HÍREK
A Rovatból

Nagyobb hamburgereket ígér a McDonald's

Ezen kívül rengeteg új helyet is nyitnak világszerte, és a menük méretét is növelik.
Malinovszki András, fotó: Robert Owen-Wahl/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Nagy beruházásokba fog a McDonald's: ennek eredményeképp több ezer új étterem nyitását és hűségprogramjuk kiterjesztését ígérik világszerte, és hamburgereik is nagyobbak lesznek – számolt be a CNN.

Chris Kempczinski, a vállalat vezérigazgatója azt mondta, komoly lehetőséget lát abban, hogy az étteremlánc megnövelje burgerei méretét. A szendvicseken kívül a menüket is nagyobbra tervezi a cég.

Jo Sempels, a vállalat egy másik felső vezetője elmondta, hogy régóta figyelve a fogyasztói szokásokat megértették a vásárlók nagyobb és jobb minőségű hamburgerek iránti igényét. A vállalat célja ezen kívül, hogy 2027-re világszerte elérje az 50 000 helyet, szemben a szeptember 30-i mintegy 41 000-rel.

Manu Steijaert, a McDonald's globális ügyfélkapcsolati vezetője közölte: a McDonald'snak annak ellenére vannak növekedési potenciái, hogy már így is a világ egyik vezető gyorsétteremlánca. Joe Erlinger, a McDonald's USA elnöke a szerdai befektetői rendezvényen megjegyezte, hogy az ilyen hűségprogramokból származó adatok jelentős versenyelőnyt jelentenek majd az éttermi helyszínek mellett.

Az első McDonald's 1940-ben nyílt meg. Az 1970-es évek elejéig tartott, amíg a 10 000. helyszínt megnyitották, és csak 2021-ben érték el a 40 000-es mérföldkövet.

(via Pénzcentrum)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter visszaszólt Kocsis Máténak: „Lehet, nem a Pravdából kéne tájékozódni”
„Soha nem mondtam olyat, hogy engem a titkosszolgálatok emberei megfenyegettek a Karmelita Kolostorban - mondta Magyar, majd lényegében elmondta, ki gyakorolt rá nyomást.

Link másolása

Kocsis Máté ma a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után nyilatkozott a Magyar Péter által elmondottak kapcsán az ülésen elhangzottakról, ahol a titkosszolgálatok vezetői számoltak be a bizottság tagjainak.

Mi is megírtuk, hogy "beszámolt arról, hogy az ülésen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, többi között arról, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozón megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják."

„Soha nem mondtam olyat, hogy engem a titkosszolgálatok emberei megfenyegettek a Karmelita Kolostorban. Azt mondtam, hogy behívtak a Karmelita Kolostorba, és azt mondták, hogy ha ezt meg ezt teszem, akkor ebből és abból választhatok.

Nem, nem a titkosszolgálatok emberei tárgyaltak velem, hanem egy miniszter. A nevét felesleges leírnom.”

Itt a teljes poszt:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nem biztonságos – Orbán avatta fel, 200 milliárdba került, most fél évre le kell zárni az új autópályát
Ez volt a 2014 és 2020 közti uniós költségvetés legnagyobb hazai beruházása. Egy 150 méteres részen megcsúszott az autópálya szerkezete, az érintett szakasz kivitelezője az osztrák Strabag volt.

Link másolása

Fél évre lezárták a két és fél éve átadott M30-as autópálya egy szakaszát. Egy 150 méteres részen megcsúszott az autópálya szerkezete, emiatt akkora repedések keletkeztek, hogy az üzemeltető szerint nem biztonságos közlekedni rajta - hangzott el az RTL híradójában.

A Miskolc és Kassa közötti új autópályát 2021 októberében Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel. Több mint 200 milliárd forintba került, ez volt a 2014 és 2020 közti uniós költségvetés legnagyobb hazai beruházása.

Az érintett szakasz kivitelezője az osztrák Strabag volt, és mivel garanciális az építés még, ezért az osztrák cég felel a helyreállításért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Okádja a szennyet: egészen sokkolók a gödi Samsung-gyár légszennyezési adatai
Csak néhány példa: a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó N-metil-2-pirrolidonból 2019 és 2022 között 88 tonna került a levegőbe, A nikkel és a kobalt koncentrációja a határértékek tíz- és hússzorosa volt.

Link másolása

Kikérte Göd város és a Samsung-gyár 2021-es és 2022-es légszennyezettségi adatait az Átlátszó, mivel az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (OKIR) januárban még nem voltak elérhetők. A megszerzett – és időközben feltöltött – adatokból kiderül, hogy Göd levegőjét jelentős mértékben terheli az akkugyár működése:

a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó N-metil-2-pirrolidonból 2019 és 2022 között 88 tonna került a levegőbe,

a 2021-es vizsgálatok szerint a munkahelyi levegőben a nikkel és a kobalt koncentrációja a határértékek tíz- és hússzorosa volt.

A 2023 decemberében kiadott engedély szerint a jövőben az NMP-re szigorúbb határérték vonatkozik majd, az eddigi évi egyszeri mérés helyett pedig a Samsung Zrt. félévente végeztetne méréséket. Az eddigi súlyos munkavédelmi vétségekért a kormányhivatal elvileg magasabb összegeket – 15,5 millió, 17,7 millió és 20,7 millió forintot – állapított meg, de a munkavédelmi törvény szerint a maximális büntetés nem lehet több 10 millió forintnál. Így a cég megúszta 30 millió forint munkavédelmi bírsággal – miközben 2022-ben közel 31 milliárd forint nyeresége volt.

A Samsung iparterületén öt éven át nem működtek monitoring-kutak: az egyetlen mérőkutat az építkezés során betemették, újak létesítését pedig a gyár „nem jelentős környezeti hatása” miatt nem írták elő.

Egy 2024 február 14-i rendelet már 10 millió forintról 100 millió forintra emeli a munkavédelmi bírság maximális összegét, de ez is aprópénz ilyen nyereség mellett.

A gödieknek csak a szennyezett levegő jut, a gyár 6,8 milliárd forintot fizetett be a vármegyének, ami amúgy a városhoz folyt volna be, de a kormány még a járvány első hulláma idején elrendelt veszélyhelyzetben hozott egy rendeletet a különleges gazdasági övezetekről, ami szerint egyes területek tulajdonjoga – és így a helyi adóztatás joga – a vármegyei önkormányzatot illeti. Göd összbevétele idén nagyjából 5 milliárd forint.

A gödi gyár a Vácon élők életére is hatással van: korábban beszámoltunk arról a lakossági fórumról, amit azután hirdettek meg a városban, hogy a gyár szennyvizét a váci víztisztítóba szállító vezeték megrepedt.

via telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az oroszok megígérték, hogy evakuálják a sebesült ukrán katonákat Avgyijivkában, majd agyonlőtték őket – az ukrán ügyészség vizsgálatot indított
Kedden terjedt el az interneten egy videofelvétel, amelyen az látható, hogy az orosz hadsereg katonái három fogságba esett ukrán katonát kivégeznek.

Link másolása

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ügyészség vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy gyanú szerint ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák a Zaporizzsja megyei Robotine közelében - közölte hivatalos honlapján kedden a főügyészi hivatal.

A közlemény szerint

kedden terjedt el az interneten egy videofelvétel, amelyen az látható, hogy az orosz hadsereg katonái három fogságba esett ukrán katonát kivégeznek. Az eset február 18-án történt Robotine mellett.

A háborús törvények és szokások megsértése, valamint előre megfontolt emberölés miatti büntetőeljárást a Zaporizzsja megyei ügyészség vezeti, az előzetes vizsgálatot pedig az SZBU regionális részlege végzi.

A 110. ukrán gépesített dandár még hétfőn közölte, bár az orosz erők megígérték, evakuálják a Donyeck melletti Avgyijivkában, az általuk körbezárt Zenit elnevezésű állásban maradt sebesült ukrán katonákat, de ehelyett agyonlőtték őket. Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához és az ENSZ-hez fordult, hogy derítsék ki az eset körülményeit.

Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka a Telegramon közölte, hogy az orosz erők Avgyijivka térségében kis rohamosztagokban hajtanak végre támadó műveleteket. Szavai szerint az ukrán csapatok egy nap alatt a városhoz közeli települések ellen indított kilenc orosz támadást vertek vissza.

Az ukrán vezérkar jelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 405 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, öt harckocsit, negyven tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 61 drónt.

Az ukrán emberi jogi biztos kedden a Telegramon arról tájékoztatott, hogy Ukrajnának még 11 gyermeket sikerült hazahoznia Oroszországból és a megszállt területekről Katar és az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF közvetítésével.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk