HÍREK
A Rovatból

Mészáros Lőrinc: 2009 óta vagyok milliárdos, mégis újra és újra meglepődnek azon, hogy ennek megfelelő színvonalon élek

A leggazdagabb magyar azt is sérelmezte, hogy Magyarországon a gázszerelő szakma mára már szitokszó lett. Majd részletesen beszámolt arról, hogy a TISZA Párt vezetője korábban hogyan próbált a közelébe jutni.


Mészáros Lőrinc egy hosszú levelet írt Magyar Péternek. A nyílt levelet a Mészáros Csoporton keresztül osztották meg. A 444.hu közölte a teljes levelet, melyben az áll:

"Tisztelt Pártelnök Úr!

Az elmúlt egy évben olyan sokszor emlegetett már – bár tulajdonképpen nem is ismerjük egymást, talán egy futó találkozást leszámítva –, hogy úgy éreztem, ideje reagálnom pár megnyilvánulására.

Ezt pedig azért ilyen formán teszem, mert nincs közösségi média felületem, aminek az az oka, hogy nekem nincs időm napi több poszt rogatására és arra, hogy fotóztassam magam, ezeket illusztrálva a képeimmel…

Először térjünk rá arra, hogy Ön néhány nappal ezelőtt engem nevezett pökhendinek, agresszívnek és fenyegetőzőnek. Azt, hogy én kit és mivel fenyegettem, azóta sem találom.

Agresszió? Pártelnök Úr, hiszen Önnek köztudottan indulatkezelési problémái vannak! Ennek a megállapításához nem kell szakembernek lenni, elég csak megnézni azt a számtalan közösségi médiában terjedő videót, ahogyan Ön reagál amikor azt hiszi, hogy még nem veszi a kamera vagy Önnek nem tetsző kérdéseket kap a gyűlésein. De akár még a saját kollégáival is. Vagy a magánéletében. Szóval lehet, hogy célszerű lenne elszámolnia tízig, mielőtt pont Ön vádol másokat agresszióval, mert ez így hiteltelen és megmosolyogtató.

Na de haladjunk részletesen:

Látva az Ön és az Ön alá hűségesen dolgozó propaganda lapok velem kapcsolatos tartalmait, néha úgy érzem magam, mint az „50 első randi” című film furcsa átírt változatában. Úgy tűnik, Önökre évről évre, hétről hétre és napról napra az újdonság erejével csap le az a tény, hogy milliárdos vagyok. Szeretnék segíteni,

egészen pontosan 2009 óta vagyok milliárdos, amikor még a Fidesz ellenzékben volt. Már tárazhatja a következő hangzatos pufogtatását arról, hogy pökhendi vagyok, de az a helyzet, hogy az, hogy milliárdos vagyok, az egyszerűen tény. Önök mégis újra és újra meglepődnek azon, hogy ennek megfelelő színvonalon élek.

Nagyon sajnálom azt, hogy

Önöknek köszönhetően, Magyarországon a gázszerelő szakma mára már szitokszó lett. Megsértve ezzel sok százezer embert, aki tisztességes szakmát tanult.

Önnel ellentétben, aki egy budapesti értelmiségi családból származik, én egy kis vidéki faluból jöttem. Szüleimnek nem volt lehetősége anyagilag arra, hogy taníttassanak minket, akkoriban ott vidéken nem is tartották ezt fontosnak. Lehet, hogy Önt ez meglepi, de nem mindenkinek adottak a körülményei ahhoz, hogy egyetemre menjen. Már az is nagy szó, ha a teljes nélkülözésből egy szakmát kitanul az ember.

Büszke vagyok arra, hogy gázszerelőnek tanultam és ebben kezdtem dolgozni!

Mivel hamar megnősültem és megszülettek a gyerekeim, akiket el kellett tartanom, mindig az vezetett, hogy minél eredményesebben dolgozhassak. Az elsők közt voltam, aki fővállalkozó lett és közmű hálózatokat épített ki. Ebből kerestem az első millióimat már a 90-es években.

Tudja Pártelnök Úr, nem mindenki olyan szerencsés, hogy a felesége hátán kapaszkodva jusson jól fizető állásokhoz éveken keresztül.

Mint említettem, nem ismerjük egymást, bár Ön éveken át igyekezett a közelembe kerülni és nálam állást kapni. Ezen próbálkozásai közül a kedvencem, amikor az Opus Global Nyrt.-nél próbált elhelyezkedni és motivációs levelében (igen, ezek az e-mailek még mind megvannak) azt írja, idézem: “Sima jogi munkára nem szívesen váltanék”. Ezek szerint Ön már a gázszerelők mellett a “sima” jogászokat is lenézi. Gratulálok.

Ugyanitt azt is írja: “Nagyjából minden voltam a 20 éves pályafutásom alatt csak akasztott ember nem”.

Pártelnök úr, nem kell ilyen borúsan látni a jövőt, nem volt azért ez az időszak annyira rossz, hiszen a fizetési igényében jelzi, hogy az akkori bruttó fizetése 3.3 millió forint plusz prémium és ez alá nem szívesen menne. Nahát! Ezt a levelet 2023 novemberében írta! 2024 februárjában pedig már a Partizánban adott csalódott interjút, az ellen a rendszer ellen, amelynek 14 évig aktív részese volt focista feleségként (elnézést, férjként). De tulajdonképpen a felháborodását és a csalódottságát is értem, hisz, ha állást kapott volna nálunk, akkor ma Ön is az oly sokat emlegetett helikopteren és magángépen repkedhetne, hisz a cégvezetőim rendszeresen használják ezeket a gépeket az üzleti útjaikhoz.

Sajnos azonban nem sikerült állást kapnia mert nem érte el azt a szakmai szintet, hogy bekerülhessen hozzánk. Pedig Ön igazán mindent megtett: 2023 decemberében például hosszas levelezéseket és telefonbeszélgetéseket folytatott az MBH bank egyik vezetőjével (ezek az üzenetek is megvannak) arról, hogy a bank karácsonyi rendezvényén minden körülmények között az én asztalomhoz, a lehető legközelebb szeretne ülni. Ez végül sikerült, így, ha jól emlékszem, ekkor tudott hozzám köszönő közelségbe jutni, de ennél több nem történt. Ezen kívül a levelezésben közben többször módosította, hogy melyik partnernőjét hozná a rendezvényre, kiemelve, hogy az ültetőkártyán nehogy egy másik hölgy neve szerepeljen.

Eközben egyébként az MBH bank felügyelő bizottságának tagja is volt 2022 szeptemberétől, ahol az Ön által bevallott 3.3 milliós fizetése mellett, további 1.5 milliós fizetést is felvett.

Úgy tűnik tehát, hogy ez a közel 5 millió forintos fizetés – és ez csak az, amiről mi tudtunk – nem volt Önnek elég. Így innen egyenes út vezetett a Partizán című műsor stúdiójába.

Remélem most több pénzhez jut Pártelnök Úr, és bejöttek az öncélú számításai!

Tisztelettel: Mészáros Lőrinc"

Elképzelhető, hogy a milliárdos Magyar Péter egyik legutóbbi reakciójára reagált. A TISZA Párt vezetője ugyanis a müncheni BL-döntőre látogató Mészárost kritizálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Tanuljon meg célozni” – sörösdobozzal dobták meg Magyar Pétert Gyulán a beszéde közben
A Tisza Párt elnöke megköszönte a férfinak, hogy eljött, megtapsoltatta, Tisza Istvántól idézett, majd folytatta a beszédet.


Megpróbálták megdobni egy sörösdobozzal Magyar Pétert Gyulán, nem sokkal azután, hogy a színpadra lépett – szúrta ki a Magyar Hang.

A Tisza Párt elnöke nem jött ki a lendületéből, és azt mondta:

„Egy digitális harcos a teljes valójában, tapsoljuk meg az úriembert és köszönjük meg, hogy eljött, és legközelebb célozzon jobban!”

Később valaki dehonesztáló megjegyzést kiabált be a közönség soraiból, de őt csendre intette a politikus. Majd röviden elmesélt egy történelmi sztorit. Annak idején Tisza Istvánt is a Parlamentben megpróbálták agyonlőni, de célt tévesztettek, és mellette csapódott be a golyó. A korábbi miniszterelnök erre állítólag csak annyit mondott: „Tanuljon meg célozni!”, és folytatta beszédét.

Magyar Péter ezután még egyszer megköszönte a részvételt a férfinak, és tovább beszélt a megjelentekhez.

A jelenet ebben a videóban látható, nagyjából 9:05-től.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Bayer Zsolttal, Szijjártó Péterrel, Görbicz Anitával és Tóth Gabival támad Kocsis Máté ZEBRA Digitális Polgári Köre
A Fidesz frakcióvezetője harminc ismert nevet sorolt fel, akik már csatlakoztak az új kezdeményezéshez. A ZEBRA célja, hogy leszámoljon a „gyűlölködéssel és álhírekkel”.


Kocsis Máté szerda este a Facebookon jelentette be, hogy elindult a ZEBRA Digitális Polgári Kör. A politikus azt írta: „Bizony, a ZEBRA meg tudja különböztetni a napraforgót a gaztól. Elindultunk!”

A frakcióvezető harminc nevet is megosztott, akik már a ZEBRA „gondozói” lettek. Köztük van Bayer Zsolt, Görbicz Anita, György-Horváth Zsuzsa, Hernádi Ádám, Kaminsky Fanny, Nacsa Lőrinc, Nagy Feró, Németh Balázs, Oberfrank Pál, Szijjártó Péter, Vincze Ottó, Ibolya Csenge, L. Simon László, Máthé Áron, Vida Péter, Zavaros Eszter, Nacsa Olivér, Balaicz Zoltán, Ballai Attila, Bárdosi Sándor, Budai Ivett, Gazsó L. Ferenc, Kruchina Károly, Kálomista Gábor, Lajos Tamás, Pindroch Szilárd, Selmeczi Gabriella, Szebeni István, Tóth Gabi és Fábián László.

Kocsis azt írta:

„A ZEBRA lelegeli az álhíreket, kineveti az ellenfelek legképtelenebb vádjait, tojik a gyűlölködőkre, és bokán rúgja a hivatásos hergelőket!”

Azt is ígérte, hogy hétvégén további „alapembereket” mutatnak be, és meglepetésnevek is lesznek.

A ZEBRA Digitális Polgári Kör célja, hogy fellépjen az általa álhírnek tartott tartalmak ellen. Kocsis nem sokkal azután jelentette be a kezdeményezést, hogy felháborodott azon, ahogyan a sajtó írt a Hatvanpusztán élő zebrákról, bölényekről és antilopokról. Ebben a posztjában azonban álhírt terjesztett: azt írta, hogy az antilopokat felfedező Gulyáságyú Média újságírója, Gulyás Balázs Gurmai Zita volt MSZP-s országgyúlési és európai parlamenti képviselő fia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Milorad Dodik hazament Magyarországról, nem kapott politikai menedékjogot
A miniszter szerint a Balkán egy puskaporos hordó, de erről a Nyugat tehet, ami destabilizálja a térséget azzal, hogy elítéli a hazájában is elítélt boszniai szerb elnököt.


„Tegnap Orbán Viktornál járt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság nemrég még körözött elnöke, akitől azóta ma délelőtt megvonták hazájában az elnöki mandátumát. Tegnap óta amúgy el is hagyta Magyarországot, vagy ő is politikai menedékjogot kapott, netán egy intézetet is, és maradt?” – tette fel a kérdést a szerdai kormányinfón a Hvg.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta:

Milorad Dodik otthon van, a saját hazájában.

A miniszter a kormányinfó egy korábbi pontján úgy fogalmazott: „a veszélyek jelentősek”, a Balkán egy puskaporos hordó, lehetséges háborús gócpont. Szerinte a Nyugat okozza ezt a helyzetet azzal, hogy elítélik a boszniai szerb elnököt, és ezzel destabilizálják a térséget. A magyar kormány elmondása szerint abszurdnak és eltúlzottnak tartja az ítéletet, amivel Dodikot megfosztották elnöki címétől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hónapok óta nem iható a csapvíz a székesfehérvári kórházban – az új épületszárny eközben üresen áll
A szülészeti osztályon hetek óta vödörből öntik a vizet a vécébe, mert a csapból baktériumos víz folyik. A 17 milliárdos új épület közben üresen tátong.


Baktériumfertőzés miatt hónapok óta nem iható a csapvíz a székesfehérvári kórház B épületében – panaszkodtak egy helyi Facebook-csoportban. A problémáról egy kórházi dolgozó is beszámolt, és több beteg is azt állítja, hogy a helyzet már hónapok óta tart.

Az RTL Híradó információi szerint a vízhálózatot már háromszor fertőtlenítették, legutóbb a hétvégén. A fertőtlenítés miatt az érintett osztályokon, köztük a szülészeten, 24 órán keresztül egyáltalán nem lehetett vizet használni.

„A vécét is csak úgy tudtuk lehúzni, hogy vödörből öntöttünk vizet” – mondta az egyik beteg. A csapvíz továbbra sem fogyasztható, de a látogatók számára fenntartott mosdókban semmilyen figyelmeztető jelzés nem utal erre.

Egy szakember az RTL Híradónak azt mondta, hogy a régi vízhálózatokban különösen nyáron, a meleg miatt könnyen elszaporodhatnak a baktériumok. Szerinte a fertőtlenítés nem mindig elég, sokszor csak a teljes hálózat cseréje jelenthet megoldást.

Közben a májusban átadott új kórházi épületszárny továbbra is üresen áll. A 17 milliárd forintból megépült épületben lenne a tüdőgyógyászat, az onkológia és az infektológia, összesen 112 ággyal, de eddig egyiket sem vették használatba.

A Demokratikus Koalíció (DK) helyi képviselője szerint az épületben csőtörés történt, ezért nem használják. A Belügyminisztérium viszont az RTL Híradónak azt közölte, hogy az új szárny műszakilag kifogástalan, és az osztályok költöztetése fokozatosan zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk