MOK-titkár: „Muszáj lenne felelősségteljes állampolgárként nem körbejárni a rokonságot húsvétkor”
Svéd Tamás a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára a hvg.hu-nak adott interjút a fokozatos nyitás tervéről és a közelgő ünnep járványügyi veszélyeiről.
Mint mondta, a nyitásról szóló üzenetet sokan érthetik úgy, hogy valójában nincs olyan nagy baj, pedig most az lenne a megfelelő üzenet, hogy a következő néhány hetet még szánjuk rá a bezárkózásra.
- magyarázta a szakorvos, hogy miért épp most tették közzé közleményüket.
„Azt szerettük volna elérni, hogy még ne az újranyitás üteméről beszélgessünk, hanem arról, mit kellene tenni, hogy megússzuk a még nagyobb bajt. Jó és üdvözlendő, hogy európai szinten ennyire élen járunk átoltottságban, de ebből a kulimászból az oltások még nem húznak ki minket, arra csak később, az átoltottság jóval nagyobb mértékénél kerülhet sor” - magyarázta Svéd.
- tette hozzá, kiemelve, hogy a „nyitás most még rettenetesen veszélyes lenne”.
Az intenzív terápiás szakorvos arról is beszélt, hogy
Svéd Tamás szerint, ha most nem tartjuk be a lezárások szabályait, eljuthatunk oda, hogy Európában már nem Bergamo, hanem valamelyik magyarországi város lesz az elrettentő példa.