Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban - állítja a DK politikusa
A daganatos betegséggel küzdő embereknek Szegedre kell utazniuk a kezelésért, ami 60-70 kilométeres, a helyzetükben biztosan megterhelő utat jelent számukra - állítja a helyi ellenzéki politikus.
Már nem elérhető a kemoterápiás kezelés a szentesi Dr. Bugyi István Kórház onkológiai osztályán. Erről tájékoztatta a nyilvánosságot a Demokratikus Koalíció politikusa. Varga Ferenc. A Facebook-videóból kiderült:
a rákos betegeknek most már Szegedre kell utazniuk a kezelésért, ami 60-70 kilométeres, a helyzetükben biztosan megterhelő utat jelent számukra.
A politikus úgy tudja, a protézisműtéteket is Szegedre helyezték át, a betegeket a műtét után pár nappal szállítják vissza Szentesre. Varga arra is emlékeztetett, hogy a szülészeti osztály újranyitására tett ígéretek sem teljesültek, és arról is keringenek hírek, hogy az egynapos sebészeti műtéteket is Szegedre vihetik.
„Választ várunk az onkológia, a traumatológia és a szülészeti osztályos hírekre. Szomorúnak tartom, hogyha ezekből bármi is igaz, semmiféle tájékoztatás nem érkezett ismét a lakossághoz” – mondta a DK-s politikus, aki a Belügyminisztériumtól kér választ a kérdéseire.
Már nem elérhető a kemoterápiás kezelés a szentesi Dr. Bugyi István Kórház onkológiai osztályán. Erről tájékoztatta a nyilvánosságot a Demokratikus Koalíció politikusa. Varga Ferenc. A Facebook-videóból kiderült:
a rákos betegeknek most már Szegedre kell utazniuk a kezelésért, ami 60-70 kilométeres, a helyzetükben biztosan megterhelő utat jelent számukra.
A politikus úgy tudja, a protézisműtéteket is Szegedre helyezték át, a betegeket a műtét után pár nappal szállítják vissza Szentesre. Varga arra is emlékeztetett, hogy a szülészeti osztály újranyitására tett ígéretek sem teljesültek, és arról is keringenek hírek, hogy az egynapos sebészeti műtéteket is Szegedre vihetik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszületett Szoboszlai Dominik gyermeke - íme, az első fotó
A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya tavaly októberben kérte meg a párja kezét a Gresham-palotában, majd március 27-én tartották meg az esküvőt.
Magyar Péter egy kárpátaljai kislánynak: Semmit nem fogunk elvenni tőletek!
Azt szeretnénk, hogy nem kvóta, hanem teljesítmény, elhivatottság és bátorság alapján legalább annyi női minisztere legyen a kormánynak, mint férfi. Ha ez a feminizmus, akkor én is feminista vagyok – mondta Magyar.
„Sokan kérdezitek, hogy miként tudok mindig kemény és nyugodt maradni és látszólag érzelmek nélkül válaszolni az országjáráson feltett kérdésekre és hogy szoktam-e meghatódni. Itt a válasz” – írta a Facebookon Magyar Péter.
„Kárpátaljaiak vagyunk. Szüleim tősgyökeres fideszesek, és azt mondják, hogy Önök elvennék tőlünk a magyarsági jogot. Mi lenne a kárpátaljai, idejött magyarokkal, ha Önök kerülnek kormányra? – kérdezte a politikustól egy 14 éves lány az országjárás szentgotthárdi fórumán.
„Semmit nem fogunk elvenni!” – jelentette ki a Tisza Párt elnöke.
„A nagyapám elmesélte, hogy amikor a második világháborúban jött a front, közeledtek a szovjetek, az édesapja befogta a lovakat, és hazaküldte őket Debrecenbe. A 11 éves nagyapámat később visszaküldték a lovakkal, és elhozta, ami ott maradt. Rengeteget mesélt Kárpátaljáról és a háború borzalmairól.
Szeretném elhívni a miniszterelnököt Kárpátaljára, mert vannak nemzeti minimumok, például a külhoni magyarok támogatása háborús helyzetben. Egy gesztus lenne a kárpátaljai magyarság felé, hogy elmegyünk, és személyesen megkérdezzük tőlük, miben segíthetnek”
– fogalmazott a politikus.
A kislány a feminizmusról is megkérdezte Magyar Péter véleményét. A Tisza Párt elnöke előbb elmesélte az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma élettörténetét, majd napjaink helyzetéről beszélt.
„Ma is nagyon sok bátor hölgyre van szükség! Én hívom a nőket arra, hogy vegyenek részt a közélet alakításában. Nagyon büszke vagyok arra hogy a Tisza Párt EP-képviselői között több a nő, mint a férfi, ugyanannyi nő van a budapesti frakcióban, mint férfi, és hálás vagyok azért is, mert sokkal több a nő a Tisza-szigetekben, mint férfi.
Azt szeretnénk, hogy nem kvóta, hanem teljesítmény, elhivatottság és bátorság alapján legalább annyi női minisztere legyen a kormánynak, mint férfi. A nők teljesen mást adnak a közéletben, mint a férfiak.
Nem jobbat, rosszabbat, hanem mást. Ha ez a feminizmus, akkor én is feminista vagyok” – mondta Magyar Péter.
A fórum Kárpátaljáról és a feminizmusról szóló része itt tekinthető meg:
„Sokan kérdezitek, hogy miként tudok mindig kemény és nyugodt maradni és látszólag érzelmek nélkül válaszolni az országjáráson feltett kérdésekre és hogy szoktam-e meghatódni. Itt a válasz” – írta a Facebookon Magyar Péter.
„Kárpátaljaiak vagyunk. Szüleim tősgyökeres fideszesek, és azt mondják, hogy Önök elvennék tőlünk a magyarsági jogot. Mi lenne a kárpátaljai, idejött magyarokkal, ha Önök kerülnek kormányra? – kérdezte a politikustól egy 14 éves lány az országjárás szentgotthárdi fórumán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új polgármestert választanak Jenőn, miután a korábbi vezető eltűnt, és a rendőrség találta meg
A képviselő-testület májusban oszlatta fel magát, miután hónapokig nem tudtak kapcsolatba lépni a település polgármesterével. Kerekes Ildikó később kórházba került, és teljesen megszakadt a kapcsolata a külvilággal.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Fejér vármegyei Jenőn. A helyiek polgármestert és képviselőket is választanak egyetlen szavazókörben, ahol körülbelül 1100 választópolgár adhatja le a voksát, írta az MTI.
A választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete májusban a feloszlatása mellett döntött.
A döntés hátterében az állt, hogy Kerekes Ildikó polgármester tavaly októberben eltűnt, majd a rendőrség találta meg. Ezt követően kórházba került, és teljesen megszakadt a kapcsolata a külvilággal.
A képviselőkkel csak néhány levélváltás történt, érdemi egyeztetés nem zajlott.
A képviselő-testület májusban oszlatta fel magát, miután hónapokig nem tudtak kapcsolatba lépni a település polgármesterével.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul: Tomek Gabriella, Tomborné Sipos Edina, Szabó Béla, Rimán Béla és Budai Ferenc. A hat képviselői helyre kilenc független jelölt pályázik.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Fejér vármegyei Jenőn. A helyiek polgármestert és képviselőket is választanak egyetlen szavazókörben, ahol körülbelül 1100 választópolgár adhatja le a voksát, írta az MTI.
A választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete májusban a feloszlatása mellett döntött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiakadtak a szülők, mert a fideszes politikus engedély nélkül tett közzé felvételt az óvodásokról
A videó a szigetszentmiklósi Napsugár Óvodában készült, a felvételeken jól látszanak a gyerekek arcai. A TASZ szerint ezzel Vántsa Botond törvényt is sérthetett.
Vántsa Botond szigetszentmiklósi fideszes képviselő egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyen kitakarás nélkül szerepelnek helyi óvodások. A felvétel a város Napsugár Óvodájában készült.
több szülő is felháborodott, mert nem járultak hozzá ahhoz, hogy gyerekeik arca nyilvánosan megjelenjen.
Egy szülő úgy fogalmazott: ne legyen biodíszlet a gyerek.
Az óvoda vezetője a hétvégére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a csatornának. A Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint a felvétel törvénysértő.
Vántsa Botond az RTL kérdésére azt mondta, nem politikai céllal készítette a videót. Az ügyben a szigetszentmiklósi önkormányzat vizsgálatot indított.