Müller Cecília: egy 37 éves nő is meghalt koronavírusban
Minden eddiginél több,
1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt a hétvégén
- hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.
Lakatos Tibor úgy fogalmazott: "bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek". A hétvégi időszakra vonatkozó szabályokat továbbra is be kell tartani - figyelmeztetett.
Vasárnap reggel ismét Kínából érkezett egy védőfelszereléseket szállító repülő - ismertette az ezredes, aki egyúttal megköszönte az eszközök szállítóinak, a gyors vámeljárás lefolytatóinak valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ dolgozóinak munkáját.
Arról már korábban mi is beszámoltunk, hogy vasárnapra 2500-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban, újabb 10 beteg pedig elhunyt, köztük egy 37 éves nő, akinél az extrém elhízást jelölték meg alapbetegségként.
"Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét"
- mondta Müller Cecília a vasárnapi sajtótájékoztatón.
A tisztifőorvos a vírus fertőzőképességére is kitért a WHO információi alapján, eszerint egy fertőzött átlagosan 2-3 másik embert fertőz meg. A korlátozó intézkedéseknek köszönhetően
Magyarországon viszont a vírus reprodukciós rátája régóta egy alatt van, vagyis egy beteg átlagosan egynél kevesebb másik embert fertőz meg
- mondta.