Megszólalt Orbán Anita: „Nem én változtam meg, hanem a rendszer”
Vasárnap a korábbi Orbán-kormányok egykori tagjai az MTI-n keresztül tettek közzé egy támadó hangvételű, „szégyelld magad” felütésű nyílt levelet, amelyben elutasították Orbán Anita korrupciós vádjait. Hétfőn délelőtt Magyar Péter egy Facebook-bejegyzésben vette védelmébe külügyminiszterét, majd nyolc perccel később Orbán Viktor miniszterelnök is közzétette a saját oldalán az egykori miniszterek levelét.
Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalán reagált az őt ért vádakra. Bejegyzését azzal kezdte, hogy elolvasta a neki címzett írásokat. „Nem volt könnyű olvasmány, elsősorban azért, mert pontosan emlékszem arra az időszakra, amikor még mindannyian hittünk abban, hogy a hazát szolgáljuk.”
Nem én változtam meg. Az a rendszer változott meg, amelyet ti a végsőkig védeni próbáltok.
A poszt szerint évekig belülről látta, hogyan cserélődött fel a szakmaiság lojalitásra, az ország érdeke személyes érdekekre, a hazáért való munka pedig a vagyon- és kiváltságszerzésre. Úgy véli, egy ponton minden tisztességes embernek döntenie kell, asszisztál-e ehhez, vagy nemet mond, vállalva a következményeket.
Az árulás vádjára egy kérdéssel válaszolt:
az-e az áruló, aki jobban szereti a hazáját a politikai közösségénél - vagy az, aki cselekvően tett azért az Orbán-kormány tagjaként, hogy ezt a csodálatos országot kifosszák, tönkretegyék, megroppantsák.
Sokatmondónak nevezte, hogy miközben a levél írói az ország valódi problémáiról – mint az eltűnt közpénzek, a leépülő állam vagy a külföldi érdekek kiszolgálása – egy szót sem írnak, addig „hosszú bekezdéseken keresztül az én cipőmet, arckifejezésemet és személyemet elemzitek”.
A szégyen érzésével kapcsolatban azt írta: „Sokan szégyelltük magunkat az elmúlt években, igen. Sok magyar ember élte át az elmúlt években azt a megalázó érzést, amikor külföldön Magyarországról már nem a Nobel-díjasok, Puskás vagy Bartók jutott az emberek eszébe, nem a szorgalom vagy a szabadságszeretet, hanem az Orbán-kormány Európa-ellenessége, a korrupció, az oligarchák és a gátlástalan gazdagodás.”
A posztot azzal zárta, hogy a valódi kérdés nem az, ki melyik politikai oldalhoz maradt hűséges, hanem az, hogy „hűek tudunk-e maradni Magyarországhoz”.