KÉK HÍREK
A Rovatból

Minden idők egyik legnagyobb magyarországi betörése: félmilliárdot vittek el

Letelepedési kötvényekkel foglalkozó cég irodájából vitték el a pénzt. Bizalmas iratokhoz is hozzáférhettek.


Az Arton Capital nevű cég irodáját a VI. kerület, Ó utca felőli bejáraton keresztül törték fel a 444.hu információi szerint.

Az eset még áprilisban elején, hetedikéről nyolcadikára virradó éjjel történt. Ahhoz képest, hogy "csak" vagyon elleni bűncselekményről van szó, a rendőrség hatalmas erőkkel kezdett nyomozni - legalábbis a portál, illetve a neki nyilatkozó névtelen rendőrségi források szerint. A pontos összeget nem tudni, az biztos, hogy

több millió euró, vagyis félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el a bűnözők, és a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhettek.

"Vagy 80 rendőr nyüzsgött itt [aznap] reggel" - mondta el egy Hajós utcai bolt eladója a portálnak. A 444 úgy tudja, hogy

a rendőrség mindenkit megpróbált kihallgatni, aki a mobiltelefonok cellainformációi alapján a környéken tartózkodott a betörés idején.

Erre való a letelepedési kötvény

A letelepedési kötvények lényege,hogy tehetős külföldiek 300-400 ezer euró (körülbelül 90-120 millió forint) befizetéséért cserébe magyar letelepedési engedélyhez jutnak, amellyel szabadon mozoghatnak egész Európában. A befizetett pénzt pedig öt év után visszakapják. "A kötvények piaca négy vállalkozás között volt leosztva, mindegyikük csak bizonyos országokban forgalmazhatott. Az Arton többek között az arab országokban, Afrikában, és Ázsia egyes részein árulta a magyar értékpapírokat" - írja a lap.

A 444 megkereste a rendőrséget és az Arton Capitalt is az ügyben. Az utóbbi eddig nem válaszolt, a rendőrség pedig azt kérte, hogy a portál a pontosítása a feltett kérdéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: már mást állít a kisbaba megölésével gyanúsított anya
Korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség sajtótájékoztatóján viszont kiderült, hogy nekik mást mondott, amikor bejelentette a baba eltűnését.


Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.

Az első információk szerint a baba édesanyját, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott.

A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A tájékoztatás szerint az anya a rendőröknek azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

A kisbaba holttestét 15 óra 32 perckor találták meg a földesút mellett.

A rendőrség azt közölte: a baba megölésével az anyát gyanúsítják. A nőt csütörtökön őrizetbe vettek, és kezdeményezték az ügyészségen a letartóztatását.

Korábban a helyiek közül is néhányan azt állították, hogy látták aznap az anyát, aki lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

Viktória a történtek után összeomlott, a családja viszont hisz neki, és kiáll mellette.


Link másolása
KÖVESS MINKET: