Míg Nyugat-Európa újabb durva viharciklonnal küzd, nálunk a szokásosnál enyhébb idő lesz
Hétfőn fátyol- és gomolyfelhős, napos időre számíts. Eső nem várható. A délnyugati, déli szél megélénkül, elsősorban a Dunántúl déli felén meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7 lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 10 és 18 fok között valószínű, északkeleten, északon lesz hidegebb.
Kedden reggelig erősen felhős lesz az ég, ezután a délnyugati területek kivételével a legtöbb helyen felszakadozik, csökken a felhő és többórás napsütés várható. Elszórtan lehet kisebb eső, zápor, de inkább csak északkeleten. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kedden 2 és 9, a legmagasabb nappali pedig 9 és 15 fok között valószínű.
Szerdán már hűvösebb az idő, itt-ott záporeső várható, a szél megélénkül, időnként megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 11 fok között lesz.
Csütörtökön és pénteken tovább hűl az idő, de nappal 0 fok felett lesz. Jövő hét végére ismét egy kis melegedés várható.