HÍREK
A Rovatból

Megszólaltak a bucsai mészárlás túlélői az átélt borzalmakkal kapcsolatban

A városban nincs internetkapcsolat, sok házból nem maradt más, csupán néhány fal maradványa. A helyiek a pincékben próbáltak elbújni.


A bucsai Vokzal’na utca lakói közül a legtöbben csendes életre vágytak, miután belefáradtak Kijev gyors tempójába - ezért költöztek el a „Kis Svájcnak” is nevezett, az ukrán fővárostól mindössze 43 km-re fekvő városkába, kezdi riportját a Guardian.

A nyugodt életből mára csak kiégett otthonok, vér és sárban szétszórt katonai felszerelések maradtak.

A 43 éves Serhiy Savenko, aki édesanyjával, a 72 éves Larisával él a 35. szám alatt, hetven orosz páncélozott járművet számlált össze, amint azok február 27-én 9 óra 10 perckor elgurultak mellettük a szomszédos Irpin városa felé, majd onnan tovább Kijevbe.

„Körülbelül 40 percbe telt, mire elhaladtak a házunk mellett. Néztem és számoltam. Aztán az ukránok az oroszokra lőttek” - meséli Savenko. Ezután harminc percnyi pusztítás következett.

Orosz holttestek hevertek az úton, forró fém repült a levegőben, betört minden ablak, tűzbe borultak a fák és égtek a járművek. Megtöltötte a levegőt az égő olaj és fém szaga.

Azok az oroszok, akik el tudtak menekülni, megtették. Ám egy órával később visszajöttek, hogy olyan pontokat alakítsanak ki, ahonnan tüzet nyithatnak az ukrán védőkre.

„Egész idő alatt a pincénkben voltunk”

– mondta Savenko. Az egyik orosz katona lement és meglátta őket. Elvette a telefonjaikat, és azt mondta, legyenek csendben, mert a többiek lelövik őket.

A 62 éves Zinaida a 31-es számú házban lakott, de március 5. óta a pincéjében volt, lányát és 16 éves unokáját evakuálták. Egy cetlit markol, arcán könnyek csorognak le. Az ukrán hadsereg vasárnap találta meg a sarkon veje holttestét:

„A lányom megkérte őt, hogy hagyja el a pincét, hogy elhozzon néhány dolgot a szomszéd házból. Itt van a jegyzete, nála volt: cigaretta a kanapé melletti polcon, tabletták, élelmiszerek, papucsok, takaró. Március 4-én hagyta el a házat. Alig 20 méterre ment el, és az oroszok megölték. Nincs figyelmeztetés, nincs ok. Nagyon jó apa volt, a fia nagyon szerette. Fogyatékkal élő. Hogyan mondjam el nekik?"

Az út ugyanazon oldalán, a 27-es szám alatti újépítésű lakótömb az 55 éves Ivan és az 50 éves Helen tulajdonában van, csupán három hónappal ezelőtt költöztek be. Az itt lakó nyolc család közül egyedül ők maradtak, mert nem volt hova menniük.

„Folyamatosan takarítottunk, söpörtünk. Amúgy nincs pincénk. Meg akartuk mutatni, hogy nem félünk”

– mondja Ivan, és hozzáteszi:

"De látja ott azt a magas lakóházat? Nos, volt egy mesterlövész, és mérges volt, hogy nem félünk és nem ijedtünk meg. Szóval lövéseket adott le ránk."

Az út túloldalán, a 32-es szám alatt már nincs más, csak néhány fal maradványa. Lakói a pincében bújtak el, mielőtt kitelepítették őket. A 25-ös szám alatti szomszédok zöld tetője beszakadt egy közvetlen találat miatt. A pincében lapuló tulajdonosai, a 66 éves Oleksandr és a 65 éves Galayno, akik a szomszédban lévő idős barátjuk gondozói voltak, csodával határos módon megmenekültek.

Hétfőn a hatóságok öt férfi holttestét szállították el, akiket megkötöztek és lelőttek az oroszok egy alagsorban.

A város közelében emberi maradványokat is találtak - Olga Sukhenk, Motyzhyn polgármestere, férje és fia voltak azok.

A Vokzal'na utca sarkán, közel ahhoz a helyhez, ahol 21 halott civilt találtak Bucsa egyik főútján szombaton, az 57 éves Szergij Zebenko és felesége, Helen rokonuk, az 59 éves Dmitro Bernaszszkij sírja mellett állnak a kertükben.

"Március 31-én találtuk meg a holttestét, mindössze 150 méterre tőlünk”

– mondta Helen.

„De még azt sem tudjuk, mikor ölték meg, talán 10 nappal korábban, amikor jött hozzánk. Három golyó volt a bal lábában, egy a szívében és egy a tüdejében. A szupermarket mellett volt. Újra akarjuk temetni. Pilóta volt az ukrán légierőnél. Az egyenruhájában akarjuk eltemetni, ennek meg kell történnie. Miért tették ezt velünk?”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: