HÍREK
A Rovatból

Napokig tartó útlezárások jönnek Budapesten: mutatjuk, hol lesz nehézkes a közlekedés

A rendőrség figyelmeztetése szerint delegációk érkeznek a fővárosban, és a védett járművek miatt dinamikus lezárásokra kell számítani. A lezárások mindig csak annyi ideig tartanak, ameddig feltétlenül szükséges.


Recep Tayyip Erdogan török elnök, valamint Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán és Kirgizisztán államfői is Budapestre látogatnak május 20–21-én. A Várkert Bazár ad otthont a Türk Államok csúcstalálkozójának, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök hívta meg a vezetőket – derült ki a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály közleményéből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján jelezte: a külföldi delegációk mozgása miatt forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani a fővárosban. A rendőrség közleménye szerint május 22-ig, csütörtökig változik a forgalmi rend Budapesten. A módosításokat delegációk közlekedése indokolja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság úgynevezett dinamikus zárást vezet be. Ez azt jelenti, hogy csak azokat az útszakaszokat zárják le, ahol éppen szükséges. A lezárás csak addig tart, amíg a védett járművek áthaladnak az adott szakaszon.

A rendőrség arra kér mindenkit, hogy figyeljen az ideiglenes forgalmi változásokra, amely a következőket érinti:

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2025. május 19-én 15 óra és 16 óra 30 perc között a Budapest V., VI., XIV. és XV.,

  • Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1–4-es főút – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér útvonalat.

2025. május 20-án 14 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között a Budapest V., VI., XIV. és XV.,

  • Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 – 4-es főút – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Eötvös tér – Jane Haining rakpart – Március 15. tér – Szabad sajtó út útvonalat.

2025. május 20-án 18 óra 30 perc és 19 óra 30 perc között a Budapest I., V. és XI.,

  • Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Krisztina körút – Szent Gellért rakpart – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalat,
  • Szabad sajtó út – Erzsébet híd útvonalat.

2025. május 20-án 20 óra 30 perc és 21 óra 30 perc között a Budapest I., V. és XI.,

  • Dombóvári út – Pázmány Péter sétány – Műegyetem rakpart – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Várkert rakpart – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat,
  • Erzsébet híd – Szabad sajtó út útvonalat.

2025. május 21-én 7 óra 30 perc és 10 óra között a Budapest I. és V.,

  • József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Várkert Bazár útvonalat,
  • Szabad sajtó út – Március 15. tér – Jane Haining rakpart – Eötvös tér útvonalat.

2025. május 21-én 12 óra és 13 óra között a Budapest I.,

  • Várkert Bazár – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Szent György utca – Színház utca – Hunyadi János út útvonalat.

2025. május 21-én 14 óra 30 perc és 16 óra között a Budapest I. és V.,

  • Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út– Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – Eötvös tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat.
  • Krisztina körút – Erzsébet híd – Szabad sajtó út útvonalat.

2025. május 21-én 17 óra és 18 óra között a Budapest I. és V.,

  • Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út útvonalat,
  • Szabad sajtó út – Március 15. tér – Jane Haining rakpart – Eötvös tér útvonalat.

2025. május 21-én 20 óra és 22 óra között a Budapest VI., XIV. és XV.,

  • Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác út – M3 kivezető – M3 – M0 – M4 – 4-es főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1 útvonalat.

Lezárják:

2025. május 21-én 0 óra és 15 óra között a Budapest I.,

  • Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca útvonalat a Clark Ádám tér és az Attila út között.

2025. május 21-én 15 óra 30 perc és 21 óra között a Budapest VI.,

  • Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • Hajós utcát az Ó utca és a Paulay Ede utca között,
  • Dalszínház utcát a Lázár utca és a Paulay Ede utca között,
  • Lázár utcát a Hajós utca és a Dalszínház utca között,
  • Révay utcát a Káldy Gyula utca és a Dalszínház utca között.

A lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják.

Tilos megállni:

2025. május 18-án 20 óra és május 22-én 24 óra között a Budapest V.,

  • Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,
  • Széchenyi tér teljes területén,
  • Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban,
  • Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Deák Ferenc utca között,
  • Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és az Arany János utca között.

2025. május 19-én 8 óra és május 21-én 24 óra között a Budapest I., V., VI., XIV. és XV.,

  • Rákospalotai körvasút soron az M3 felüljáró alatt,
  • Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,
  • Kós Károly sétány mindkét oldalán,
  • Hősök terén,
  • Andrássy út mindkét oldalán az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • József Attila utca mindkét oldalán,
  • Eötvös téren,
  • Pesti alsó rakparton az Eötvös tér és a Március 15. tér között,
  • Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt, valamint előtte és utána 50-50 méteres szakaszon,
  • Clark Ádám téren,
  • Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
  • Ybl Miklós téren,
  • Apród utca mindkét oldalán,
  • Szarvas téren,
  • Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,
  • Dózsa György téren,
  • Palota út mindkét oldalán,
  • Színház utca mindkét oldalán,
  • Szent György utca mindkét oldalán,
  • Szent György téren,
  • Dísz téri parkoló teljes területén.

2025. május 19-én 20 óra és május 20-án 24 óra között a Budapest I. és XI.,

  • Krisztina körút mindkét oldalán a Szarvas tér és az Erzsébet híd között,
  • Szent Gellért rakpart mindkét oldalán,
  • Szent Gellért téren,
  • Műegyetem rakpart mindkét oldalán,
  • Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,
  • Dombóvári út mindkét oldalán a Pázmány Péter sétány és a Buda-part tér között,
  • Buda-part tér teljes területén.

2025. május 19-én 20 óra és május 21-én 24 óra között a Budapest I. és V.,

  • Hunyadi János út mindkét oldalán a Gimnázium utca és a Dísz tér között,
  • Szabad sajtó úton a hotel előtt,
  • Erzsébet híd alatti parkolóban,
  • Erzsébet tér park felőli oldalán a hotel előtt,
  • Bécsi utca mindkét oldalán a Deák Ferenc utca és az Erzsébet tér között,
  • Öntőház utca mindkét oldalán,
  • Váralja utca végén az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,
  • Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,
  • Jókai téren az Andrássy úttól 20 méter hosszan,
  • Liszt Ferenc téren az Andrássy úttól 20 méter hosszan,
  • Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,
  • Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és az Ó utca között,
  • Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,
  • Lázár utca mindkét oldalán a Hajós utca és a Dalszínház utca között,
  • Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
  • Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,
  • Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
  • Révay utca mindkét oldalán a Káldy Gyula utca és a Dalszínház utca között.

Az érintett területeken 2025. május 20-án és 21-én a kijelölt taxiállomások nem működnek.

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek.

(via police.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró nem lépett fel, Radics Gigi ott sem volt a DPK-gyűlésen, aminek szerződését Magyar Péter nyilvánosságra hozta
Az énekesnő a tiszás politikus posztja alá kommentelt. Nagy Feró pedig a Telexnek cáfolta, hogy megkapta volna a DPK-rendezvény szerződésében szereplő másfél millió forintos gázsiját.


Magyar Péter vasárnap nyilvánosságra hozott egy dokumentumot a Digitális Polgári Körök (DPK) tavaly szeptemberi, sportarénás nagygyűléséről, amelyre több, a papíron szereplő művész is reagált. Nagy Feró szerint a neki szánt gázsi csak papíron létezik, Radics Gigi pedig azt állítja, ott sem volt a rendezvényen.

Magyar Péter a sajtónak eljuttatott egy dokumentumot, amely állítása szerint a DPK 2025. szeptember 20-i arénás rendezvényének szerződése. A papírok szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 390 millió 700 ezer forint plusz áfa díjat fizetett a lebonyolításért a Human Telex Agency Kft.-nek. Magyar szerint „Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”, és az eseményt valójában a magyar adófizetők pénzéből állták.

A dokumentum melléklete részletesen taglalja a fellépők gázsiját is. Másfél millió forintos összeg szerepel Demjén Ferenc, Pataky Attila, Nagy Feró, Oláh Gergő és Nagy Adri neve mellett, míg Radics Giginél hárommillió forintot tüntettek fel. A Telex vasárnap esti cikke szerint azonban

a tavaly szeptemberi eseményen a szerződésben nevesített előadók közül sem Radics Gigi, sem Nagy Feró, sem Nagy Adri nem lépett fel. A színpadon Demjén Rózsi, Lakatos Mónika és a Romenga, Pataky Attila, Oláh Gergő és Szarka Tamás állt.

Az ellentmondásra az érintettek is reagáltak. „Ott sem voltam” – írta Magyar Péter posztja alá Radics Gigi. Nagy Feró a Telexnek megerősítette, hogy bár a helyszínen volt, nem lépett a színpadra, a szerződést pedig nem tartja hitelesnek. Arra a kérdésre, hogy megkapta-e a dokumentumban szereplő összeget, a zenész egyértelmű választ adott:

„igen, sajnos csak azon van, nem az én zsebemben”. A menedzsere, Nagy Botond sem emlékezett ilyen szerződésre, és úgy vélte, ez „nem fizetős buli volt”.

A Tisza Párt szerint a dokumentum valódiságát nem kérdőjelezi meg, hogy végül mások léptek fel. „A dokumentum hiteles. Az, hogy utolsó pillanatban cserélődnek fellépők, az nem cáfolja a dokumentum valódiságát” – közölték, hozzátéve, hogy szerintük az ügyben felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja, ezért az Állami Számvevőszéknek kellene vizsgálnia.

A vita tárgyát képező szerződésben a fellépői gázsikon túl szerepel többek között 20 millió forint étkeztetésre, 12,5 millió ajándék zászlókra és repoharakra, 3,5 millió egy szelfiboxra és 20 millió forint világító karkötőkre is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Senkit sem érhet meglepetésként” – Donald Tusk szerint régóta gyanús, hogy a magyar kormány Moszkvának szivárogtat
A lengyel kormányfő a Washington Post cikkére reagált, amely szerint Szijjártó Péter rendszeresen informálta Szergej Lavrovot. A vádak a magyar parlamenti választások kampányhajrájában robbantak ki.


Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint senkit sem érhet meglepetésként, ha Orbán Viktor emberei részletesen tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, írja a 444.

Tusk, aki 2014 és 2019 között az Európai Tanács elnöke volt, úgy fogalmazott az X-en:

„Az a hír, hogy Orbán emberei minden részletében tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, senkit sem érhet meglepetésként. Már régóta voltak gyanúink ezzel kapcsolatban. Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor szólalok fel, amikor feltétlenül szükséges, és csak annyit mondok, amennyi szükséges.”

A lengyel kormányfő arra a szombati sajtóértesülésre reagált, amely szerint az orosz külföldi hírszerzés „Gamechanger” fedőnéven felvetette egy Orbán Viktor elleni megrendezett merénylet ötletét a kampány befolyásolására. A lap európai biztonsági forrásokra hivatkozva azt is állította, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendszeresen tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert az EU-csúcstalálkozók részleteiről – írta a Washington Post.

Szijjártó Péter a vádakat választási befolyásolást célzó lejárató kampánynak minősítette, őrült összeesküvés-elméleteknek és ukrán propagandának nevezve azokat.

Az Euractiv megkeresésére António Costa, az Európai Tanács elnökének szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: