Nagy bejelentés várható a kormányinfón? Kivételesen már szerdán megtartják
Nem volt unalmas az elmúlt egy hét sem a magyar politikában: Orbán Viktor éppen egy hete kemény hangú beszédet mondott az október 23-i ünnepen, kvázi hadat üzenve annak a Magyar Péternek, akinek pártja több felmérés szerint már vezet a Fidesz előtt a közvélemény-kutatásokban – nem mellesleg minden eddiginél keményebben nekiment az Európai Uniónak is. A Szuverenitásvédelmi Hivatal nagyobb fokozatra kapcsolt a civil szervezetek (első sorban a Transparency International és az Átlátszó ellen), miközben Orbán Viktor meglátogatta a grúz választásokon vitatható győzelmet szerző, oroszpártinak mondható Grúz Álom miniszterelnök-jelöltjét. Mivel ezt az uniós soros elnökségét betöltő ország miniszterelnökeként tette, szó szerint a fél Európai Unió tiltakozott a lépés ellen.
Mindemellett szerda reggel derült ki, hogy a KSH jelentése szerint továbbra gyenge állapotban van a magyar gazdaság: rosszak a GDP-adatok, ennek hatására az eddig is gyengélkedő forint még tovább süllyedt, közel két éves mélypontra kerülve.
Téma tehát mindenképpen van, ezért talán nem is meglepő, hogy rendkívüli időpontban, ezúttal nem csütörtökön, hanem már szerda koradélután kormányinfót tartanak – közölte a kabinet. Ennek címe ezúttal beszédes:
A szokásoknak megfelelően a tájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterlenökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivők tartják a a Miniszterelnöki Kabinetirodában. Utoljára október 16-án tartottak Kormányinfót, akkor a fő téma a jövő évi adókedvezmények voltak.