OTTHON ÉS KERT
A vízmű a téli fagyok utáni olvadás veszélyeire figyelmeztet, hiszen előfordulhat rejtett csőrepedés is.
OTTHON ÉS KERT
Az Alföldön tartós, sűrű köd nehezíti majd a közlekedést. A hét második felében pedig a csapadék is megérkezik, ami helyenként jegesedést okozhat.
OTTHON ÉS KERT
A következő napokban kemény fagyokra kell számítani, főleg éjszaka hűlhet le drasztikusan a levegő. Vasárnap virradóra -3 és -8 fok között alakul, míg keddtől tartósan -8 fok alatt marad a hőmérséklet.
OTTHON ÉS KERT
Az állatokat járókelők találták meg, és állatvédők vették gondjaikba. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki tette ezt velük.
OTTHON ÉS KERT
A szülők mindhárom kiskorú gyereküket súlyosan elhanyagolták, a kicsiket tavaly novemberben emelték ki a családból. A pár ellen most vádat emeltek.
OTTHON ÉS KERT
Akár -45 Celsius-fok is lehet. Több államban is katasztrófahelyzetet hirdettek az erős hóvihar és a fagypont alatti hőmérsékletek miatt.
OTTHON ÉS KERT
A fagyás és a forrás kizárja egymást. Vagy mégsem? Győződj meg róla ebből a videóból!
Népszerű
Ajánljuk