HÍREK
A Rovatból

„Mindenki úgy él, ahogy akar” - mondta Gulyás Gergely Matolcsy Ádám magánrepülőzéséről

A miniszter ennél bővebben nem kívánta kommentálni a jegybank elnök fiának luxusgéphasználatát.


A csütörtöki kormányinfón a 24.hu újságírója kérdést intézett Gulyás Gergelyhez, amelyben azt tudakolta, mi a kormány álláspontja arról, hogy a jegybank elnökének fia, Matolcsy Ádám egy nemrégiben felújított, Bombardier típusú magánrepülővel utazott Görögországba.

A hírt a Miniszerelnökséget vezető miniszter nem szerette volna hosszabban kommentálni, arról csak annyit mondott:

Mindenki úgy él, ahogy akar.

Korábban hasonló mondattal beszélt arról is, hogy a kormány nem diszkriminálja az embereket szexuális hovatartozásuk szerint. Igaz, ott hozzátette, hogy az új, általa "gyermekvédelmi törvénynek" nevezett melegellenes törvény értelmében továbbra is tiltani fogják, hogy bizonyos szexuális kisebbségek bemutatása elérhető legyen 18 éven aluliak számára.

Matolcsy György fia korábban a 24.hu-nak elismerte, hogy szokta használni a az osztrák International Jet Management GmbH nevű cég tulajdonában lévő magángépet, de hangsúlyozta, hogy az nem az övé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Film készült az Orbán-család meggazdagodásáról - Gulyás szerint ukrán pénzből akarják lejáratni a miniszterelnököt
Gulyás Gergely szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek erről. A Magyar Nemzet állította minden bizonyíték nélkül, hogy a Direkt36 filmjét ukrán forrásokból finanszírozták. Az oknyomozó szerkesztőség visszautasította a vádat.


Az Origo munkatársa arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.

Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.

Először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét. A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”

Nem sokkal utána a Magyar Nemzet arról írt, hogy az ukrán akció részeként a Direkt36 kezdett el „lejárató videót készíteni a miniszterelnökről.”

A Direkt36 szerint valóban készítettek egy filmet az Orbán-család meggazdagodásáról, amit A dinasztia címen mutatnak be nemsokára. De sem a filmhez, sem más munkáikhoz nem használtak ukrán anyagi forrásokat, nem részesültek ukrán finanszírozásban.

„A film, ahogyan a Direkt36 összes cikke, egyéb tartalma, a szerkesztőség munkájának eredménye. Ezt a munkát senkitől nem befolyásolva, a legszigorúbb szakmai szabályok betartásával végezzük immár tíz éve, és az egyetlen célunk az, hogy a magyar közvélemény tájékozott lehessen a rá tartozó lényeges ügyekben. Szerencsére az elmúlt években számos kiváló magyar újságíró munkájának köszönhetően nagyon sok részletet megismerhettünk az Orbán család üzleteiről, ezekre is építhettünk a film elkészítésekor” - írják.

VIDEÓ: A dinasztia: Orbánék gazdasági birodalma - Előzetes


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az Origo arról kérdezte Gulyás Gergelyt, mit szól ahhoz, hogy a Google keresőjében csökken az érdeklődés Magyar Péter iránt
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.


A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.

Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:

mit gondol arról, hogy a Google legfrissebb adatai szerint egyre inkább csökken az érdeklődés Magyar Péter és a Tisza Párt iránt?

Ez még Gulyás Gergelyt is némileg zavarba hozta, az adatokra nem is kívánt reagálni. Szerinte annál fontosabb, hogy az időközi választásokon és a legutóbbi (európai parlamenti) voksoláson a Fidesz sikeresen szerepelt, és ez a céljuk 2026-ban is.

Később, egy másik kérdés kapcsán azért egykori jóbarátjáról szólva kifejtette: nem lehet szuverén politikusnak nevezni azt az embert, aki csak az EU-s mandátumának köszönheti, hogy egyelőre nem indult eljárás ellene lopás vétsége miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megalázóan beszéltek az idősekről Balázsék a reggeli műsorban, komoly bírságot kell fizetniük
Emberi méltóságukban sértették meg az időskorúakat egy tavalyi adásban az NMHH szerint, amiért a zsebébe kell nyúlnia a rádiónak.


Ismét megbüntették Sebestyén Balázsék reggeli Rádió 1-es műsorát – vette észre a Média1 portál.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa február 4-i ülésén arra jutott, hogy a Balázsék című műsor 2024. augusztus 14-én sugárzott adásában

„a műsorvezetők megszégyenítő, becsmérlő módon beszéltek az idős emberekről, azt sugallva ezzel, hogy az idősek alacsonyabb rendűek, és rájuk vonatkozóan nem érvényesül a minden emberre nézve egyenlő emberi méltóság joga”.

A testület a médiaszolgáltatóra 500 ezer, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a jogsértés ismételtségére tekintettel, emellett a Rádió 1-et a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Több más büntetés mellett vizsgálták azt is, hogy 2024. október 12-én 19 óra 14 perctől közzétett Sztárban sztár All stars adásban a TV2 megsértette-e a „klasszifikációs rendelkezéseket”, azaz helyes korhatári besorolásba tették-e a műsort.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy a mini-Dubaj bukásáról: Sajnos attól tartok, hogy itt csapda készül most
A politikus szerint együttműködés nélkül nem fog menni: a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. február 06.



„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.

A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.

A politikus szerint Budapest képes arra, hogy egy új, európai léptékű zöld városnegyedet létrehozzon, és ha esetleg ehhez változtatni kell a Városháza mai működésén, akkor a Fővárosi Közgyűlés ezt meg fogja tenni. Budapest képes arra, hogy ne Dubajban találják ki és tervezzék meg a jövőjét, hanem az itt élőkkel közösen a főváros vezetői tegyék meg.

„Nyilván, ha a Kormány ezt a folyamatot ott akadályozza majd, ahol tudja, akkor ez nem fog menni – és sajnos attól tartok, itt ez a csapda készül most. Hiszen például

a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros. Ugyanis, mivel a teljes rendezőpályaudvar mindmáig a vasúti hálózat része, állami közreműködés nélkül Rákosrendező nem tehető fejleszthetővé.

Ezt az arab befektető felé vállalta az állam, hisz vasúti fővonalat csak a kormány építhet át” – fogalmazott Vitézy, aki kihangsúlyozta: együttműködés nélkül ez nem fog menni. Ahogy Prágában vagy Bécsben is az állami vasút és a város együttműködése révén születnek új lakónegyedek volt rendezőpályaudvarok helyén.

Pénteken 10 órakor Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid egy szakmai konferencián, közösen mutatják be, mi a főváros víziója erre a területre, és miért tartják abszolút reálisnak, hogy ne arab befektetői érdekek, hanem Budapest lakóinak érdeke diktálja Rákosrendező fejlesztését.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET: