HÍREK
A Rovatból

Mínusz 21 fokkal indul a hét, de a végére nagyot enyhül az idő

Az Alföldön tartós, sűrű köd nehezíti majd a közlekedést. A hét második felében pedig a csapadék is megérkezik, ami helyenként jegesedést okozhat.


Nem tágít a fagy, sőt, a jövő hét elején akár mínusz 21 Celsius-fokos hideg is lehet, és napközben is az ország nagy részén fagypont alatt maradnak a maximumok. A hét második felében azonban enyhülés kezdődik, ami vegyes halmazállapotú csapadékot hoz magával.

Az Alföldön és egy északnyugat-délkelet tengely mentén tartósan borult, ködös tájakra kell számítani,

miközben az ország északi-északkeleti harmadában a hét elején nagyobb eséllyel süt majd ki a nap, írja a HungaroMet.

Hétfőn, január 19-én a zúzmarás köd és a rétegfelhőzet kiterjedése napközben zsugorodik, de az Alföldön maradhatnak tartósan borult területek, ahol jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat. A csúcshőmérséklet mínusz 8 és 0 fok között alakul.

Keddre és szerdára virradóra jön a leghidegebb időszak: az éjszakai minimumok mínusz 21 és mínusz 7 fok között alakulnak, a leghidegebb az északkeleti, valamint a délnyugati tájakon lesz. A nappali csúcsértékek mínusz 8 és plusz 2 fok között várhatók.

Csütörtöktől aztán vastagszik a felhőzet, de számottevő csapadék még nem valószínű. Hajnalban északkeleten még mínusz 16 foknál is hidegebb lehet, délutánra viszont már mínusz 4 és plusz 4 fok közé enyhül az idő. Pénteken már vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat a napos időszakok mellett. A hétvégén pedig már többnyire erősen felhős vagy borult égbolt várható, és mindkét nap számítani kell csapadékra. A fagy éjszaka is sokat veszít erejéből: vasárnap hajnalban már csak mínusz 6 és 0 fok közötti értékek várhatók, délután pedig a hőmérséklet elérheti a 2–7 fokot.

A HungaroMet a hét több napjára is figyelmeztetést adott ki a sűrű, zúzmarás köd, valamint az ónos szitálás és ónos eső veszélye miatt,

ami főként a ködös tájakon okozhat jegesedést és rossz látási viszonyokat. A szél a héten többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, élénkebb lökésekre legfeljebb Sopron környékén lehet számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden autósnak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia – jön a 4,3 százalékos súlyadóemelés
A gépjárműtulajdonosoknak a NAV felé kell rendezniük az inflációkövető adót. A befizetési határidő április 15-e, de június 30-ig pótlékmentes részletfizetés is kérhető.


Idén 4,3 százalékkal emelkedik a gépjárműadó, közismertebb nevén a súlyadó, mivel a mértékét 2025-től a tárgyévet megelőző év júliusi inflációjához igazítják. Tavaly ez 4,1 százalékos emelést jelentett, idén pedig a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index változása miatt kell többet fizetni.

A személyautók esetében a fizetendő adó mértéke továbbra is sávos, a jármű korától és teljesítményétől függ.

A kilowattok után fizetendő összegek a következők: a gyártási évben és az azt követő három naptári évben 375 forint; a gyártási évet követő 4–7. évben 325 forint; a 8–11. évben 250 forint; a 12–15. évben 205 forint; a 16. naptári évtől pedig 150 forint.

A tehergépjárművek, nyergesvontatók és autóbuszok adóját nem a teljesítmény, hanem a tömegük alapján határozzák meg. A légrugós vagy azzal egyenértékű rendszerrel felszerelt járművek után minden megkezdett 100 kilogrammra 925 forintot, az egyéb járműveknél pedig 1495 forintot kell fizetni. Az ideiglenesen forgalomban tartott személyszállító gépjárművek adója 10 000, a tehergépjárműveké 50 000, a próbajárműre kiadott rendszámtábla után pedig 25 000 forint a teher.

Január 1-jétől két ponton is bővült az adómentességet élvezők köre: a friss változások szerint mentesülnek a gépjárműadó alól a mezőgazdasági vontatók pótkocsijai. Emellett tágult az autóbuszok adómentessége is, így már a vasúti és közúti személyszállítást egyaránt végző vállalkozások is jogosultak a kedvezményre. Változatlanul nem kell adót fizetni többek között a környezetkímélő gépkocsik, a négykerekű segédmotoros kerékpárok, valamint a súlyos mozgáskorlátozottat vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, legfeljebb 100 kW teljesítményű járművek után.

Az adót annak a személynek kell megfizetnie, aki a járműnyilvántartás szerint az év első napján a gépjármű tulajdonosa. Amennyiben a tulajdonos és az üzembentartó személye eltér, a fizetési kötelezettség az üzembentartót terheli, akinek a neve a forgalmi engedélyben szerepel.

A gépjárműadót évente egyszer, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell rendezni. A befizetési határidő idén április 15. Fontos könnyítés, hogy a természetes személyek legfeljebb öthavi pótlékmentes részletfizetést is kérhetnek; a kérelmet illetékmentesen, évente egyszer, június 30-ig lehet benyújtani a NAV-hoz. Az adó aktuális összege a NAV Ügyfélportálján és a NAV-Mobil applikáción keresztül is lekérdezhető és befizethető.

A gépjárműadó beszedését 2021. január 1-jén vette át a NAV az önkormányzatoktól. Bár a köznyelv továbbra is súlyadónak hívja, a személyautóknál már 2007 óta nem a jármű tömege, hanem a teljesítménye a számítás alapja - írja a Pénzcentrum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Debreceni poloskaper: a törvényszék visszaszólt a kormánymédiának, miután az felrótta neki a Magyar Péternek kedvező ítéletet
A Debreceni Törvényszék éles hangú közleményt adott ki, miután egy fideszes hírportál megkérdőjelezte a függetlenségét. A vádak szerintük aláássák a bírói tekintélyt, a tárgyalás helyszínét pedig különben is törvény írja elő.
Szerző: GJ - szmo.hu
2026. január 19.



Éles hangú közleményben utasította vissza a politikai elfogultság vádját hétfőn a Debreceni Törvényszék, miután a kormánymédia azzal vádolta meg, hogy Magyar Péternek kedvezett a Mediaworks elleni perben. Az ügy előzménye, hogy a bíróság pénteken első fokon a TISZA Párt elnökének javára ítélt, amiért a Magyar Nemzet és a HAON több cikkben is „Poloska Peti”-nek nevezte, illetve elpusztítandó rovarként ábrázolta. A „poloska” kifejezés tavaly március 15-én, Orbán Viktor ünnepi beszédében jelent meg és terjedt el a politikai közbeszédben.

Az ítélet után a HAON egy név nélkül jegyzett cikkben kelt ki a döntés ellen, és politikai elfogultsággal vádolta a Törvényszéket.

A Mediaworks hajdú-bihari lapja azt állította, hogy eleve azért tárgyalták Debrecenben az ügyet, hogy Magyarnak kedvezzenek. A cikk szerint a cél az volt, hogy „…már az első fokon olyan bíró tárgyalhassa az ügyet, aki kötődik a cívisváros egyeteméhez, így akár személyes kapcsolatban lehetett az oktatási dékánhelyettessel, aki az egyetemi katedra mögül állt be Magyar Péter mögé”.

A bíróság közleményében emlékeztetett, hogy az eljárásjogi törvény egyértelműen kijelöli, hol kell tárgyalni a sajtópereket: a sajtó-helyreigazítási perre annak a törvényszéknek van hatásköre és kizárólagos illetékessége, amelynek területén az alperes székhelye található.

A bíróság szerint a HAON cikke azt sugallja, hogy a debreceni igazságszolgáltatás nem független, és alkalmas a bírói tekintély aláásására. „A Debreceni Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben döntéseit, bíráit mindenféle transzparens leírás nélkül elfogultsággal vádolják!” – szögezték le.

A pénteki, nem jogerős ítéletben a bíróság bocsánatkérésre, 1,2 millió forint sérelemdíj megfizetésére és a további „poloskás” minősítések és ábrázolások használatának tilalmára kötelezte a Mediaworksöt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Három potencianövelőt azonnal levettek a polcokról – életveszélyes gyógyszert kevertek beléjük titokban
A The Dragon Power, RS RUI SHEN és Hurrikán nevű készítményekben találtak vényköteles hatóanyagokat. A címkén nem jelölt anyagok súlyos mellékhatásokat okozhatnak, különösen más gyógyszerekkel együtt szedve.


Természetes összetevőket ígértek, valójában azonban vényköteles gyógyszerhatóanyagokkal tömték tele azokat a potencianövelőket, amelyeket a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vont ki a forgalomból – derül ki a hivatal hétfői közleményéből.

Az étrend-kiegészítőként árult készítményekben a hatóság olyan engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat – sildenafilt és tadalafilt – talált, amelyeket csak orvosi rendelvényre, ellenőrzött gyógyszerekben szabadna alkalmazni.

A hatóság szerint a tiltott összetevők jelenléte súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent, és a jogszabályok értelmében hamisításnak minősül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a veszélyes anyagok nem szerepeltek a termékek címkéjén, ami a fogyasztók megtévesztését jelenti.

A laboratóriumi vizsgálatok három konkrét termékben, a The Dragon Power, az RS RUI SHEN és a Hurrikán nevű készítményekben mutatták ki a vényköteles hatóanyagokat. Ezeket a termékeket jellemzően a merevedési zavarok kezelésére ajánlották, holott a tájékoztatóikban a természetes összetevőket, például gyógynövényeket és szuperélelmiszereket hangsúlyozták.

A sildenafil és a tadalafil az úgynevezett foszfodiészteráz-5 (PDE-5) gátlók csoportjába tartoznak, amelyek a szív- és érrendszerre hatnak, ezért alkalmazásuk kizárólag orvosi felügyelet mellett biztonságos.

Különösen veszélyes lehet, ha valaki más gyógyszerekkel, például nitrát tartalmú készítményekkel együtt szedi őket. A hatóanyagok fokozzák a véráramlást, ami az egész keringési rendszerre kihat, így mellékhatásokat is okozhat.

Ezek között szerepelhet fejfájás, szédülés, látászavar vagy vérnyomásesés, súlyos esetekben pedig akár életveszélyes állapot is kialakulhat, főleg ha a fogyasztó nem is tud a szervezetbe került tiltott anyagról. Fontos hangsúlyozni, hogy a PDE-5 gátlók természetes formában nem fordulnak elő növényekben. Ha egy termék természetes összetételre hivatkozva fejt ki gyógyszerhez hasonló, erőteljes hatást, alapos a gyanú, hogy illegálisan hozzáadott hatóanyagot tartalmaz. Az ellenőrizetlen gyártási körülmények és az ismeretlen összetétel jelentősen növeli a túladagolás, az allergiás reakciók és a szív- és érrendszeri szövődmények kockázatát.

A hatóság a forgalmazók figyelmét is felhívja: a gyógyszerhatóanyagot jogsértően tartalmazó termékek árusítása súlyos jogkövetkezményekkel jár, és nemcsak élelmiszer-biztonsági jogsértésnek, hanem hamisításnak, sőt bűncselekménynek is minősülhet. Az étrend-kiegészítők fokozott ellenőrzése a tavaly ősszel bejelentett 7 pontos fogyasztóvédelmi cselekvési terv egyik kiemelt pontja.

A hatóság azt javasolja a fogyasztóknak, hogy kizárólag megbízható forrásból származó étrend-kiegészítőket vásároljanak, és kerüljék az interneten vagy közösségi oldalakon kínált, ellenőrizetlen termékeket.

Vásárlás előtt érdemes ellenőrizni, hogy a termék szerepel-e a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által vezetett, bejelentett étrend-kiegészítők adatbázisában, illetve hogy nem található-e meg a forgalomból kivont termékek listáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump már az elmaradt Nobel-békedíjával érvel Grönland elcsatolása mellett, Európa vámcsomaggal tiltakozhat
Az amerikai elnök a norvég kormányfőnek üzenve állította, hogy Dánia nem tudja megvédeni a területet, őt pedig méltatlanul mellőzték a békedíjnál. Støre visszautasította az utalást, az EU viszont gazdasági választ is adhat.


Donald Trump a norvég miniszterelnöknek küldött levélben azzal hozta összefüggésbe Grönland megszerzésének tervét, hogy nem kapta meg a Nobel-békedíjat. Mint ismert, az amerikai elnök hivatalos álláspontja szerint a világ addig nem lesz biztonságban, amíg az Egyesült Államok nem szerzi meg a teljes irányítást a Dániához tartozó sziget felett.

„Tekintettel arra, hogy az önök országa úgy döntött, nem adja nekem a Nobel-békedíjat, pedig TÖBB MINT nyolc háborút is megállítottam, többé nem érzem kötelességemnek, hogy kizárólag a békére törekedjek” – írta Trump.

A sajtóban világszerte közölt levél szerint amerikai elnök azt is vitatja, hogy Grönland Dániáé lenne, mert a skandináv ország „nem tudja megvédeni a területet Oroszországtól vagy Kínától, és miért is lenne az ő »tulajdonjoguk« egyáltalán? Nincsenek erről írásos dokumentumok; csupán annyi történt, hogy több száz éve egy hajójuk kikötött ott – de nekünk is voltak hajóink, amelyek szintén kikötöttek ott”. Trump célzásként hozzátette, hogy most már a NATO-nak is tennie kell valamit az Egyesült Államokért, miután annak megalapítása óta ő többet tett a szövetségért, mint bárki más.

A levélre reagáló norvég kollégája, Jonas Gahr Støre közleményében hangsúlyozta, hogy a Nobel-békedíjat egy független bizottság ítéli oda, nem a kormány.

„Többször is világosan elmagyaráztam Trump elnöknek, hogy a döntést nem a norvég kormány hozza – ez közismert tény” – szögezte le a miniszterelnök.

A Nobel-békedíj kérdése januárban már egy másik ügyben is előkerült. María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető Trumpnak ajándékozta a saját, tavaly elnyert kitüntetését, mire a norvég Nobel Intézet leszögezte: „a Nobel-díj kihirdetése után azt nem lehet visszavonni, megosztani vagy másokra átruházni. A döntés végleges és örökre érvényes.”

Trump már 2019-ben is felvetette Grönland megvásárlásának ötletét, amit Mette Frederiksen dán miniszterelnök akkor abszurdnak nevezett, mire az amerikai elnök lemondta koppenhágai látogatását. Eközben a Financial Times úgy értesült, hogy több európai vezető sürget komoly ellenintézkedéseket, amelyek keretében már egy 93 milliárd eurós vámcsomagot is belengettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk