Molnár László a minimálbér-emelésről: Aki eddig a minimálbér vagy a garantált bérminimum fölött volt, egy idő után lecsúszik ezekbe a kategóriákba
Csütörtökön eldőlt, hogy a minimálbér jövőre 9 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal nő. Ez azt jelenti, hogy a nettó minimálbér 193 ezer Ft-ra, a nettó bérmimimum pedig 232 ezer Ft-ra emelkedik. A megállapodás azonban nem csak 2025-öt érinti. Abban is megegyeztek a nettó minimálbér 2026-ra eléri a 219 ezer Ft-ot, 2027-re pedig a 249 ezret. Ez 13%-os, illetve 14%-os emelést jelent. Ezzel az a kormány célja, hogy 2027-re a bruttó minimálbér elérje az akkorra várható átlagfizetés felét. A bérmimimummal kapcsolatban ehhez hasonló, hosszabb távú megállapodás nem született.
Miközben a minimélbéresek körében jövőre várható nettó 16 ezer Ft-os emelés a bolti árakat elnézve egyáltalán nem tűnik soknak, a vállalkozásokra ez is komoly terheket rakhat, hiszen idén mindössze fél százalék körül alakul a gazdasági növekedés. Ebből kellene kitermelni az béremelést. Ráadásul a minimálbér emelésével az utána fizetett adó is nő, igaz, itt a Portfolio szerint a kormány tett egy kis engedményt. A szociális hozzájárulási adót ugyanis nem az aktuális, hanem mindig az előző évi minimálbér után kell majd befizetni. Segít-e ez a vállalkozásoknak? Elégedettek lehetnek-e a minimálbéresek? És hogyan hathat mindez a többiek keresetére Molnár Lászlóval, a GKI vezérigazgatójával beszélgettünk.
– Sok vagy kevés ez az emelés?
– Attól függ, honnan nézzük. Jövőre 9 százalék lesz, ugyanakkor a költségvetési törvényben 8,6 százalékos bruttó átlagkereset-növekedéssel terveznek. Ez a két adat együttesen azt jelenti, hogy alig közeledik az átlaghoz a minimálbér. A munkáltatók okosan a növekedés nagyobb részét a 2026–27-es évre tolták ki azzal, hogy az bármikor felülbírálható, ha nem úgy alakulnak például a GDP-számok, mint ahogy a kormány terveiben szerepel. Tehát a jövő év adatai alapján nem várható jelentős közeledés az átlagbér felé.
– Hogyan értékeli a megállapodást?
– Ez arra jó, hogy lehet lobogtatni, hogy lám, majd a rendszeres keresetek 50 százalékára fog majd valamikor emelkedni a minimálbér. Persze azt elfelejtették hozzátenni, hogy a rendszeres bérek növekedéséről nem volt szó a következő három évben. Tehát csak azt nem tudjuk, hogy ez az 50 százalék az vajon tényleg elérhető lesz-e.
– Ha én munkaadó lennék, fájna, hogy 10–12%-kal kell feljebb nyomni a minimálbért évente, miközben idén fél százalékos volt a gazdasági növekedés, és jövőre is csak 3-4 százalék közé várják.
– Elég visszatekinteni az elmúlt időszakra. Amikor magas minimálbéremelés volt, akkor jól láthatóan sok embernek nem volt béremelése. Tehát
aminek előbb-utóbb nyilván az lesz a következménye, hogy külföldön próbálnak munkát vállalni azok, akik megtehetik. Illetve, amit nem láthatunk, hogy esetleg nem legális formákban növekszik a fizetés. Ez viszonylag bonyolult, de lehet, hogy újra megtalálták azokat a módszereket, amivel ez elérhető, hogy ne kelljen kifizetni a mérhetetlen magas adókat a bérekre, hanem nettóban növelik valahogy a dolgozók bérét. Ez súlyos probléma, hogy nem gondolkodik a gazdaságpolitika. Egy 3,4 százalékos tervezett infláció mellett 9 százalékkal emelni a minimálbért, azért az már önmagában is legalább 6 százalékos reálkereset-növekedés a minimálbérek szintjén. És a következő években lenne olyan év, ahol már 14 százalékosra tervezik a növekményt, 3 százalék alatti inflációnál.
– A Portfolio szerint a kormány annyit segít, hogy a vállalkozásoknak mindig az előző évi minimálbér után kell majd befizetni a szociális hozzájárulást. Ez nagyjából 3 ezer Ft-ot jelent a cégeknek jövőre, ami első ránézésre nem nagy segítség, hiszen a költségeik egy-egy minimálbéres után 27 ezer Ft-tal nőnek.
– Az látszik, hogy a költségvetés nem nagyon tud lemondani a további bevételekről, hiszen így is éppen hogy csak nagy recsegve sikerült csökkenteni a költségvetés hiányát.
Akkor nem tartható a hiánycsökkentés. Tehát én nem nagyon látom, hogy a költségvetés mit tudna adni a szavakon kívül a vállalkozásoknak, vagy az olyan megoldásokon kívül, mint például amit legutoljára láttunk, az 5 százalékos banki lakáshitel kamat esetében, amiről kiderült, hogy ez a teljes piac 1%-át képviseli. Tehát ilyeneket lehet csinálni, hogy úgy csinálunk, mintha adnánk valamit, de valójában nem adunk.
– Az infláció sem egyenletes, mert az alapvető cikkek inflációja magasabb volt, mint a kihozott 3%. Például a tej ára 50 forintokkal emelkedik időnként mostanában. Van-e önöknek olyan számítása, hogy az elmúlt jó néhány évben a minimálbérek reálértéke mondjuk az öt évvel ezelőtti szinthez képest hol áll most?
– A minimálbéreket az utóbbi években folyamatosan az átlagbér fölött emelték. Volt olyan év, amikor 15 százalékkal emelkedett a minimálbér, ezzel egyidőben az átlagbér 14-gyel. Ez volt a nagy inflációs időben 2023-ban. De a korábbi években is magasabb volt a minimálbér emelkedése, mint az átlagbéré, ezért mondható, hogy mivel az átlagkereset emelkedett reálértékben, ezért biztos, hogy a minimálbér is.
– Ezek szerint a tervezett további emelés reálértékben is további felzárkózást jelentene, ha megcsinálják. Kivéve, ha nem jön váratlan infláció, ami az egészet leradírozza.
– Nyilván ez lesz. Nem kételkedem benne, hogy egy ilyen körülmények között, amikor rendkívül nagy a bizonytalanság, amikor a vállalkozások piacai finoman szólva nem bővülnek, akkor azok a kkv-k, akiknek minimálbéres foglalkoztatottjaik vannak, és hirtelen emelni kell a béreket, nyilvánvalóan megpróbálkoznak egy erőteljesebb áremeléssel, aztán vagy sikerül, vagy nem.
Ez az, amivel a kormány sosem számol, mert mindig azt gondolja, hogy itt olyan rejtett tartalékok vannak, amelyekkel bármeddig ki lehet zsigerelni a hazai vállalkozásokat. Hazai alatt persze olyanokat értünk, melyek magyar tulajdonban vannak, és nem a NER-hez kapcsolódnak.
De a valódi piacon működő vállalkozásoknál azért ezek a típusú béremelések igen fájóak tudnak lenni. Ilyenkor jön elő az a probléma, hogy jellemzően a közép- vagy nagyvállalatok képviselői tárgyalnak munkaadói oldalról az állammal, ott viszont nem nagyon van minimálbéres, azaz nem nagyon értik a problémát. Könnyű úgy tárgyalni 10 százalékos minimálbéremelésről, hogy az adott vállalkozónál, aki éppen tárgyal, ilyen nincs, és valószínűleg az utóbbi években nem is volt.
– Munkaadói oldalról sokáig hevesen ellenezték ezt az emelést, de most hirtelen úgy tűnik, mégis belemennek. Mi lehet ennek az oka?
– Tőlük kéne megkérdezni. Legyünk őszinték, a minimálbéremelésnek az a végső következménye, hogy egyre több minimálbéres lesz, mint ahogy a garantált bérminimum emelése is azzal járt, hogy egyre nagyobb számban kerülnek emberek ebbe a kategóriába, mert az ő bérük alig emelkedik, az alatta lévő bére emelkedik,
Az állami szektorban például nemrég derült ki, hogy az iskolai dolgozók, tehát nem a pedagógusok, hanem az egyéb dolgozók bére gyakorlatilag a garantált bérminimum szintjén van. Tehát ha emelkedik a garantált bérminimum, akkor emelkedik az ő bérük is. Nyilván, aki esetleg fölöttük van, az is szépen belecsúszik ebbe a csoportba, mert az ő bérüket nem kell emelni, vagy nem is tudják megemelni. Láttam egy számítást, amiben az szerepel, hogy jó eséllyel jövőre már lassan egymillió olyan ember lesz, aki valamelyik kategóriába beleesik. A 3,2 millió munkavállaló közül lesz körülbelül egymillió ilyen.
– Mi kellene ahhoz, hogy tényleg egyenletes bérszínvonal-emelkedés történjen a gazdaságban, és nem állami intézkedésekkel kikényszerített félmegoldások?
– Erre szokták azt mondani, hogy más gazdaságpolitika kéne. Ez a gazdaságpolitika ezzel jár. Ahol az állami adóbevételeket megcsapolják NER-es vállalkozások, beleértve az út- és vasútépítéseket, ingatlanberuházásokat, ott ez van. Most éppen megvásárolunk 600 milliárdért három darab ingatlanportfóliót, amire az államnak ugyan nincs szüksége, de muszáj megvenni, mert egyébként nem lett volna meg a profitja az adott vállalkozásoknak. Ha ezt nézzük, meg azt, hogy mennyire túlárazottak a különböző közlekedési projektek, akkor viszonylag jól belátható, hogy az, hogy ezt ki lehessen fizetni úgy, hogy még EU-s támogatás sincs most már, amiből ezt finanszírozni lehetne, az nem mehet másból, mint a maradék cégek adóbevételeiből. Azaz egyre jobban terhelődik az a szektor, aki nem NER-es, és nem multi. Mert a multinacionális cégek jól láthatóan az utóbbi, mondjuk tíz évben ezermilliárdos nagyságrendben kaptak közvetlen állami támogatást, és ha a beruházási támogatásokat is mellérakjuk, akkor ez a szám közelebb van a 3000 milliárdhoz. Ezeket a pénzeket valakinek ki kellett fizetni. De mivel a költségvetés nem egy varázsdoboz, hogy ráütök és ömlik ki a pénz, hanem az adóbevételekből származik, akkor
mert olyan is van, amelyik nem a NER-hez kötődik.
– Ez a fajta gazdaságpolitika meddig folytatható?
– Addig, amíg marad a kormány. Ez majd a választásokon kiderül. Amíg további felhatalmazásokat adnak a polgárok ennek a rezsimnek, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy őket mindez nem érdekli. Lehet, hogy romlik az életszínvonaluk, de hajlandóak továbbra is ezt a kormányt választani. Ez a végső konklúzió, hiszen jól láthatóan a kormány az elmúlt 13 évben belerögzült ebbe a gazdaságpolitikába, nem hajlandó ebből kilépni. Mindig azt halljuk, hogy hitel, vegyél fel hitelt, adósodj el, beruházás, beruházás, beruházás. Nemrég megjelent egy tanulmány a Portfólión, ahol azt mutatták ki, hogy
Nem azért, mert hatékony beruházások valósultak meg, hanem azért, mert túlárazottak voltak. Ha nem hatékony egy beruházás, akkor abból nemigen lesz továbbiakban hozzáadott érték vagy többlet hozzáadott érték, aminek meg az a vége, amit látunk a termelékenységi statisztikákon.
A feldolgozóiparban pedig 8 százalék, ami évente fél százalék körüli termelékenységjavulás csak! Miközben rengeteg EU-s forrás ment a vállalatok hatékonyságjavítására, legalábbis papíron. Ezzel párhuzamosan Hollandia esetében 33 százalékkal nőtt ugyanezen idő alatt a termelékenység, a svéd termelékenység pedig 50 százalékkal nőtt.
– Tehát felzárkózás helyett jócskán leszakadtunk.
– Nincs termelékenység, akinek egy kicsit is van esze, és vállalkozó, az igyekszik megbújni, nem kitörni, mert akkor hirtelen rávetik magukat a NER-es érdekszféra szereplői, hogy megszerezzék őket, tehát igyekeznek elmenni. Esetleg eleve már külföldön tartják a székhelyüket, azért, hogy ne lehessen őket államosítani. Miközben a vállalkozásoknak az lenne az elemi érdeke, hogy növekedjenek, nagyobbak legyenek, hatékonyabbak legyenek, és nem mellékesen jobban megfizessék a dolgozóikat. Ez a szemlélet teljesen háttérbe szorult olyan piaci körülmények között, ahol a versenytársak közül egyesek állami ingyen milliókkal gazdálkodnak és így versenyeznek a többiekkel.
