HÍREK
A Rovatból

Kómában fekszik és a lábát is elveszthette Irán új vezetője, miközben már megjelent az első közleménye

Modzstaba Hameneit a teheráni Sina kórházban kezelik a február 28-i légicsapás óta. Állapotáról hivatalosan hallgatnak, de amerikai és brit források is csonkolásos sérülésekről számoltak be.


Bár pénteken megjelent az első hivatalos közlemény, amelyet Irán frissen kinevezett legfelső vezetőjének tulajdonítanak, továbbra is teljes a hírzárlat Modzstaba Hamenei állapotáról. A politikus a kinevezése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és semmilyen kép- vagy hangfelvétel nem készült róla. Ezzel párhuzamosan

egyre több, egymástól független forrás állítja, hogy Hamenei állapota drámai, és súlyos sérüléseket szenvedhetett.

A brit Daily Mail – neve elhallgatását kérő teheráni forrásokra hivatkozva – azt írta, hogy Hamenei kómában fekszik a teheráni Sina egyetemi kórházban. A lap egy másik forrása szerint a vezetőnek legalább az egyik lába hiányzik, és súlyosan sérült a mája vagy a gyomra is. Úgy tudja, a hittudóst személyesen Mohammad Reza Zafarghandi egészségügyi miniszter, egy traumatológus szakorvos kezeli. Ezeket az információkat erősítette meg

Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter: pénteken újságírói kérdésre arról beszélt, tudomásuk szerint Hamenei megsebesült, sőt, valószínűleg csonkolásos sérülést szenvedett.

Már két nappal korábban, szerdán is megerősítette a pletykákat az iráni rezsim egyik képviselője. Alireza Szalarian, Irán ciprusi nagykövete azt mondta, Modzstaba Hamenei súlyosan megsérült abban a légicsapásban, amelyik az apját, az anyját és a feleségét is megölte. A diplomata szerint a vezető azóta is kórházban fekszik, a lábán, a karján és a kezén sérült meg, és szerencsés, hogy egyáltalán túlélte. Az 56 éves vezető a nagykövet szerint azért nem mondott még beszédet és azért nem jelent meg a nyilvánosság előtt, mert egyelőre nincs olyan állapotban.

Modzstaba Hamenei a családtagjaival együtt látogatta meg az apját, Alit, a ramadán 10. napján, amikor az USA és Izrael által indított háború első napján, február 28-án találat érte a Teherán központjában található komplexumot.

A támadásban Ali Hamenei mellett meghalt a felesége, Mansour, valamint egyik lánya, annak férje és 14 hónapos gyermekük is. Az áldozatok között volt Modzstaba felesége, Zahra, és a pár tizenéves fia, Mohammad Bagher is. Szalarian szerint a vallási vezető, a családtagjai és a hozzájuk meghívott katonai vezetők a Hamenei család rezidenciáján belüli, a vezetői iroda közelében álló házában haltak meg. A diktátornak a háború kezdete előtt négy fia és két lánya volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán az oligarchák oldalára állt, vérlázító döntést hozott
Magyar Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol azt állította, a leköszönő kormány két rendelettel könnyítette meg a vagyonkimentést. A politikus szerint az egyik döntés a pénzmosásgyanús utalások felfüggesztését, a másik a minisztériumi költések ellenőrzését gyengíti.


Magyar Péter egy brüsszeli videóban jelentette be, hogy a júniusi Európai Tanács ülésén már ő fogja miniszterelnökként képviselni Magyarországot. Állítása szerint szerdán két kulcsfontosságú tárgyalást folytat: 16 órakor Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, 18 órakor pedig António Costával, az Európai Tanács elnökével.

A politikus a bejelentkezésében azzal vádolta a leköszönő kormányt, hogy az utolsó pillanatban olyan döntéseket hozott, amelyek szerinte több tíz- vagy akár százmilliárd forintnyi közpénz „haverokhoz” juttatását és külföldre menekítését teszik lehetővé a kormányváltásig.

Magyar Péter a videójában arról beszélt, hogy Brüsszelbe érkezésekor kapta a hírt a leköszönő kormány két, szerinte felháborító döntéséről. Az egyik alapján a kabinet „az előzetesen leegyeztetettek el ellentétben Orbán Viktor döntése alapján nem fogadja el azt a kormányrendeletet a leköszönő kormány, amely lehetővé tenné azt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal... a jelenlegi szabályokat kiterjesztve ne csak 4 plusz 3 napig tudja felfüggeszteni a pénzmosás miatt felfüggesztett utalásokat a bankok jelzéseire, hanem akár 90 napra is.”

Állítása szerint „a miniszterelnök, a leköszönő miniszterelnök nem meglepő módon az oligarchák köztük a saját családtagjai oldalára állt, és ez szeretné azt érni, hogy még a kormányváltás előtt ezek a milliárdok, lehet, hogy több 10 milliárd forintról beszélünk, ezek elhagyják az országot.”

A másik, általa „vérlázítónak” nevezett döntés a minisztériumi költéseket érinti. Elmondása szerint a kormány eltörölte azt a szabályt, hogy a tárcák csak a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával vállalhatnak kötelezettséget. „A kapott hírek alapján azt a döntést is meghozta a kormány Orbán Viktor javaslatára, hogy eltörőjék ezt a pénzügyminiszteri jóvágyási kötelezettséget. Úgyhogy tulajdonképpen a tényleges kormányváltás megtörténtéig, május 11-12-ig a minisztériumok kiszorhatnak rengeteg pénzt még a haveroknak.” Szerinte ezzel az Orbán-kormány az utolsó pillanatban is ki akarja fosztani az államkasszát.

A TISZA Párt vezetője elmondta, a brüsszeli tárgyalások fő célja, hogy hazahozzák a Magyarországnak járó uniós támogatásokat. A legsürgetőbbnek az úgynevezett helyreállítási alapot nevezte, amelyből 10,4 milliárd euró járna Magyarországnak: ebből 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel. Hangsúlyozta, hogy a pénzek lehívásának végső határideje augusztus 31-e, így három-négy hónap alatt kell elvégezniük azt a munkát, amit az előző kormány éveken át nem tett meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Zuglói Fidesz-belharc: Kilép a pártból és Deutsch Tamást kritizálja a képviselő, aki nem kért a „legrosszabb jelölteket jutalmazó” megújulásból
Borbély Ádám, a Fidesz XIV. kerületi önkormányzati képviselője bejelentette, hogy távozik a pártból. Döntését a rossz választási eredményekkel és Radics Béla parlamenti mandátumával indokolta, élesen bírálva a párt helyi vezetését, név szerint Deutsch Tamást.


Élesen bírálta Deutsch Tamást és a Fidesz zuglói politikáját, majd bejelentette kilépését a pártból Borbély Ádám, a Fidesz eddigi önkormányzati képviselője. Borbély szerdán a Facebook-oldalán közölte döntését, amelyet a zuglói Fidesz gyenge választási szereplésével és az azt követő személyi döntésekkel indokolt.

A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a párt a felelősségre vonás helyett a legrosszabb eredményt elérő jelöltet jutalmazza mandátummal.

„Elfogadhatatlan, hogy a valódi felelősök érinthetetlenek, közben a minden idők legrosszabb zuglói eredményét felmutató egyéni jelöltet pedig beültetik a parlamentbe. Én ebből a megújulásból nem kérek, ezért a mai nappal a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségből kilépek.”

Borbély ezzel már nem vesz részt a párt kongresszusát megelőző tisztújítási folyamatban sem. Jelezte, hogy a helyi önkormányzati fideszes frakcióval továbbra is szívesen dolgozna együtt, de már nem a párt neve alatt.

Borbély Ádám a kilépését bejelentő videóban Deutsch Tamás szerepét is élesen bírálta, amiért szerinte az elmúlt időszakban az új zuglói irányok „porig rombolták közösségünket”.

Úgy fogalmazott, „nem tudtunk kitérni Deutsch Tamás zuglói érkezése elől, hiszen úgy érkezett ide a készbe, mint a románok Erdélybe”.

Kifogásolta Deutsch azon nyilatkozatát is, miszerint mindenkinek egy feladattal kell helytállnia, miközben szerinte Deutsch sportvezetőként, több Fidesz-szervezet elnökeként és EP-képviselőként Zuglóval is foglalkozni akart.

A nyílt konfliktus kedden robbant ki, miután Radics Béla, a Fidesz egyéni jelöltje a választási vereség után a párt megújulásáról, a hibákkal való szembenézésről és a gyengítő tényezők „kigyomlálásáról” írt a közösségi oldalán.

Erre Borbély már kedden is reagált, jelezve, hogy ha a megújulás azt jelenti, hogy a felelősök érinthetetlenek, és a legrosszabb eredményt elérő jelöltet a parlamentbe küldik, akkor ő ebből nem kér.

Radics Béla az áprilisi országgyűlési választáson a budapesti 6-os számú választókerületben indult, ahol közel 30 százalékponttal maradt alul a Tisza Párt jelöltjével, Velkey György Lászlóval szemben. A vereség ellenére Radics a Fidesz–KDNP országos listájának 158. helyéről mégis mandátumot szerzett.

A kilépésről elsőként a Magyar Hang számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját
Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott dolgozókat, hogy végre számoljanak el azzal, amit az elmúlt másfél évtizedben tett a csatorna.


Gulyás Márton a Partizán szerdai élő adásában arról számolt be, hogy 11 év óta először meghívták a közmédiába, pontosan az M5-csatorna Ez itt a kérdés című műsorába.

A Partizán vezetője úgy véli, hogy a közmédia számos alkalommal terjesztett róla, a Partizánról, vagy hozzá köthető személyekről hamis állításokat, és szerinte nem tett eleget az MTVA törvényi kötelezettségének a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, és a kultúra gondozásáról.

„Április 12. óta láthatóan megpróbálkoznak valamiféle korrekcióval” - legalábbis ezzel tudta megmagyarázni azt a meghívót, ami nemrég érkezett hozzá.

Az újságíró viszont egyértelművé tette, hogy „élő ember, akinek van gerince, lelkiismerete, vagy szakmai öntudata” nem fogad el meghívást

„abba a közmédiába, ami az elmúlt 16 évben úgy, és abban a formában működött, amit most itt nem akarok tárgyalni.”

Majd azt mondta, hogy amíg a közmédia nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, addig a meghívásnak egyetlen lehetséges kezelése van. Majd ezután ledarálta a papírt.

A Partizán vezetője ledarálja a közmédiába szóló meghívóját:

Gulyás Márton ledarálja meghívóját az M5 "Ez itt a kérdés" című műsorába.
by

u/Remote-Sundae-8076 in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós pénzek, május végén aláírjuk a megállapodást
A leendő magyar miniszterelnök az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel folytatott egyeztetés után tette közzé ígéretét. Azt is közölte, hogy az EU nem támaszt Magyarország érdekeivel ellentétes feltételeket.


Magyar Péter Ursula von der Leyennel tárgyalt szerda délután. Állítása szerint megegyeztek, hogy 2026. május 25-i héten, akkor már magyar miniszterelnökként, visszatér Brüsszelbe, hogy megkössék azt a politikai megállapodást, amely szükséges ahhoz, hogy Magyarország mielőbb hozzájusson az uniós forrásokhoz. A politikus azt is közölte, hogy az Európai Unió nem szab olyan feltételeket, amelyek sértenék az ország érdekeit, és ígérete szerint a pénzek hamarosan megérkeznek.

A politikus a hazai közvéleménynek címezve hozzátette,

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének hazánk érdekeivel” – fogalmazott.

Bejegyzését egy összegzéssel zárta, amelyben megismételte ígéretét a pénzek érkezéséről és azok felhasználási céljáról.ű

„Egy mondatban: hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra, amely források segítségével be tudjuk indítani a magyar gazdaságot és meg tudjuk valósítani a működő és emberséges országhoz szükséges fejlesztéseket”

- írta a leendő miniszterelnök.

A Tisza Párt választási győzelmét követően azonnal megkezdődtek a magas szintű egyeztetések. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magyar Péter többször is tárgyaltak telefonon, ahol a befagyasztott forrásokért cserébe elvárt jogállamisági reformokat nevezték meg a legsürgetőbb feladatként.

Ezt követően egy uniós küldöttség Budapestre látogatott, a Bizottság közleménye szerint pedig a találkozók jó alkalmat adtak arra, hogy arról tárgyaljanak, miként lehetne előrelépni és valódi haladást elérni a források felszabadításában.

Magyar Péter korábban több vállalást ismertetett, köztük a korrupcióellenes intézkedéseket és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk