HÍREK
A Rovatból

Nagy-Bandó: Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, amit csak te tudsz és Putyin

A politikai helyzetre reagálva megkérdezte: „Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól?” Majd hozzátette: „Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége.”


Nagy-Bandó András székkel érkezett a színpadra, és ott is kezdte meg a beszédét. Azzal indított, hogy azért hozta magával a széket, mert olyan dolgokat fog mondani, amitől úgyis le kell ülni. Hozzátette: „amúgy is beszélőre jöttem”. Köszöntötte az arcfelismerő rendszereket, majd minden irányból megmutatta az arcát, mintha előállítási fotó készülne róla.

Az átláthatóságinak nevezett törvénnyel kapcsolatban így fogalmazott: „Rájöttetek, hogy az üvegen át lehet látni, de a tükörrel bajotok lenne.” Később már „átvághatóságinak” nevezte a jogszabályt, és hozzátette, hogy a hatalom „Fletó módra el lett kúrva”.

A politikai helyzetre reagálva megkérdezte: „Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól?” Majd hozzátette: „Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége.” Ezt a közönség nagy tapssal fogadta.

A leggazdagabb magyarokról is szó esett. Azt mondta, kettő is van belőlük, de mindig keveri őket: „Mészáros Viktor és Orbán Lőrinc.” Azt is megkérdezte: „Mire akarjátok még költeni a jövőben ellopott milliárdokat? Hidat vagy tudományos akadémiát akartok építeni?”

Elhangzott az is, hogy ha ősszel újra próbálkozik a hatalom a törvénnyel, ők is újrakezdik. Azt mondta, nem tudni, mit találnak még ki, hogy megtarthassák a rendszert, és meddig akarnak elmenni azon az „Isten csapáson”, amit azért vágtak az ország természetvédelmi területén, hogy „kibaltázzák” azokat, akik útját akarták állni az esztelen tarolásnak.

Úgy fogalmazott, el tudja képzelni azt a parlamenti falugyűlést, ahol a „133 bátor, távvezérelt ujjú képviselő” vitatkozik: „igen–nem, de igen, akkor sem”.

A közönség aktív volt, többen bekiabáltak. Az egyik hang így szólt: „Kurva anyátokat, de most már tényleg.” Erre Nagy-Bandó azt mondta: „Elszabadult a tömeg.” Amikor az „1 százalékok lenyúlásáról” beszélt, még hangosabb lett a reakció.

Kijelentette, hogy a magyarok nem háborúpártiak, nem poloskák, nem kémek vagy hazaárulók, és legfőképp nem „agymosott Orbán-hívők”. Úgy fogalmazott: szabad emberek, akik, ha a szabadságról van szó, nem hátrálnak meg.

Arról is beszélt, hogy őt nyugdíjasként nem lehet megvásárolni, sem 30 000 forinttal, sem 13. havi nyugdíjjal, sem ígéretekkel. Hangsúlyozta: „Ennél drágább rongy életem és a hazám becsülete.”

A beszéd végén oroszul szólította meg Orbán Viktort, majd lefordította magyarra: „Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, miért hallgatod el, amit csak te tudsz, és Putyin.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Részegen kiabált és a hatalmát fitogtatta egy rendezvényen a II. kerületi alpolgármester – azóta betegszabadságra ment
Berg Dániel több emberrel is ordibált egy budai rendezvényen. Később orvosi segítséget kért, és a polgármester javaslatára hosszabb időre visszavonult a munkából.


Berg Dániel, a II. kerület momentumos alpolgármestere egy május végi rendezvényen botrányt okozott a Marczibányi Téri Művelődési Központ kávézójában. Több forrás szerint részegen kiabált és több emberrel is üvöltözött, miközben a hatalmát fitogtatta – tudta meg a Telex.

A történtek után Őrsi Gergely polgármester javaslatára hosszabb betegszabadságra ment, és orvosi segítséget kért. Berg Dániel ezt megerősítette, és a portálnak úgy nyilatkozott:

„Valóban nem úgy viselkedtem, mint amit elvárok magamtól, és amit mások elvárnak egy tisztségviselőtől. Nagyon sajnálom a történteket, és elnézést kérek mindenkitől, ha megbántottam őket”.

Elmondta, hogy a rendezvényen nem hivatalos minőségében volt jelen, és nem kívánt részletekbe menni, de igyekszik vállalni a felelősséget. Volt, akitől már személyesen is bocsánatot kért.

Azt is közölte, hogy krónikus betegsége miatt ment betegszabadságra, és jelenleg is orvosi kezelés alatt áll.

„Szerintem elég sokan vagyunk olyan pozícióban, ahol sok felelősség és teher nehezedik a vállunkra. Vannak olyan szakmák, mint amilyen az enyém is, ahol félnek az emberek segítséget kérni. Mindenkit arra biztatnék, aki úgy érzi, hogy átesett egy bizonyos határon, hogy kérjen segítséget, mint ahogy én is teszem most” – fogalmazott.

Őrsi Gergely nem hivatalos úton értesült Berg viselkedéséről, és azonnal elkezdte feltárni az eset részleteit. Leült beszélni az alpolgármesterrel, és javasolta, hogy menjen betegszabadságra.

A polgármester kérésére a Marczibányi Téri Művelődési Központot fenntartó önkormányzati cég, a KULT2 Nonprofit Kft. vizsgálatot indított. Vámos Ágnes, a cég ügyvezetője azt mondta: „Beszéltem azokkal az emberekkel, akiket sérelem ért. Elmondták, hogy pontosan mi történt. Mindenkit arra kértem, hogy ha szükségét látja, vigye tovább hivatalos úton a panaszát”. Hozzátette, hogy az összegyűjtött információkat továbbította a polgármesternek.

Berg Dániel kérdésre válaszolva elmondta:

„Beláttam, hogy segítségre van szükségem, segítséget is kértem. Most a gyógyulásra koncentrálok, ez az első és legfontosabb. Bízom benne, hogy egészségesen tudok visszatérni a munkába”.

Azt nem tudta megmondani, mikor térhet vissza.

Berg Dániel a 2019-es önkormányzati választás után lett a II. kerület képviselője és alpolgármestere, és a 2024-es választáson ismét nyerni tudott egyéni körzetében. Az új ciklusban is megtartotta alpolgármesteri pozícióját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A magyarok fele egyetért az idei Pride-dal, a legtöbben kormányellenes megmozdulásnak gondolják
Az IDEA Intézet felmérése szerint a magyarok kétharmada hallott az idei Pride-ról, sokan látták is a felvételeket. A résztvevőkről sokan úgy vélik, a kormány ellen és a gyülekezési jog korlátozása miatt vonultak fel.


Az IDEA Intézet nemrég készített kutatása szerint a magyarok megosztottan vélekednek a Budapest Pride-ról – de sokan kiállnak mellette. A felmérés azt is megmutatta, hogy a lakosság kétharmada hallott a felvonulásról, sőt sokan láttak is róla képeket, videókat a médiában.

A válaszadók 50%-a valamilyen formában egyetértett azzal, hogy megtartották a rendezvényt, míg 33% ellenezte azt – akár határozottan, akár kevésbé határozott módon.

Érdekesség, hogy a megkérdezettek 74%-a szerint a résztvevők többsége nemcsak a Pride szellemisége miatt vonult az utcára, hanem azért is, hogy kifejezzék tiltakozásukat az Orbán-kormánnyal szemben. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy a felvonulók a gyülekezési jog szigorítása ellen is hangot adtak nemtetszésüknek.

A felvonulás után néhány nappal Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Mindenkinek magára érdemes figyelni, én ebben magamra figyelek, és én azt hittem, hogy a Pride-ügy le van zárva.”

A kormánypárti média és háttérintézményei a felvonulás utáni napokban igyekeztek az elvileg betiltott Pride megtartását Orbán Viktor „mestertervének” beállítani, de Lázár János szerint csak az lehetett volna mesterterv, ha végül nem sikerül megtartani.

A rendőrség néhány héttel az esemény után bejelentette: nem indul eljárás a Pride-on felvonulók ellen, mert szerintük az ellentétes kommunikáció miatt kialakulhatott egy olyan helyzet, hogy a résztvevők nem tudták, hogy betiltott rendezvényen vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Káosz a MÁV vonalain: felsővezetékhiba bénította meg a vasúti közlekedést Kelenföldnél, IC és elővárosi járatok maradtak ki hétfőn
Komoly fennakadások történtek a vonatközlekedésben a győri és a székesfehérvári vonalon, több IC és elővárosi járatra sem számíthattak az utasok hétfőn délelőtt. A MÁV pótlóbuszokkal igyekszik orvosolni a hibákat.


A MÁV közlése szerint Kelenföld állomáson felsővezetékhiba okozott fennakadásokat a vonatközlekedésben hétfő délelőtt, míg a győri és a székesfehérvári vonalon meghosszabbodhatott a járatok menetideje, és több vonat, köztük InterCity-k, zónázó- és személyvonatok sem közlekedtek.

A székesfehérvári vonalon nem indult el a Déli pályaudvarról 8:40-kor Martonvásárra tartó Z30-as vonat (4632), valamint a Martonvásárról 9:48-kor a Déli pályaudvarra tartó Z30-as vonat (4647).

A pusztaszabolcsi vonalon a Déli pályaudvarról 9:20-kor Százhalombattára induló S40-es vonat (4342), valamint a Százhalombattáról 10:02-kor a Déli pályaudvarra induló S40-es vonat (4315), míg Szigetszentmiklóson a Városházától 11:30-kor és 12:10-kor induló 682-es körjárat maradt ki.

Két Tópart IC ugyancsak nem közlekedett.

A Déli pályaudvarról 7:35-kor Nagykanizsára indult Tópart InterCity (IC 842) műszaki hiba miatt csak Kelenföldig jutott. Az utasok a Déli pályaudvarról folytathatták az útjukat, Balatonszentgyörgytől pedig pótlóbuszok vitték tovább őket Nagykanizsa felé.

A Nagykanizsáról 11:14-kor a Déli pályaudvarra induló Tópart InterCity (IC 845) szintén nem indult el. Az utasok a Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy közötti távot pótlóbusszal tehették meg, viszont az egyik pótlóbusz csak Balatonszentgyörgyön állt meg, innen a 12:15-kor induló Déli<-Parti InterRégióra (18505) lehetett átszállni. A másik pótlóbusz Zalaszentjakabon, Zalakomáron és Vörsön is megállt, erről a Balatonszentgyörgyről induló Balaton InterCityre (IC 875) lehetett átszállni.

A MÁV honlapja szerint Kelenföld állomáson még délelőtt helyreállították a reggel megsérült felsővezetéket, így 11 órától már ismét korlátozás nélkül közlekedhettek tovább a vonatok.

Késésekre, kimaradó és rövidebb útvonalon közlekedő járatokra azonban továbbra is számítani kell. A győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalon fokozatosan, délutánra állhat helyre a menetrendszerű közlekedés - közölte a vasúttársaság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Átlátszó: nem lesz semmi a HÉV fejlesztéséből, Vitézy szerint lett volna rá pénz
Az oknyomozó portál riportja arra jut, hogy nem tudni, mikor újulhatnak meg a HÉV-vonalak, és azt sem, lesznek-e valaha új kocsik. A MÁV új irodaházának árából futotta volna több vonal szerelvényeire is.


Két-három évtized alatt eljutott a „majdtól” a „soháig” a Budapest elővárosi közlekedésében kulcsfontosságú HÉV-vonalak több olyan fejlesztése, amelyeknek hasznosságát és szükségességét eddig sem a főváros, sem a kormány nem vitatta - írja részletes riportjában az Átlátszó. A lap megjegyzi: ezek között van olyan vonal is, ahol már húsz éve úgy gondolták, hogy a szerelvények cseréje halaszthatatlan, mégsem történt semmilyen előrelépés, azóta sem.

Az ügy kapcsán nemrég az a fejlemény született, hogy a Lázár János minisztériuma és a főváros közötti egyeztetés során több, régóta tolódó HÉV-fejlesztést hátrébb soroltak vagy egyenesen levettek a napirendről, holott eddig a kormány, a főváros vezetése és a kormánypárti vezetésű kerületek is egyetértettek abban, hogy meg kellene lépni őket.

Amire viszonylag kevesen számíthattak, az az, hogy az állami fenntartásúvá vált HÉV-eken pár év múlva a fejlesztések is leállnak.

Június 7-én egy olyan emlékeztető került a főváros szakbizottsága elé, amely lényegében törölte ezt az elemet a tervezett beruházások közül. Azt írták, az „M2 metró – H8-H9 vonalak összekötése: IKOP listán szerepel, a fejlesztés indokolt. Cél: az utazási idő csökkentése és az átszállások kényelmesebbé tétele, azonban a projekt megvalósításának anyagi kerete véges. A hibrid jellegű működtetés – a bekerülési és üzemeltetési költségek miatt – elvetésre került, a mainál kedvezőbb átszállási kapcsolat kerül kialakításra.”

Vitézy Dávid, a szakbizottság elnöke úgy értesült, a HÉV-metró integráció törlésének „hivatalos városházi magyarázata az, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium ezt kérte tőlük.”

„Azt volt szörnyű látni, hallani, olvasni az emlékeztetőben, hogy a HÉV-ek kapcsán nincs már ambíciója a fejlesztésre a magyar kormánynak. Ezt feketén-fehéren elmondták, leírták, gyakorlatilag csak felújítani gondolják, előbb, vagy utóbb, de azt se lehet tudni, hogy mikor, hiszen nem indult el semmilyen beruházás ebben a ciklusban” - nyilatkozta a politikus.

Vitézy hangsúlyozta: jelenleg sem a csepeli, sem a ráckevei HÉV nem éri el a metróhálózatot, sőt, a ráckevei a 4-6-os villamos vonalát sem.

Az összekötések elmaradása mellett az elmúlt hét évben nem történt érdemi előrelépés a szerelvények cseréjében sem - hangsúlyozza az Átlátszó, megjegyezve: mindez annak ellenére történik, hogy a „kohószökevények” műszaki állapota naponta veszélyezteti a működést. Pedig, ha ma születne megállapodás a szerelvények cseréjéről, akkor sem lenne egy gyors folyamat a megvalósítás, hiszen a szerződéskötéstől számítva jelenleg 3-4 év lenne, mire leszállítják őket. Pénz, Vitézy Dávid szerint lett volna rá: a csepeli és ráckevei, valamint a szentendrei HÉV összes szerelvényének cseréje nem kerülne annyiba, mint a MÁV új irodaháza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk