HÍREK
A Rovatból

Minneapolisban a Nemzeti Gárdát is bevetik a súlyos zavargások miatt

Lángokban áll a város, miután egy rendőr megölt egy fegyvertelen fekete férfit.


Korábban mi is írtunk róla, hogy komoly zavargások törtek ki az amerikai Minneapolis városában, miután egy rendőr egy intézkedés során addig térdelt egy fegyvertelen afroamerikai férfi nyakán, hogy az belehalt sérüléseibe.

A helyzet azóta eszkalálódott, tulajdonképpen a világ vezető hírcsatornái egységesen úgy fogalmaznak, hogy Minneapolis lángokban áll. És ez nem is túlzás. A tiltakozó zavargások harmadik éjszakáján a tüntetők felgyújtották a város rendőrkapitányságát - írja a BBC.

A rendbontások annak ellenére folytatódnak, hogy Minnesota kormányzója elrendelte a Nemzeti Gárda több száz tagjának helyszínre vezénylését.

Donald Trump elnök úgy nyilatkozott, hogy a minneapolisi "gengszterek" nem tartják tiszteletben a 46 évesen elhunyt áldozat, George Floyd emlékét. A férfi családja egyébként azt szeretné, ha az ügyben eljáró négy rendőrt gyilkosság miatt vonnák felelősségre, a rendőrség azonban egyelőre arra hivatkozik, hogy még nyomoznak és bizonyítékokat gyűjtenek az ügyben.

Az Independent információi szerint a demonstráció helyszínétől nem messze agyonlőttek egy férfit a nyílt utcán, az elkövetőt már letartóztatták. A gyanúsított egy zálogház tulajdonosa, aki szerint az áldozat ki akarta fosztani az üzletét. Ám nem ez az egyetlen eset az utóbbi napokban, rendszeresek a fosztogatások, a rendőrökkel való összecsapás és a gyújtogatás.

Közben többen utcára vonultak már Chicagoban, Los Angelesben és Memphisben is. Ott egyelőre még nem történtek a minneapolisihoz hasonló súlyos esetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hónapok óta küzd egy anya a fia nevéért, miközben Kósa Lajosék szűrőjén 240-ből 232 név elvérzett
Egy édesanya augusztus óta várja a Giora név engedélyezését egy jogszabály-módosítás után. Az Utónév-engedélyezési Bizottság január 26-án dönthet az ő és több száz másik szülő kérelméről.


Augusztus óta küzd egy 52 éves, többszörösen veszélyeztetett várandós édesanya azért, hogy születendő fiának a Giora nevet adhassa, ám a küzdelmét egy kormányzati átszervezés nehezíti, amely gyakorlatilag befagyasztotta az utónév-engedélyezési eljárásokat. A nőnek másfél hónapja van a szülésig, a sorsáról és több mint 240 másik névkérelemről január 26-án ülhet össze az Utónév-engedélyezési Bizottság.

A probléma gyökere, hogy a kormány még tavaly nyáron a kulturális és innovációs miniszter hatáskörébe emelte az utónevek gondozását.

Azóta a döntési folyamat lelassult, a Nyelvtudományi Kutatóközpont szakvéleményt ad ugyan, de a végső szót a miniszter bizottsága mondja ki, a törvény szerint ráadásul nincs meghatározott határidő a döntésre.

Kósa Lajos, az Utónév-engedélyezési Bizottság fideszes elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy a korábban ígért november helyett végül január 26-án üléseznek. Az ülésen Hankó Balázs miniszter is részt vesz, így az ott született döntések véglegesnek tekinthetők, az új utónévkincs pedig várhatóan februárban vagy márciusban jelenik meg a Magyar Közlönyben.

A bizottság elé azonban nem jut el minden kérelem.

A beérkezett több mint 240 javaslatból a Nyelvtudományi Kutatóközpont szakértői mindössze nyolcat küldtek tovább megtárgyalásra.

„Az új javaslatok döntő többsége inkább megmosolyogtató, mintsem komolyan veendő. A neveknek pedig a magyar civilizációs hagyományokhoz kellene kapcsolódniuk” – jelentette ki Kósa, aki szerint a szülők amúgy is „gyönyörű és gazdag utónévkincsből tudnak választani”. A bizottság a statisztikailag senki által nem viselt nevek törléséről is dönteni fog.

Eszter, aki hetedik gyermekét várja, augusztus 21-én nyújtotta be kérelmét. Indoklása szerint a fia több méhen belüli traumát élt túl, ezért olyan nevet szeretne neki adni, ami tükrözi az erejét.

Mivel semmilyen visszajelzést nem kapott, levélben kereste meg Kósa Lajost is. „Ő nem lehet és nem is lesz más, mint Giora, azaz erős, mint a szikla” – írta a politikusnak, akitől nem kapott választ. Végül január 9-én közérdekű adatigénylést nyújtott be a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz, hogy információt kapjon a bizottság működéséről és a kérelmek állapotáról.

Dr. Raátz Judit, a Nyelvtudományi Kutatóközpont korábbi tudományos főmunkatársa szerint egy-két évvel ezelőtt a Giora név még zöld utat kapott volna, a jelenlegi, szigorúbb alapelvek szerint azonban idegen és ritka névalakként már elutasítható.

Felhívta a figyelmet a korábbi rendszer gyorsaságára is. „Arról nem is beszélve, hogy tavaly július 31-e előtt a kérelmezők 30 napon belül kaptak választ a beadványaikra” – mondta. Hozzátette, a jövőben az is bizonytalan, hogy a kérelmezők kapnak-e majd indoklást az elutasításokról. Azoknak, akiknek a kérelmét elutasítják, Raátz Judit szerint egy lehetőségük marad: bírósághoz fordulhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: elmondta, mit tervez kormányon: nem a hatalom bebetonozására, hanem a rendszer átalakítására kérne kétharmados felhatalmazást
A TISZA elnöke a Válasz Online műsorában vázolta fel kormányzati programját. Magyarék célja az intézményi fékek és ellensúlyok helyreállítása és szigorú működtetése. Kompromisszumos alapon a választási törvényhez is hozzányúlnának.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 25.



Magyar Péter nem a hatalom bebetonozására, hanem a rendszer átalakítására kérne kétharmados felhatalmazást. A Tisza Párt elnökének célja az intézményi fékek és ellensúlyok helyreállítása és szigorú működtetése. Arról, hogy mit értene kormányzás alatt, a Válasz Online választási műsorában beszélt, ahol azt is közölte, a pártján belüli esetleges visszaéléseknek a saját közösségük szabna gátat.

„Ne beszéljünk csak Magyar Péterről, itt nagyon erős autonóm emberek vannak, akik nem adnák a nevüket egy vállalhatatlan kormányzáshoz”

– fogalmazott.

A rendszer átalakításának részeként a következő választás előtt kompromisszumos alapon a választási törvényhez is hozzányúlnának. Olyan olcsóbb és arányosabb rendszert képzel el, amely jobban tükrözi a pártok társadalmi támogatottságát. A pártfinanszírozás is átalakulna: az állam a lakossági felajánlások többszörösével egészíthetné ki a pártok kasszáját.

„Aki valódi rendszerváltást akar, nem indul el üzletszerűen, csak az állami kampánytámogatásért”

– jelentette ki Magyar Péter.

A belpolitikai terveket pragmatikus külpolitikai fordulat kísérné.

Magyar Péter nem „barátságokat”, hanem kiszámítható szövetségeket és kompromisszumokat keresne, a kormány Ukrajnáról és Brüsszelről indított „nemzeti petícióját” pedig puszta tematizálási kísérletnek tartja.

Szükségesnek tartja több nagy állami projekt, köztük a szerinte túlárazott Paks II. beruházás és a Budapest–Belgrád vasútvonal újratárgyalását.

Az energiapolitikában

a cél nem az orosz energiahordozók kategorikus elutasítása, hanem a túlzott kitettség csökkentése nukleáris, olaj- és gázfronton. Szerinte a valódi megoldás a több forrásból történő beszerzés, ami alkupozíciót teremt.

Kritikája szerint sok háztartás a rezsicsökkentési limit felett a világpiaci árnál is drágábban fizet, miközben a vállalatok semmilyen kedvezményt nem kapnak. A Tisza Párt ezért energiahatékonysági programokat és „valódi rezsicsökkentést” ígér.

A kormány ezzel szemben Paks II.-t az energiabiztonság felgyorsuló pilléreként mutatja be, a Budapest–Belgrád vasútvonalat pedig stratégiai beruházásnak tekinti. Rezsipolitikájukat azzal védik, hogy a magyar családok európai összevetésben is alacsony árat fizetnek. Ezzel szemben

független elemzések arra mutatnak rá, hogy a limiten túli gázár jóval a piaci felett van, a rezsivédelem pedig jelentős költségvetési terhet ró az államra.

Gazdaságpolitikai téren a legfontosabb, rövid távú cél az uniós források felszabadítása.

Magyar Péter szerint akár 8 ezer milliárd forintot is haza tudnának hozni, amiről még a nyár előtt megállapodnának.

A lépés szerinte kulcsfontosságú a költségvetési egyensúly helyreállításához, a beruházások újraindításához és a gazdaság növekedési pályára állításához. A helyreállítási és kohéziós pénzek lehívásának szoros az ütemezése, amihez több mérföldkő teljesítése és a jogállamisági viták rendezése is szükséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: 2026 biztosan nem a klasszikus, 1994 és 2022 közötti magyar jobb-bal mérkőzés lesz, inkább a lengyel rendszerhez hasonlít
A politológus Orbán Anita személyén keresztül mutatja be az új politikai korszakot. A volt fideszes jelölt felbukkanása mindent átírhat a következő választás előtt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 25.



Török Gábor politológus a Facebookon elemezte a Tisza Párt új szakértőinek hátterét. Szerinte mostanra egyértelművé vált, hogy a párt új arcai sokkal inkább a régi Fideszhez és a hazai jobbközéphez kötődnek, mint a baloldalhoz. Török azt állítja, hogy

bár a Fidesz a klasszikus baloldali-liberális szakértői gárdát próbálja a Tiszához kötni, a párt által bemutatott politikusok és szakértők valójában a régi Fideszhez köthetők.

A politológus példaként hozza fel a szombaton bemutatott Orbán Anitát, majd szó szerint így folytatja:

„A ma bemutatott Orbán Anitát a Fidesz orosz-fordulata előtt mindenki a párthoz (elsősorban Martonyi János volt külügyminiszter köréhez) sorolta, annyira oda tartozott, hogy még parlamenti képviselőjelöltként is indult 2010-ben.”

Török Gábor szerint a fejleményekből az is következik, hogy a következő választás más lesz, mint az eddigiek:

„Tanulságos fejlemény: 2026 biztosan nem a klasszikus, 1994 és 2022 közötti magyar jobb-bal mérkőzés lesz, sokkal inkább fog hasonlítani a lengyel jobboldali kétpártrendszer időszakához, ahol politikai értékvilága alapján két alapvetően jobboldali politikai erő emelkedett ki

(akik persze egymást, hasonlóan hozzánk, »szélsőjobbnak« és »baloldalinak« nevezték).”

A Tisza Párt szombaton jelentette be, hogy Orbán Anita lesz a külügyi és diplomáciai vezetőjük. A Vodafone-tól érkező közgazdász korábban a Külügyminisztérium energiabiztonságért felelős utazó nagykövete volt, a Heti Válasz külpolitikai rovatát vezette, 2008-as könyvében pedig bírálta az orosz imperializmust. Első nyilatkozataiban egy „klasszikusabb”, a hangerőversenyt kerülő diplomáciát vázolt fel, konstruktív uniós viszonyt és átlátható, háttéralkuktól mentes orosz kapcsolatokat ígért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Föld két arca: közel 100 fokos szakadék választja el a perzselő Ausztráliát a jégbe fagyott Szibériától
Ausztrália belső területein +46 °C-os hőség tombolt, míg Szibériában -50 °C-os fagy uralkodott. A szélsőséges időjárás miatt kontinensnyi területeken adtak ki riasztásokat tűz- és fagyveszély miatt.


Miközben a Föld egyik felén az elviselhetetlenség határát súrolta a hőség, a másikon szinte megfagyott a levegő: a bolygó két pontja közötti hőmérséklet-különbség szombaton megközelítette a bűvös 100 Celsius-fokot, összegezte a kialakult helyzetet az Időkép.

A déli féltekén, Ausztrália belső területein a nyári hőség tombolt, a hőmérő higanyszála helyenként a +40-46 °C-ot is elérte.

A hónap második felében több ausztrál államban napokig tartó, rendkívüli hőhullámot jegyeztek fel, Nyugat-Ausztráliában, Shark Bay térségében 49,2 °C-ot mértek, ami januári helyi rekordnak számít. A hatóságok szélsőséges tűzveszélyre és egészségügyi kockázatokra hívták fel a figyelmet.

Ezzel szemben az északi féltekén, Oroszország távoli vidékein, mint Ojmjakon vagy Verhojanszk, a fagy volt az úr. Szibériában nem voltak ritkák a -40 °C alatti értékek sem, sőt, akadt olyan hely is, ahol -50 fokot mértek.

A dermesztő hideg Észak-Amerikát sem kímélte, ahol szintén fagyos, téli időszak köszöntött be. A szombati minimumok között több helyen mértek -40 fok alatti értéket, a legalacsonyabb pedig elérte a -48 fokot is.

Az extrém téli időjárás miatt az Egyesült Államok 37 államában adtak ki riasztást szombaton, ami közel 190 millió embert érintett.

A „Winter Storm Fern” névre keresztelt vihar miatt a sajtó nagyszámú járattörlésről, áramkimaradásokról és több államban kihirdetett rendkívüli állapotról számolt be.

Míg a világban ilyen szélsőségek tombolnak, Magyarországra egyre enyhébb légtömegek érkeznek. Hazánkban a következő napok már az olvadásról szólnak, a télimádók azonban eddig sem panaszkodhattak, hiszen a legtöbb helyen már szilveszter óta tart a havas idő, és rég volt ennyi hóval borított nap januárban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk