden rossz dolog, ami az elmúlt 30 évben Európában történt, az Brüsszelre vezethető vissza.

Link másolása

Rod Dreher, az American Conservative című folyóirat felelős szerkesztője is vendég volt a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján, ahol Orbán Viktor látta vendégül a konferencián részt vevő 15 újságírót. Erről pedig egy cikket is megjelentetett – közölte a Hvg360.

Rod Dreher érezhetően rajong a magyar miniszterelnökért, akit nagyszerű politikusnak tart, szerinte Orbán „éles elméjű, szórakoztató, briliáns és teljesen magabiztos”, és többet kellene szerepelnie az amerikai médiában.

Orbánt a beszélgetés során megkérdezték arról, szeretné-e, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. A miniszterelnök erre azt válaszolta:

„Egyértelműen nem”, majd hozzátette: ennek ellenére Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának 85 százaléka az az unión belüli kereskedésből származik.

„Nem könnyű nekem odamenni, ahol mindenféle szemétládának elmondanak” – mondta a miniszterelnök, aki Dreher szerint az Európában az elmúlt 30 évben történt rossz dolgokért egyértelműen az Uniót okolja. Orbán Viktor szerint „az EU-nak be kell feketítenie Magyarországot, mert ha az bármiben sikeres, akkor az gyanússá teszi a közösség politikáját és ideológiáját”.

Az orosz-ukrán háború kapcsán Orbán kifejtette: a Nyugatnak meg kellene értenie, hogy Vlagyimir Putyin nem engedheti meg magának, hogy veszítsen, és nem is fog, mert jövőre választások lesznek Oroszországban. Szerinte elmúlt az az idő, amikor Oroszország el tudta volna foglalni Ukrajnát, ezért a céljuk most az, hogy, hogy a leigázott országot egy kormányozhatatlan ronccsá tegyék, hogy a Nyugat ne tarthasson rá igényt. A miniszterelnök szerint ez már sikerült is. „Ez most Afganisztán [...] a senki földje” – fogalmazott. Úgy véli, az idő Oroszország oldalán áll, a történelem során korábban is bebizonyosodott, hogy az ország meg tudta fordítani a vesztesnek induló háborúkat a hatalmas hadserege miatt.

A Nyugat „háborúban áll Oroszországgal. Ez a valóság. Minden nap egyre beljebb sodródunk”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Amikor az oroszországi atomfegyverekről kérdezték, úgy fogalmazott: „Nem tudom kizárni, hogy bevetnék”. Pontosította ugyanakkor, hogy taktikai atomfegyverekről beszélt, nem a hatalmas, atomfelhőt hozókról.

Az Európai Unió nyugati országainak társadalmáról megjegyezte: „Az én elemzésem szerint ez a társadalmi struktúra, amely az elmúlt harminc évben épült fel, teljesen ellentétes az emberi természettel. Össze fog omlani, remélhetőleg nem Armageddon-szerűen”. Szerinte „a hagyományokhoz való visszatérés sokkal gyorsabb lesz, mint ahogyan azt el tudjuk képzelni. De előbb politikailag szét kell zúznunk” a genderideológiát és a „progresszív őrületet”.

Az írás egy korábbi verziójában még szerepelt a legizgalmasabb kérdés-válasz Magyarország Európai Uniós tagságáról: „Someone asked the prime minister if he wanted Hungary to stay in the EU. "Definitely not!" he said, adding that Hungary has no choice, because 85 percent of its exports are within the EU”„Valaki megkérdezte a miniszterelnököt, szeretné-e, hogy Magyarország az EU-ban maradjon. "Egyértelműen nem!" mondta, hozzátéve, hogy Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának 85 százaléka az EU-n belül történik.” Ez azonban jelenleg már nem található meg a cikkben, amit teljes terjedelemben EZEN A LINKEN lehet elolvasni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A raktárban dugdossák az árut a boltokban, ezért van hiány Nagy Márton szerint
A miniszter szerint az egésznek semmi köze az árstophoz.

Link másolása

Ahogy korábban is írtunk róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter interjút adott a Mandinernek, amiben azt mondta: februárban akár a 25 százalékot is elérheti az infláció, de szerinte utána zuhanásnak fog indulni, év végére pedig az egyszámjegyű lehet a fogyasztói árak éves növekedési üteme.

Nagy Márton ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerinte az infláció legfőbb oka, hogy

a boltok nagy részében szó sincs hiányról, az áru egyszerűen a raktárban marad, nem kerül ki a polcra, nagyrészt mesterséges hiánygerjesztés folyik

– idézi a minisztert a Portfolio.

Arról is beszélt, hogy februárban-márciusban azért állhat meg az áremelkedés gyorsulása az élelmiszereknél is, mert túltermelési válsággal néz szembe az élelmiszeripar, például tej, csirke, sertés, gabona területén is.

Mint mondta: számításaik szerint az üzletek legfeljebb 60-70 százalékban tudják áthárítani az árstopos termékeken kieső profitot. A jegybank elemzésében 100 százalékos áthárítás szerepel, ezzel azonban – az elemzéseinkre és a felméréseinkre alapozva – nem ért egyet a minisztérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Szabad ország, szabad oktatás!” - péntek reggel diákok tüntettek az Astorián
A következő fontos megmozdulás a jövő keddre tervezett ülősztrájk lesz.

Link másolása

Péntek reggel fél 8-tól 8-ig az Astorián tüntettek az Eötvös József Gimnázium diákja más jó nevű középiskolák diákjaival - írja a Telex.

„A tanárainkkal vagyunk!” - írták a nagy molinóra szlogenjüket.

A diákok a „Csend nem rend” és a „Szabad ország, szabad oktatás” jelszavakat skandálták.

Sem a buszos, sem az autós forgalmat nem akadályozta a megmozdulás, amin néhány százan vettek részt. Beszédek nem voltak, a szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy a hangjukkal és a molinókkal készüljenek.

Strbka Anna, a demonstráció főszervezője a Telexnek elmondta, hogy

a következő fontos esemény a keddi ülősztrájk lesz.

Csütörtökön egyeztetett Maruzsa Zsoltán államtitkár a pedagógusosokkal, de Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint nem történt érdemi előrelépés a bérrendezés ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: