Vajon kevesebbet „hülyebuziztunk” volna, ha a magunk gyermeki szintjén hallottunk volna meleg mesehősökről?
Egyszer olvastam egy interjút egy sráccal. Egy általános iskolai volt osztálytársam – akibe szerelmes voltam – mesélt arról, milyen nehéz volt bevallania, hogy meleg. Ez nekem furcsa volt, hiszen egy modern szellemiségű iskolába jártunk (hozzá teszem, egyházi fenntartású suli volt, és ezzel együtt is így emlékszem vissza rá).
Coming out
A szüleit is ismertem, és ők is igazán feltétel nélkül szerették a gyerekeiket. Akkor mégis miért él benne ilyen nagy traumaként, hogy „elő kellett bújnia”? Szerencsére a riporter is megkérdezte ezt tőle. És a válasz letaglózott.
Bár ő is elismerte, hogy nyílt homofóbiával nem gyakran találkozott, de élénken élnek benne az iskolai vagánykodások, amikor „lehülyebuzizták” a többiek a matektanárt, aki egyest adott. Vagy a szülei a politikust, aki a tévében épp kampánybeszédet tartott.
Ő is tudta, nem úgy értik, hogy „hülye saját neméhez vonzódó ”, hanem a „barom” vagy a „szemétláda” szinonimája volt. És bevallom, én is vagány kiscsaj voltam. Simán repkedtek a „köcsögök” meg a „mekkora buzi vagy”-ok. Meg röhögtem, amikor a kettes sorba két fiút állítottak párba, és valaki rázendített, hogy „két szerelmes pár”.
Azzal együtt tudom, ha komolyra fordult volna a szó, senki se csinált volna belőle problémát, hogy van egy meleg osztálytársunk (kivéve talán én, mert hát szerelmes voltam belé), mégis tudtunkon kívül hozzájárultunk egy ember életének legnagyobb kríziséhez.
Ez a történet jutott eszembe, amikor Dúró Dóra ledarálta a „melegpropagandás mesekönyvet”. Mert hát szerinte ez csak és kizárólag a „buzilobbit” szolgálja.
Most abba bele se mennék, hogy amúgy ez a mesekönyv mennyire meleg propaganda, vagy sem – tekintve, hogy mindenféle más „nehezített élethelyzetű” mesehős is felbukkan benne, például kerekesszékesek, vagy épp válás előtt álló szereplők.
De azon elgondolkodtam, hogy vajon kevesebbet „hülyebuziztunk” meg „fúj buziztunk” volna, ha a magunk gyermeki szintjén hallottunk volna meleg mesehősökről? Jobban a világunk része lett volna, hogy „van ilyen, na bumm”?
Ezt hívják érzékenyítésnek. Akkor talán nem csak a „buzilobbi” aljas cselszövése, hogy „minél több hetero gyerek váljon meleggé”... Hanem tényleg segített volna nekünk megelőzni azt, hogy fájdalmat okozzunk egy embertársunknak. És ettől egy egészen apró, szóhasználatbeli változtatással meg tudtuk volna óvni. Mert talán eszünkbe jutott volna, hogy a szavaknak jelentése van. Nem csak „vagány” frázisok.
Ha nagy leszek, Xéna leszek!
Nem hiszek a gender-semlegességben. És rettenetesen nyomasztó disztópiának tartom, hogy – egy pár évvel ezelőtti hír szerint – bizonyos skandináv óvodákban tilos olyan mesét olvasni, ahol a szereplőknek „neme” van. Mert szerintem létezik egy többségi társadalom, ahol sok ezer évnyi evolúciós-szelekció során többségbe kerültek azok az XY kromoszómájú egyedek, akik kardozni, meg építkezni többé-kevésbé(!) jobban szeretnek, mint babázni, meg főzőcskézni. És az XX kromoszómájú egyedek meg pont fordítva vannak többségben. Mondjuk 10-ből 7-nél stimmel ez az állítás.
Akkor elvégre rendben is van, ha 10-ből hét mesében hercegek kardoznak a sárkánnyal, míg a hercegnő hamuba sült pogácsát készít. Három mesében meg a hercegnő jár túl a boszorkány eszén, és menti meg a királyságot. Ehhez képest gyerekkorom egyetlen belevaló nőnemű mesehőse az Okos Lány volt. Más olyan „mese” amivel azok a lányok tudtak volna azonosulni, akik a 10-ből háromba tartoztak, nem igazán volt palettán. (Pocahontas, Mulan, Xéna és Leia csak később jöttek.)
Tudom, hogy a nemi identitás meg a szexuális orientáció és a társadalmi nemi szerepekkel azonosulás három különböző témakör.
De egykori „királylány szerep ellen lázadó” kislányként én átérzem, hogy nehéz lehet azoknak, akik úgy nőnek fel, hogy soha egyetlenegy mesehőssel se tudnak igazán azonosulni. Szerintem nekik is kijár egy olyan mesekönyv, amiben hozzájuk hasonló hősért lehet izgulni.
Sőt, tőlem aztán 100 ilyen mesekönyv is megjelenhet, hiszen van kb. százezer olyan mese, ami a többségnek szól.
Játszunk két királyfisat!
A könyv kapcsán a pro oldalon felmerült, hogy az érzékenyítés nevében kötelezővé kéne tenni minden óvodában és iskolában. Hát nem tudom, hogy ez ennyire intézményesítve jó ötlet-e? Inkább nem. Pedig a könyvben szereplő többi nehézséggel teli élethelyzettel szívesen megismertetném az óvodás gyerekemet. De a meleg rész miatt húzódozom. Nem mintha azzal bajom lenne. És szerintem nem is lehet „meleggé nevelni” valakit. De az egész nemi vonzalom és annak fejlődése egy nagyon bonyolult kérdés – és még heteroszexuális műfajban is ezerféle módon tudjuk rosszul magyarázni a gyereknek ennek csínját-bínját.
Szóval abban a korban, amikor még azt a szintet se ugrotta meg, hogy másként szeretjük anyát, mint azt, akit majd feleségül veszünk, nem bonyolítanám a képletet a szexuális orientáció árnyalataival. Ahogy a szexuális felvilágosítást se az orális szex magyarázásával kezdeném. Pedig azzal sincs semmi gond. Sőt.
Persze, ha kérdez a gyerek, ha valami miatt felmerül a kis világában egy-egy bonyolultabb téma, akkor beszélek majd neki róla. Legyen az szex, vagy összeházasodó királyfiak. És előfordulhat, hogy ha nem tudom ezt a megfelelő módon megfogalmazni, hogy az ő szintjén feldolgozható legyen, akkor veszek erről egy könyvet. Elvégre a bilibe kakilás, és a gyerekcsinálás megértésének elősegítésére is vannak szuper mesekönyvek.