News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„Mindenkinek nagyon sok gondot okoznak” – mondja egy tüdőgyógyász az oltásellenesekről a kormány videójában

Dr. Czibula Eszter elmondása szerint nagyon sok olyan emberrel találkoznak, akik oltatlanul súlyos állapotban kerülnek kórházba.

Link másolása

hirdetés

"Valójában kit veszélyeztet az oltásellenesség?" címmel osztottak meg egy videót a kormány Facebook-oldalán kedden, amelyben egy tüdőgyógyász mondja el a véleményét az oltásellenesekről.

"Az oltásellenesek egyrészt komolyt veszélyt jelentenek nemcsak saját maguk, de mások számára is, másrészt mindenkinek nagyon sok gondot okoznak. Egyrészt, amikor megfertőződnek, és súlyos betegségük alakul ki és bekerülnek a kórházba, akkor nagyon súlyos tünetekkel kell harcolniuk az életükért, emellett nyilván a hozzátartozók is nagyon aggódnak értük, tehát őrájuk is ez nagyon nagy hatással van. Mi pedig nagyon megterhelő harcot vívunk"

- mondja Dr. Czibula Eszter a felvételen.

Arról is beszél, hogy "nagyon nehéz gyerekes családapáktól búcsút mondani, főleg azzal a tudattal, hogy ez megelőzhető lett volna". Elmondása szerint nagyon sok olyan emberrel találkoznak az osztályos munka során, akik oltatlanul súlyos állapotban kerülnek kórházba.

"Azt gondolom, hogy elmondhatatlan, leírhatatlanok azok a tekintetek, amikor ezt és azt is tudatosítják, hogy ez elkerülhető lett volna. Én azt gondolom, hogy senkit nem szabadna kitenni ennek a megterhelő érzésnek"

- mondja a tüdőgyógyász.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A világ leggyengébb devizái közé került a forint, elérheti a 450-es szintet is
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a befektetők elpártoltak a forinttól, mert nem világos a kormány gazdaságpolitikája.

Link másolása

hirdetés

A világ leggyengébb devizái közé került a forint, miután ismét történelmi mélypontra zuhant az euróval és a dollárral szemben. Napközben volt, hogy egy euró 417, egy dollár pedig 410 forintot ért.

Bod Péter Ákos közgazdász szerint

a befektetők elpártoltak a forinttól, mert nem világos a kormány gazdaságpolitikája.

Példaként mondta, hogy a benzinár problémája még mindig nincs megoldva. Az egész "rezsiügy" megoldatlan - tette hozzá. Szerinte ezt a költségvetés egy darabig még bírja finanszírozni, de mindenki aggódik a magyar költségvetésért.

A Portfolió elemzője szerint akár a 450-es szintet is elérheti az euró-forint árfolyam. Úgy látják, hogy ennek egyre nagyobb az esélye, de bármikor jöhet egy pozitív fordulat.

hirdetés

A kormány továbbra is úgy véli, hogy a gyenge forintról a háború tehet.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Pert nyert a Mol elnöke a horvát kormány ellen, százmilliárd forintos kártérítés jár a cégnek
Az ítélet kimondta, hogy nem volt korrupció, nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai.

Link másolása

hirdetés

Csaknem kilenc évig tartó eljárásban nyert pert Horvátországgal szemben a Mol, a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID).

Az ítélet kimondta: nem volt korrupció, nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai, ezért Hernádi Zsolt jelenlegi jogerős elítélése "szembemegy" a nemzetközi bíróság megállapításaival, a horvát igazságszolgáltatásnak így lépéseket kell tennie ennek a korrigálására

- mondta Kara Pál, a Mol csoport vezető jogi tanácsadója online háttérbeszélgetésen szerdán.

Felidézte: a horvátok 2002-ben hirdették meg a privatizációt, ahol a Mol megnyerte az INA 25 százalékos tulajdonrészét. A 2009 januárban aláírt megállapodásokban az INA feletti irányításban egyeztek meg, valamint aláírtak egy megállapodást a horvát gáz-üzletágról. Az ICSID ítélet egyértelműen kimondta: nem volt korrupció, "senki nem fizetett le senkit azért", hogy a Mol irányítást szerezzen az INA-ban - tette hozzá.

A Molt jelentős kár érte befektetőként, a bíróság szerint nagyjából 236 millió dollár, ezt kell megfizetnie a horvát félnek, reálisan néhány hónapon belül.

Kara Pál azt mondta, bíznak abban, hogy a horvát fél jogkövető lesz, és betartja a nemzetközi jog szabályait, amely elsőbbséget élvez a nemzeti jog felett.

Kérdésre elmondta: ennek az ítéletnek nincs hatása Hernádi Zsolt elnök nemzetközi mozgására, az uniós jogi mechanizmusban nincs olyan szervezet, amely visszavonhatná a horvát elfogatóparancsot, azt csak Horvátország teheti meg. Hozzátette, az ítélet tükrében lehet kezdeményezni az elfogatóparancs visszavonatását, ám a nemzetközi büntetőjogban erre nincsen precedens, vizsgálják a kérvényezés lehetőségét.

hirdetés

Elmondta, Horvátország befektetői érdeket sértett például azzal, hogy a 2009-ben aláírt gázmegállapodást szánt szándékkal nem teljesítette a horvát kormány. Emellett 2014-ben az országban az a döntés született, hogy nem az INA hanem a HEP (Hrvatska elektroprivreda) végezte a stratégiai tárolást. Ennek az intézkedéssorozatnak az volt a lényege, hogy az INA-nak nyomott piaci áron kellett átadnia a betárolt gázkészletet a HEP-nek, ésszerűtlenül rövid határidőn belül, ami szintén befektetői érdeket sértett, kárt okozott a Molnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Bajban a szolnoki kórház: Nem tudnak gyerekeken műtéteket elvégezni, ha intenzíves ellátást igényel
Már nemcsak a felnőtt ellátást, hanem a gyermek ellátást is érinti a humánerőforrás-hiány, ami nem korlátozódik a nyári szabadságok idejére - írja többek között a posztjában, melyben részletesen beszámol a helyzetről.

Link másolása

hirdetés

Az egészségügyben tapasztalt újabb súlyos gondról számolt be Dr. Kunetz Zsombor a közösségi oldalán.

Mint írja:

"Óriási bajban, gyakorlatilag összeomlóban van a Szolnoki Hetényi Géza Kórház a humánerőforrás-hiány miatt, és ez sajnos már gyermekek életét is veszélyezteti.

Ráadásul ez az állapot nemcsak most ideiglenesen a nyári szabadságolások alatt áll fent, hanem ez így is marad egyelőre.

"A Kórház rendelkezésére álló feltételek mellett olyan műtét nem végezhető, mely előreláthatólag gyermek intenzíves ellátás igényel."

Így ezen gyermekeket, a rendelet szerint olyan intézményekbe kell szállítani, amelyek kb. másfél, két órás távolságra vannak, hiszen ezen kórházak rendelkeznek gyermek intenzíves kapacitással a Szolnoki Kórház "közelében".

Ez sajnos azt is jelenti, hogy

hirdetés
nemcsak a tervezett (elektív), hanem az akut sebészeti, fül-orr-gégészeti, baleseti sebészeti ellátást sem tudják egy-egy súlyos esetben biztosítani, hiszen nincsen gyermek intenzíves ellátás a kórházban. Enélkül pedig műtét és gyermek intenzív terápiás ellátás sincs.

Azt meg már nem is kell magyaráznom, hogy egy súlyos balesetben sérült gyermek másfél-, két órás további utaztatása a definitív, azaz a végleges ellátóhelyre akár a gyermek halálát is okozhatja.

Hasonlóan végzetes lehet a késlekedés egy-egy akut fül-orr-gégészeti megbetegedés, vagy akut hasi katasztrófa esetén.

Tehát itt a következmény nem pusztán annyi, hogy majd máshol megoldják, itt a következmény esetlegesen megmenthető gyermeki életekkel mérhető!"

- írja posztjában. Majd hozzáteszi:

"Amikor azt kérdezik, hogy mégis hogyan omlik össze az egészségügyi ellátás, akkor tessék csak a Szolnoki Hetényi Géza Kórházra egy pillantást vetni. A szülészeti és a neurológiai, valamint a stroke ellátás már eddig is akadozott, és ez így is marad ebben a hónapban is. Veszélyeztetve az ellátási területen élők felépülésének a lehetőségét, de akár az életét is.

Most már azonban nemcsak a felnőtt ellátást, hanem a gyermek ellátást is érinti a humánerőforrás-hiány, ami nem korlátozódik a nyári szabadságok idejére.

Továbbra is hozzá kell tennem, hogy a Szolnoki Kórház vezetése legalább nem próbálja klíma cserével, és egyéb tervezett karbantartással elfedni a valóságot, és azt sem állítja, hogy a gyermekek érdekei nem sérülnek, akkor ha kiesik a gyermek intenzíves ellátás, ahogyan ezt a Békés Megyei Központi Kórház igazgatója nyilatkozta, hanem beleáll és jelenti, ha megoldani nem is tudja ezt az országos problémát"

- áll közleményében, melyhez Kunetz hivatalos levelek fotóját is mellékelte a posztjában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Nagyot emelt a kamaton a jegybank, a forint kissé erősödött, majd újra gyengülni kezdett
A magyar deviza árfolyama néhány percre jobban állt, de aztán visszaállt a reggeli árfolyamszintre, majd tovább esett.

Link másolása

hirdetés

A múlt hetinél 200 bázisponttal magasabb, 9,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet csütörtöki aukciójára a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A kamat meghirdetése után a forint néhány percre erősödött a főbb devizákkal szemben, de tíz percen belül visszaállt a reggeli árfolyamszintre:

az euró 408,2 forint, a dollár 399,9 a svájci frank 412,5 forint közelében forgott.

Háromnegyed 9-kor már 415 forint volt egy euró

- írja a Portfolio.hu. Vagyis már csak másfél forintra vagyunk a szerdai történelmi mélyponttól.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: