HÍREK

Mondjon le! – skandálja a tömeg, Magyar Péter szerint Polt Péternek azonnal távoznia kell

Magyar szerint az általa kedden nyilvánosságra hozott hangfelvétellel az ügyészség nem tehet mást, minthogy tanúként meghallgat több kormánytagot és Orbán Viktort is.

Link másolása

Magyar Péter tüntetést szervezett kedden estére a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé, miután meghallgatta őt az ügyészség a Völner-Schadl ügyben. Mint írta, "találkozzunk az V. kerületben, a Markó utca 16. szám előtt, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, és követeljük ennek az ügynek a független, objektív, politikai befolyásolástól mentes kivizsgálását, a valódi felelősök megbüntetését és minden szükséges tanú meghallgatását. És ha ott összegyűltünk, sétáljunk át békésen a Kossuth térre, és követeljük a kormány lemondását, és mondjuk azt ki, hogy eddig és ne tovább".

Magyar reggel egy hangfelvételt tett közzé, melyen exfeleségével beszélt az ügyről és a benne szereplőkről.

A kedd este 18 órakor kezdődött demonstárción egy rövid beszédet mondott, majd az összegyűlt tömeget arra kérte, hogy vonuljanak át a Kossuth térre.

Magyar Péter az ügyészség előtt arról beszélt, hogy a megjelentek ne üljenek fel a provokációnak és ha bármi gondot tapasztalnak, szóljanak a rendőröknek. Majd kifejtette, szerinte

Magyarországon egyre többen gondolják azt, hogy elég volt. A mostani tüntetés sem jobb- vagy baloldali, hanem a nemzet demonstrációja, mert egy nép azt mondja, elég volt.

Beszélt a kegyelmi ügyről és botrányról, a propagandáról és a „kézivezérelt” titkosszolgálatokról is.

Szerinte az általa kedden nyilvánosságra hozott hangfelvétellel az ügyészség nem tehet mást, minthogy tanúként meghallgat több kormánytagot és Orbán Viktort is.

Úgy vélte, hogy a világ is figyeli most ezeknek az ügyészeknek a munkáját. És most azt üzeni: "nem hagyjuk, eltusolják az utóbbi harminc év legnagyobb jogi és politikai botrányát".

Magyar úgy vélte, akkor lehet független vizsgálat és felelősségre vonás, ha Polt Péter haladéktalanul távozik hivatalából.

A tüntetők erre hangosan kiabálni kezdték: „Mondjon le”.

Magyar pedig azt követelte, hogy legyen független és objektív vizsgálat a Völner–Schadl-ügyben. Azt mondta, hogy ezentúl semmi nem mehet úgy, mint eddig, a hatalomnak vállalnia kell a politikai és jogi felelősséget.

Végül arra kérte a tüntetőket, hogy vegyék át a fáklyákat és vonuljanak át a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Borkai-féle hajókázással vádolja a DK Magyar Péter egyik polgármester-jelöltjét
Molnár Csaba nem hiszi, hogy Magyar jelöltjei nyerhetnek, szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása a cél.

Link másolása

Magyar Péter pártjának budapesti polgármester-jelöltjeiről írt Molnár Csaba a Facebook-oldalán, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke szerint „velük próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat”.

„Az egyik volt Fidelitas-os aktivista, aki Magyar Pétert még egy hónapja is »nárcisztikus idiótának« nevezte és nem mellesleg eddig a Vitézy-kampányban dolgozott. Őt még a fővárosi listára is rátették.

A másik jelölt saját Facebook-oldala szerint az interneten toborzott »vállalkozó szellemű« lányokat egy kis olasz kiruccanásra. Azt ígérte, lesz »pihi, hajókázás, miegymás…« - igazi Borkai-módi”

- írta a bejegyzésben a DK politikusa. Molnár nem hiszi, hogy ők győzhetnek a polgármester-választáson, a cél szerinte csak az ellenzéki szavaztok megosztása.

A poszt alatt később Magyar Péter is kommentelt. A Tisza Párt alelnöke azt írta:

„Önök akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Talán nem véletlen, hogy vidéken a DK a megszűnés szélén áll. Hallom a nyíregyházi alapszervezetükből szinte mindenki kilépett...”

Erre Molnár azzal vágott vissza, hogy ő csak a posztja végén hivatkozott cikkekből idézett.

„Ezek szerint Ön hazugsággal vádolja a 444-et, a Telexet és a 24-et? Nem szép dolog így beszélni újságírókról” - írta a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: