HÍREK
A Rovatból

Müller Cecília: Csak az ellenanyagszint alapján nem lehet megmondani, hogy kialakult-e a védettség

A tisztifőorvos bejelentette, hogy mostantól a Szputnyik V-re is lehet oltási időpontot foglalni, az indiai mutánst pedig eddig még nem azonosították Magyarországon.

Link másolása

Már az orosz vakcinával való oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten - jelentette be Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

Elmondta, hogy

akinek érvényes regisztrációja van, jelenleg az AstraZeneca-, a Sinopharm- és a Szputnyik V vakcinára tud időpontot foglalni.

Az országos tisztifőorvos arra kérte az érintetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Azt is hangsúlyozta, hogy mindenképpen szükséges a második oltás beadása is, hiszen azzal együtt alakul ki a teljes védettség a vírussal szemben.

Figyelmeztetett arra is, hogy a járvány továbbra is velünk van, ezért továbbra is fontos a szabályok betartása. Emlékeztetett, hogy még mindig 1000 körül van az új fertőzöttek száma és még mindig sok súlyos beteg fekszik a kórházakban.

"Ahogy nő az átoltottság a lakosság körében, az egyéni védelem mellett a közösségi védelem is egyre növekszik. Ezzel együtt tudjuk majd leküzdeni a járványt" - mondta.

Azt is mondta, hogy a harmadik hullám leszállóágban van, és továbbra is a brit mutáns fertőz az országban.

Az indiai mutánst eddig még nem azonosították Magyarországon. De ez csak idő kérdése, mert Ausztriában, Csehországban, Romániában is kimutatták már.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a dupla mutáns nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint a brit variáns.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy aki már átesett a betegségen, nem feltétlenül ellenjavalt az, hogy a gyógyulástól számított három hónapon belül kapja meg az oltást. Ugyanis akinél enyhén zajlott le a fertőzés, annál jellemzően nem túl magas ellenanyagszint képződik, amely messze alulmarad a védőoltástól kialakult védelemtől. Müller Cecília azt javasolja az érintetteknek, hogy beszéljék ezt meg az oltóorvossal.

Elmondása szerint nagyon sokan érdeklődnek arról, hogy ha egy védőoltás mindkét adagját követően nem mérnek náluk jelentős mennyiségű ellenanyag-termelést, akkor mi a teendő. Erre azt mondta, hogy

mivel többféle, rendkívül bonyolult biokémiai, immunológiai folyamat zajlik le a szervezetben az oltás beadása után, csak az ellenanyagszint nem ad elégséges információt arról, hogy kialakult-e a védettség a szervezetben.

"Arra támaszkodunk jellemzően, amit a gyártók az alkalmazási előiraton leírnak. Mindegyik vakcina hatékony és biztonságos, amelyet Magyarországon használunk" - jelentette ki.

Mint mondta, jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy mindenki védetté váljon, ezzel saját magát és a közösséget is védje. Azt, hogy harmadik, vagy bármilyen ismétlő oltásra szükség lesz-e, a jövő fogja eldönteni. A gyártók és a hatóságok is folyamatosan figyelemmel kísérik a vakcinák hatásosságára vonatkozó adatokat, de mivel még fél év sem telt el az első oltások beadása óta, egyelőre nem tudják a választ ezekre a kérdésekre.

"Jelenleg mindegyik vakcina megvéd minket a fertőződéstől, de ha a fertőződéstől nem is egészen, a súlyos, szövődményes lefolyástól mindenképpen"

- hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szennyvízadatokban stagnálást látnak, de különböző városokban nem egyenletes a koronavírus örökítőanyagának mennyisége. De mindig a tendencia a fontos, ez pedig jelenleg stagnálást mutat. Müller Cecília szerint bár az adatok biztatóak, de még nagyon törékeny ez az állapot, ezért is kell betartani a szabályokat.

Azt is megkérdezték tőle, hogy azok a fiatalok is jelentkezhetnek-e az oltásra, akik nemrég estek át a fertőzésen. Erre azt mondta, hogy mindenképpen regisztráljanak ők is, és azok is, akik a közeljövőben érik el a 16 éves kort. Időpontot foglalni és oltásra menni viszont csak akkor tudnak majd, ha már betöltötték a 16-ot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobb oldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: