HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a TV2 főnöke Magyar Péter péniszriportjáról: Átlépte a jó ízlés határait, de a csatorna nem fideszes

Pavel Stanchev szerint a TV2 független, és nincs köze a kormányhoz, hiába fotózták le hírigazgatójukat a Miniszterelnökségnél. A vezérigazgató a botrányos híradásról is elmondta a véleményét.


Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban beszélt a csatorna függetlenségéről, az állami hirdetésekről és a Tények egyik vitatott riportjáról is.

Stanchev többször is hangsúlyozta, hogy a TV2 egy magánvállalat, amelynek semmi köze a kormányhoz.

Amikor szóba került, hogy a TV2 hírigazgatóját, Szalai Vivient több alkalommal is lefotózták a Miniszterelnökségnél, azt mondta: ez „semmi különöset” nem jelent. Az interjúban felidézték, hogy a csatorna műsorvezetői a 2018-as és a 2022-es választási kampányban nyíltan kiálltak Orbán Viktor mellett. Stanchev szerint ez a szabadság jele, és szerinte ilyesmi a CNN-en is előfordul.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a TV2 hírműsorait leginkább családcentrikus nézők követik, és nem a politikai tartalmak, hanem „a megható vagy megrendítő történetek” vonzzák a legtöbb nézőt. Példaként említette, hogy „olykor egy elveszett kutyáról szóló hír több nézőt vonz, mint a politikai témák”.

A Tények egyik riportja is szóba került, amelyben azt elemezték, hogy Magyar Péter megigazította-e a nadrágját az Európai Parlamentben. Stanchev ezzel kapcsolatban azt mondta:

„Személyes véleményem, hogy az a híranyag átlépte a jó ízlés határait. Ugyanakkor én a vezérigazgató vagyok, és meg akarom hagyni az újságírók és hírszerkesztők szabadságát.”

Hozzátette, szerinte az, hogy ez az anyag így adásba került, bizonyítja az újságíróik függetlenségét.

A vezérigazgató az állami hirdetésekkel kapcsolatos állításokat is cáfolta.Tagadta, hogy a TV2 ebből a forrásból háromszor annyi bevételt kapna, mint a teljes piacra vonatkozó összesített érték. Úgy véli, hogy „a nézettséghez mérten arányos és tisztességes a TV2 Csoport részesedése az állami hirdetésekből”.

A beszélgetésben szó esett a Majkával kapcsolatos cikkekről is, amelyek azt követően jelentek meg, hogy az énekes kormánykritikus számmal jelentkezett.

Stanchev szerint Majka minden lehetőséget megkapott a TV2-nél, és a csatorna senkivel nem áll háborúban.

Úgy véli, hogy a cikket „olyan újságíró írhatta, aki csalódott Majkában, és így adta ki az indulatait” - áll az interjúban.

Pavel Stanchev 1966. augusztus 26-án született Szófiában, Bulgáriában.  ​Pályafutása során számos vezetői pozíciót töltött be különböző médiavállalatoknál. 2019 májusában nevezték ki a TV2 Média Csoport vezérigazgatójává, ahol azóta is a csatorna operatív irányításáért felelős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor százmilliós luxus-BMW-vel érkezett Macronhoz – a Megafon leplezte le a titokzatos autót
A miniszterelnök páncélozott luxusautóját nem a sajtó, hanem saját propagandistái buktatták le. Bohár Dániel és Deák Dániel videóin még a rendszám is jól kivehető, hiába próbálták titkolni a típust.


Orbán Viktor szerda este Párizsban találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel. A magyar miniszterelnök egy páncélozott BMW-vel érkezett az Élysée-palotába, amelynek értéke a becslések szerint százmillió forint körül lehet – írja a Magyar Polgár.

A portál szerint az autó pontos típusát nem a hivatalos csatornák, hanem a Megafon két influenszere árulta el. Bohár Dániel és Deák Dániel is videót osztott meg a közösségi médiában Orbán Viktor érkezéséről. Ezeken nemcsak a jármű látható, hanem annak rendszáma is felismerhető.

Bohár Dániel a felvételen úgy fogalmazott: „Egy békepárti vezető találkozik egy háborúpártival.”

Deák Dániel sokat látott szakértő szintén rögzítette a találkozó pillanatait, az ő videóján is jól látszik a páncélozott limuzin.

A BMW 760i xDrive Protection G7L a BMW 7-es sorozatának páncélozott változata, amelyet a legmagasabb szintű védelemre terveztek. A jármű V8-as benzinmotorja 530 lóerős teljesítményt nyújt, és mindössze 4,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, írja a bmw.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Botrány a Hunyadi-premieren: FUCK NER pólóval üzent a forgatókönyvíró
A Műpában tartott díszbemutatón felvonult a NER-elit, de a show-t egy váratlan ruhadarab vitte el. Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró pólóján ugyanis az az üzenet virított, hogy FUCK NER.


Szerda este mutatták be a Művészetek Palotájában a Hunyadi-sorozatot, amely minden idők legdrágább magyar tévésorozata. A történelmi dráma elkészítését az állam 16 milliárd forinttal támogatta, a produkcióban a TV2 is részt vett.

A díszbemutatóra számos közéleti és médiabeli szereplő érkezett. A Telex beszámolója szerint a meghívottak között volt Csák János, Hankó Balázs, Schmidt Mária, Semjén Zsolt, Ókovács Szilveszter, Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A közönség soraiban helyet foglalt Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László házelnök is. A lap szerint több médiapiaci szereplő is megjelent, köztük Vaszily Miklós, az Index tulajdonosa, valamint Gönczi Gábor és Kárász Róbert, számolt be róla a lap.

Az est egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Ruttkay Zsófia, a sorozat egyik forgatókönyvírója a színpadra lépett. Pólóján a „FUCK NER” felirat volt látható.

A jelenetet a HVG fotósa is megörökítette, és Varga Ferenc újságíró észrevette, hogy az Origón is megjelent egy fotó az esetről.

Ruttkay Zsófia olyan filmekben is dolgozott korábban, mint az Úr hangja, a Szabadesés és a Taxidermia.

A Hunyadi-sorozat magyarországi premierje 2025. március 8-án lesz a TV2 csatornán, ahol dupla epizóddal indul. A következő részek szombatonként kerülnek adásba. A sorozat az európai civilizációt megmentő csaták grandiózus reprodukcióján keresztül mutatja be Hunyadi János drámai életét és felemelkedését. ​


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Manfred Weber nagyon kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak
Orbán Viktor ismét vétóval fenyeget, az uniós vezetők viszont készek továbbmenni nélküle. Manfred Weber ultimátumot adott, míg Ukrajna támogatása körüli vita az EU egységét teszi próbára.


Az Európai Unió vezetői ismét szembesültek azzal a kihívással, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétófenyegetése jelent. A csütörtöki rendkívüli EU-csúcson, ahol az ukrajnai helyzet és az európai védelem megerősítése volt napirenden, számos vezető fejezte ki elégedetlenségét a magyar állásponttal kapcsolatban, írja a Telex.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője nyíltan bírálta Orbán Viktort, kijelentve, hogy az Európai Néppárt már belefáradt abba, hogy a magyar miniszterelnök rendszeresen akadályozza a közös megállapodásokat.

Weber szerint Orbánnak el kellene döntenie, hogy valóban az európai közösség része akar-e maradni.

A csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök személyesen köszönte meg az uniós vezetők támogatását. António Costa, az Európai Tanács elnöke biztosította Zelenszkijt arról, hogy Európa az első perctől Ukrajna mellett áll, és ez a jövőben sem változik.

A magyar kormányfő néhány nappal a csúcs előtt jelezte az Európai Tanács elnökének, hogy nem támogatja, hogy az ülés záródokumentuma következtetéseket vonjon le Ukrajnával kapcsolatban. Ezzel a lépéssel Orbán ismét blokkolhatja az EU egységes fellépését. A magyar kormány már korábban is ellenezte az Ukrajnának szánt 20 milliárd eurós katonai támogatási csomagot, és most is kitart álláspontja mellett.

A lap egy másik cikke szerint az uniós állam- és kormányfők többsége ugyanakkor világossá tette, hogy nem hagyják magukat megbénítani egyetlen tagállam ellenállása miatt. Gitanas Nausėda litván elnök szerint az ukránok a vérükkel fizetnek az európai biztonságért, ezért felelőtlen lenne, ha órákon át tartó viták akadályoznák meg a döntéshozatalt.

Evika Siliņa lett miniszterelnök szerint mindig lesznek olyan tagállamok, amelyek kevesebbet adnának Ukrajnának, de a többségnek meg kell találnia a módját, hogy továbbhaladjon. Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök hozzátette: ha néhány tagállam nem osztja az EU közös céljait, akkor a többieknek kell előrelépniük.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök megerősítette, hogy ha Orbán Viktor valóban megvétózza a kulcsfontosságú döntéseket, akkor az EU készen áll egy alternatív megoldásra.

A csúcstalálkozón Ursula von der Leyen bemutatta a ReArm Europe tervet, amelynek célja, hogy az uniós tagállamok növeljék védelmi kiadásaikat. Az Európai Bizottság elnöke szerint eljött az idő, hogy Európa nagyobb felelősséget vállaljon saját biztonságáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump új feltételhez kötné, hogy Amerika segítséget nyújtson egy megtámadott NATO-tagállamnak
Az Egyesült Államok elnöke azt mérlegeli, hogy csak a megfelelő védelmi kiadásokat teljesítő országok számíthatnának amerikai katonai támogatásra egy támadás esetén.


Donald Trump ismét olyan javaslatokat fogalmazott meg a NATO-val kapcsolatban, amelyek jelentős változásokat hozhatnak a szövetség működésében. Az NBC News értesülései szerint a volt amerikai elnök és tanácsadói olyan intézkedési politikát mérlegelnek, amely az Egyesült Államok katonai segítségét a szövetséges országok védelmi kiadásaihoz kötné. Ennek értelmében az USA

csak azoknak az országoknak nyújtana támogatást egy ellenséges támadás esetén, amelyek teljesítik a NATO által előírt 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási küszöböt.

Az elképzelés jelentős változást eredményezhet a NATO működésében, mivel az 5. cikkely kimondja, hogy egy tagállam elleni támadás a szövetség egészét érinti. Az amerikai vezetésben felmerült az is, hogy az Egyesült Államok kizárólag azokkal az országokkal folytasson közös hadgyakorlatokat, amelyek teljesítik a védelmi kiadásokra vonatkozó célkitűzést. Emellett fontolgatják az amerikai csapatok átcsoportosítását olyan NATO-tagállamokba, amelyek megfelelnek ezeknek a feltételeknek.

Donald Trump már korábban is többször bírálta a NATO-tagországokat, amiért szerinte sokan nem költenek eleget védelmükre. Az elmúlt időszakban már 5 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási célkitűzést is javasolt, bár ezt jelenleg az Egyesült Államok sem teljesíti. A NATO legfrissebb adatai szerint 2023-ban 23 tagállam érte el a 2 százalékos küszöböt, közülük öt ország – Észtország, Görögország, Lettország, Lengyelország és az USA – a 3 százalékot is túllépte.

Trump korábbi elnöki ciklusa alatt már felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok kilépjen a NATO-ból, valamint megkérdőjelezte az 5. cikkely jelentőségét országa számára. Az 5. cikkelyt eddig mindössze egyszer alkalmazták, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET: