FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A kutyám sokkal jobb ember, mint én, egyértelmű volt, hogy ő indul a választáson”

Két körzetben is kutyát választott jelöltjének a Kétfarkú Kutya Párt. Beszéltünk a „szóvivőikkel”, hogy megtudjuk, milyen kampányt terveznek.


Szombaton elindult az ajánlásgyűjtés az országgyűlési választásra, elözönlötték a pártok aktivistái az utcákat. Az Egységben Magyarországért szövetség jelöltjei alig pár óra alatt mindenkinek össze is gyűjtötték a szükséges 500 aláírást, így a hátralévő időben már inkább csak kampányolási céllal maradnak a közterületeken.

A Kétfarkú Kutya Párt pultjainál viszont még gőzerővel folyik a gyűjtés: a párt célja, hogy minimum 71 helyen rákerüljenek a szavazólapokra a jelöltjeik, mivel ez a feltétele annak, hogy listán is lehessen szavazni rájuk.

Jelöltjeik listáját múlt héten tették közzé, szerepel a névsorban a négy évvel ezelőttről már jól ismert Csirkeember (aki ezúttal Csepelen indul), de egy Gherzson nevű papagáj (győri jelölt), egy unikornis és egy csiga is.

Az igazi meglepetés viszont az, hogy két körzetben (Pest 07 oevk – Vecsés; Borsod 04 oevk – Kazincbarcika) is egy-egy kutya szerepel jelöltként. Előbbi "Rrr Rado", utóbbi pedig Huba névre hallgat.

Hivatalosan persze most még csak emberek indulhatnak a választáson, ezért megkérdeztük a két kutya gazdáját, akik hivatalosan gyűjtik az ajánlásokat, mit várnak attól, hogy az állataikat teszik reflektorfénybe maguk helyett.

„Sokkal jobb embernek tartom a saját kutyámat, mint magamat, egyértelmű volt, hogy ő indul a választáson” – mondta megkeresésünkre Iván Petra, Rado gazdája.

Belőle nemsokára terápiás kutya lesz, bár ezt most hátráltatja, hogy az alapítvány kirúgta őt a tanfolyam közepén, miután értesültek róla, hogy politikai pályára lép. Tették ezt annak ellenére, hogy Petra korábban is indult már választáson.

Rado egyébként nem más, mint az MKKP miniszterelnök-jelöltjének, Kutyika Kutyinak a fia, így tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a vérében van a politika.

És hogy milyen a fogadtatás? „Az embereknek nagyon tetszik az ötlet, örülnek neki, hiszen sokkal szeretetteljesebb feje van, és mivel olyan aranyos, elhiszik róla, hogy úgysem fog lopni” – meséli Petra, hozzátéve: választási győzelem esetén természetesen első dolguk lesz lehetővé tenni, hogy kutyák is beülhessenek a parlamentbe, így onnantól hivatalosan is átadhatja majd a helyét a kutyájának.

A Kazincbarcikán induló Huba gazdájától, Galán Mátétól megtudtuk, hogy az utolsó pillanatban kellett beugrania jelöltnek, mivel aki eredetileg lett volna, személyes okok miatt visszalépett. Azzal a feltétellel vállalta a beugrást, hogy a sajátja helyett a kutyája arcát adja hozzá.

„Ő mégiscsak szebb nálam” – indokolja nevetve. Huba másfél éves, nagyon energikus kutya, pultozni is elég nehéz vele, mert nem tud megmaradni egy helyben, legszívesebben mindenkire ráugrana.

A legtöbben vigyorral reagálnak, amikor megtudják, hogy ő a jelölt, de olyan is akadt már, aki hiányolta, amikor épp nem volt ott a pultnál.

„Kampányeseményeket csak azután tervezünk, ha sikerül összegyűjteni elegendő ajánlást, azt viszont már most meg tudjuk ígérni, hogy a vacsoráját 100 százalékosan meg fogja enni” – mondja Máté.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?


Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.

A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.

A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.

A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.

Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: