HÍREK
A Rovatból

Müller Cecília: Magyarországon is kimutatták a dél-afrikai mutánsvírust

70 százalékkal magasabb fertőzőképességet produkálnak az új mutációk, mint a korábban ismert vírus. Csak akkor utazzunk külföldre, ha nagyon muszáj – kéri a tisztifőorvos.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére megkezdődött az utazási szabályok, határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítése, tekintettel az egész Európát érintő koronavírus-járvány harmadik hullámára - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes jelezte, hogy a döntésekről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Az alezredes közölte, hogy csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 130 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, így a vonatkozó kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 26 612 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

Kiss Róbert elmondta, hogy csütörtökön 94 ember szegte meg a tízezer lakosúnál nagyobb településeken az önkormányzati rendeletekben elrendelt maszkviselési szabályokat, közülük 6 embert figyelmeztettek, 43-an helyszíni bírságot kaptak, 45 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Roppant nehéz helyzetben van a világ, Európa és Magyarország is a járványadatok rendkívüli romlása miatt – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

70 százalékkal magasabb fertőzőképességet produkálnak az új mutációk, mint a korábban ismert vírus. Müller beszélt arról is, hogy megnőtt a kórházak terheltsége is, arra kért mindenkit, hogy akiket értesítenek, oltassák be magukat.

74 400 AstraZeneca vakcina érkezett csütörtökön, Modernából pedig 28 ezer. A kínai Sinopharm oltóanyagból márciusban 500 ezer adag érkezik.

A tisztifőorvos azt mondta, hogy tegnap egy dél-afrikai vírusmutánst mutatott ki egy diagnosztikai labor, amely elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak megerősítő vizsgálatra a mintát.

A fertőződött személyről annyit lehet tudni, hogy korábban egy olyan munkatársával érintkezett, aki Zambiában járt. Müller kifejezetten kérte, nehogy bármiféle utazást tervezzünk üzleti úton kívül.

A brit mutáns szerinte nem nagyon tér el az ismert koronavírustól, de hosszabb ideig tart a betegség és a lábadozás időszaka is, illetve nagyobb fokú fáradtságot is éreznek a betegek, tovább tart a vírus ürítése is, így hosszabb ideig fertőz. A cseh mutánst 9 főnél mutatták ki.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a védőoltások ezen mutációk ellen is védenek. Müller Cecília szeretettel kérte, hogy aki teheti, vegye fel az oltást. Kérdésre válaszolva elmondta, fontolgatják, hogy AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban módosítanak az alkalmazáson, de azt nem részletezte, hogy miképpen. Arra, hogy a korlátozásokat miért csak március 15-ig szavazták meg, azt mondta, jelen helyzetben két hétnél tovább senki nem lát, a számításaik ennyi időre engednek következtetni, hosszabb távra egyelőre nem lehet érdemben nyilatkozni.

A cseh mutáns 9 főnél van jelen, illetve 34 olyan fertőzött is van, akiknél a járvány szempontjából nem jelentős mutánst mutattak ki – sorolta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Karácsony Gergely beleállt Magyar Péterbe: szerinte korrupció gyanújába keveredett lobbistákat akar a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni
Felszólította őt és Vitézy Dávidot is, hogy húzzák le fővárosi listájukról „a kijáró embereket”. Vitézy a zuglói polgármester felemlegetésével vágott vissza.

Link másolása

Korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit akarja a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni Magyar Péter és Vitézy Dávid Karácsony Gergely szerint.

A főpolgármester szerda délután a Magyar-, illetve a Vitézy-féle budapesti listája kapcsán azt írta a Facebook-oldalán:

„Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit.

Magyar Péter fővárosi listájának második helyén egy olyan cég jogtanácsosa áll, akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt. Ez a cég pár hete, éppen a jogtanácsos közreműködésével még azért lobbizott, hogy ne tudjam teljesíteni a budapestieknek tett ígéretemet, és a Fővárosi Közgyűlés ne fogadja el a dunai hajózási káoszt felszámoló új rendeletet, amely végre a budapestiek érdekeit részesíti előnyben a turistahajókat üzemeltető cégek érdekeivel szemben. Vitézy Dávid listáján pedig egy autómegosztó vállalkozás ügyvezetője szerepel, amely cégnek egy Fidesz-közeli oligarcha a tulajdonosa, aki ellen korrupció és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Ez a cég az elmúlt években folyamatosan a saját érdekeit szolgáló szabályozásért lobbizott a fővárosnál, természetesen sikertelenül.”

A főpolgármester szerint „a cégérdekeket képviselő lobbistáknak nincs helye a közgyűlésben, ezért felszólította Magyar Pétert és Vitézy Dávidot, hogy húzzák le fővárosi listájukról „a kijáró embereket”.

Karácsony bejegyzésére azóta reagált Vitézy is, miután szerinte a főpolgármester a posztban egyszerre támadta be Magyar Péter listáját és az általa vezetett fővárosi listát. Ő a bejegyzésében azt írta válaszul:

„Az általad vezetett DK-MSZP listán szerepel az a Horváth Csaba zuglói polgármester, aki jelenleg is gyanúsított két súlyos korrupciós bűncselekményben. Ezek után azzal kritizálni minket, hogy Budapest első elektromos autómegosztójának sikeres vezetője, a piacon már bizonyított szakember szerepel a listánkon, pontosan annak a pártpolitikai mocsárnak a példája, amitől meg kell szabadítani Budapestet.

Persze értem, mi történik. Minden eddiginél szorosabb pórázra kötött a közös listával a Demokratikus Koalíció és most ereklyeként hordoznak körbe az országon, Dobrev Klára Salgótarján után ma Tatabányán mutat be legújabb zsákmányként a főtéren. Minden empátiám a tiéd, nincs annyi unikum, amivel ezt el lehetne viselni. De ha már pont 2024 tavaszán tagozódtál be véglegesen a DK-MSZP szövetségbe, kérlek, viseld méltósággal, ahelyett, hogy Magyar Pétert vagy engem támadsz.”

Vitézy a bejegyzésben azt is hozzátett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben „köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett olyan szakemberekre van szükség, akik már bizonyítottak a maguk területén”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meg akarták tiltani, hogy videó készüljön a Budapestre hívott holokauszttagadó iráni exelnökről
Mahmúd Ahmadinezsádot akkor videózták le, amikor éppen távozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A politikus még integetett is a felvétel készítőjének.

Link másolása

Le akarta tiltani a rendőrség, hogy videó készüljön arról, ahogy Mahmúd Ahmadinezsád és delegációja elhagyja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, írja az atv.hu. Az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, a holokauszt pedig nem létezett az NKA meghívására érkezett Budapestre, és „közös értékek a globális környezetben” témában tartott előadást.

A zártkörű tanácskozást követően készülhetett az a videó, ami nemrég felkerült az iráni Dolatebahar hírportál Instagram-oldalára. A felvétel ismeretlen készítőjét többször arra utasítják, hogy ne készítsen felvételt.

„Nem hallotta az utasítást, az mondták, hogy ne videózzon” – mondja a rendőr videósnak, miközben az iráni exelnök a kocsiba ülve integet a felvétel készítőjének.

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: