KULT
A Rovatból

Nagyobb, hosszabb és véresebb – A Mosolyogj 2 alapban ott folytatja, ahol az első rész abbahagyta

Perker Finn csupán két évvel az előző Mosolyogj után már el is hozta a második részt! Nem lett tökéletes film ez se, de korrekt folytatásnak lehet nevezni, ami bizonyos tekintetben felülmúlja az elődjét. Megéri megnézni? Cikkünkből kiderül!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. október 17.



Nem viccelek, kevés az a horrorfilm, ami a zsáneren szocializálódott lelkemet megérinti. Már szinte átfolynak az átlaghorrorok rajtam. Ám az első epizódot nagyon szerettem. Egyszerre volt pszicho-thriller és testhorror. Jöttek a jumpscare-ek, de könnyen lehetett magyarázni a főszereplőnk megbomló elméjével.

Emellett, amikor belekben kellett fürdeni, akkor is elengedte a gyeplőt, és elég sok kellemetlen pillanatot okozott a gyengébb gyomrú nézőknek.

Nos két évvel az első rész elsöprő sikere után érkezett is a második rész. Általában nem jelent jót, ha egy filmet rövid időn belül folytatnak, ezért kellő szkepticizmussal ültem be a moziterembe. Hatalmas pozitív csalódás lett a vége… a Mosolyogj 2. minden várakozásomat felülmúlta.

Nagyobb, hosszabb és sokkal véresebb. Már az első jelenetből érezni, hogy nem fognak minket sokat váratni, hamar a vérengzésekhez érünk. Itt már bizony tocsogunk a vérben, szinte folyamatosan kapjuk az undorítóbbnál-undorítóbb képeket az arcunkba és azt kell mondjam a film végére sem tudtam hozzászokni a sokkoló képekhez.

Akik nem látták az első részt, azok először picit zavarban lesznek, hiszen az események az előző befejezése után 6 nappal játszódnak. De nem kell aggódni,

egyedül az első jelenetnél érdekes ez a kérdéskör, hogy tudjuk éppen kit követünk, de amúgy egyáltalán nem számít láttuk-e az előző epizódot.

Kezdjük is a legnagyobb negatívummal: a történet semmit nem változott, semmit nem tett hozzá az eredetihez, minden ugyanúgy játszódik le, csak más környezetben és szereplőkkel.

Láthatóan sokkal több pénz van ebben, nagyszabásúbb a produkció, több a szereplő és helyszín is.

Ez persze szükséges volt, mert főszereplőnk egy épp visszatérésére készülő popsztár, Skye Riley (Naomi Scott). Egy évvel a történet előtt egy hatalmas balesete volt, ami miatt elveszítette párját, (Ray Nicholson) és ő is maradandó gerincsérülést szenvedett. Mivel főhősünk alkohol és drogproblémákkal küzd, így az orvosok a rehabilitáció alatt nem írtak fel neki keményebb fájdalomcsillapítókat, ezért kénytelen megoldani illegális úton. A nagy visszatérő turné akkora nyomást helyez Skye-ra, hogy nem bírja a krónikus hátfájását fájdalomcsillapítók nélkül elviselni, ezért felkeresi régi dílerét. Lewis (Lukas Gage), Skye középiskolai osztálytársa volt, de már drogdílerként tevékenykedik.

Ám Skye nem tudja, hogy Lewist megfertőzte az első részből megismert parazitaszerű démon, ami az áldozatai szenvedésén élősködik.

Amint Lewis végez magával Skye szeme láttára, a lány megkapja a „halálos kórt”. Innentől szépen lassan megőrül, és Lewishez hasonló sorsra juthatna. De Skye megpróbál túljárni a gonosz entitás eszén, és saját kezébe veszi a sorsát. Ismerős? Azért lehet, mert ez az első rész forgatókönyve, csak ott pszichológus volt a főszereplő, nem popsztár.

Igen, ilyen téren nem fejlődött a film egy másodpercnyit sem. Van azonban pozitív változás, Naomi Scott számomra sokkal megnyerőbb, mint az első epizód főszereplője. Itt a tempó is sokkal jobb volt, pörögtek az események, nem igazán volt üresjárat.

Az első rész erősen épített a feszültségre, és azután ütött nagyot a jumpscare-ekkel és a kegyetlen erőszakkal.

Itt folyamatosan arcunkba kapjuk a zavarba ejtő képeket és a véres jeleneteket. Volt egy-két momentum, aminél még én is összerezzentem, pedig eléggé kiégette az érzékenységemet már ez a zsáner.

Egyértelműen az egész filmet Naomi Scott viszi a hátán. Az első jelenet kivételével nincs olyan szcéna, amiben ne szerepelne a brit színésznő. Mindenki csak aládolgozik az ő őrületének, mégpedig nagyon jól.

Nagyon zavarba ejtőek azok a kellemetlen mosolyok színészek arcain, nem tudom, hogy csinálták,

milyen mimika coach volt a forgatáson, de amikor Lukas Gage, vagy Ray Nicholson ránk mosolygott, abban nem volt köszönet. Apropó, Ray Nicholson nem csak névrokon, Jack Nicholson fia örökölte édesapja érdekes fizimiskáját és amikor közeledett Skyehoz, tisztára A ragyogásban éreztem magam.

Parker Finn, az első rész író/rendezője visszatér, és megint lerakott egy korrekt horrort az asztalra. Ugyan érezni apró fáradtságot a forgatókönyvben és a filmes eszközeiben, de még nem érzem annyira rókabőrnek, hogy zavaró lenne.

De ha így akarják folytatni, azért a jövőben fejlődni kell, ez kevés lesz egy harmadik részre.

Mindenesetre a második eresztés kellően feszült, ügyesen adagolják a zsigeri félelmet, ugyan sok a jumpscare, és túlzásba viszik vért, de Finn megoldja, hogy ez ne legyen zavaró. Nem mondanám, hogy az alkotók visszafogták volna magukat.

Mindenben próbálták felülmúlni az első epizódot, és szerintem ezt sikerrel tették.

A Mosolyogjban volt néhány üres járat, ami a második epizódra teljesen eltűnt. Itt bizony folyamatos rohanás van, még akkor is, ha pontosan tudjuk mi fog történni. Naomi Scott nagyon tehetséges, elviszi hátán az egész filmet. Bármiben látom ezt a színésznőt, mindenben ő kedvenc karakterem, legyen az 2019-es Charlie angyalai, Aladdin vagy 2017-es Power Rangers. Remélem sikeres lesz a Mosolyogj 2, és többet fogják a jövőben foglalkoztatni a stúdiók. Amit még fel lehet róni a filmnek, hogy kicsit hosszú. De nem érzem különösen nagy problémának, mert

amit láttunk az igazi zsigeri, húsba maróan kemény horror.

Akinek bejött az első Mosolyogj, a Satoshi Kon-féle Perfect Blue vagy a Denzel Washingtonos Letaszítva, az bizony ezt is szeretni fogja. Erősebb idegzetű nézőknek ajánlott, mert van benne bőséggel jumpscare és belsőség, nem is értem, hogy nem lett X-es korhatárú. Egy biztos, horrorrajongók! Irány a mozi!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk