SZEMPONT
A Rovatból

„Megszakad érte a szívem, olyan magányos” – a szülők is azt akarják, hogy vegyék előre a pedagógusokat az oltási sorrendben

Óvodás, kisiskolás és középiskolás gyerekek szüleit kérdeztük arról, hogy a kormánnyal, vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével értenek egyet a tanárok oltásával és a húsvét utáni nyitással kapcsolatban.


A kislányom 6 éves, nagycsoportos óvodás. Elvileg. Gyakorlatilag azonban itthon sógyurmázik, fest, bábozik vagy énekel, egyedül. Jobb napokon az unokatesójával, vagy egy barátnőjével, akik szintén óvodások, de mi vigyázunk rájuk, mert a szüleik dolgoznak.

Én szerencsés vagyok, mert a főnökeim itt a Szeretlek Magyarországnál szintén szülők, úgyhogy nem kellett nekik sokáig magyaráznom, miért nem fogok tudni rendesen dolgozni, amíg a gyerek az óvoda helyett itthon van velem. Sok szülő azonban nincs ilyen jó helyzetben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hónapok óta mantrázza a kormánynak, hogy vegyék előre a tanárokat és az óvónőket az oltási sorrendben. Akkor biztonságban tudnának tanítani, meg lehetne nyitni az összes oktatási intézményt, és minden gyerek a helyén: a padban vagy a játszószobában lehetne. De a kérésük a kezdetek óta csak süket fülekre talál.

„Úgy tűnik, bármelyikünk fordul a kormányhoz, akár mi, akár a másik szakszervezet, akár a pedagógus kar vagy a civilek,

mindenki ugyanazt a választ kapja, hogy a pedagógusok is be lesznek oltva életkoruk és egészségügyi állapotuk szerint ugyanakkor, amikor mindenki más”
– fogalmaz Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alelnöke.

Brigitta fia egy Hajdú-Bihar megyei kisváros gimnáziumába jár, tizedik osztályos. Az asszony azt mondja, rossz nézni, ahogy a kamasz gyereke napról-napra egyre zárkózottabb.

„Megszakad érte a szívem, olyan magányos. Nagyon hiányoznak neki az osztálytársai, a tanárai, az iskola.

Az online tanulásban a fizika és a kémia okoz számára a legnagyobb nehézséget. Ezekben ráadásul én már nem tudok neki segíteni, az apja pedig egész nap dolgozik, késő este ér haza” – meséli az édesanya, aki szerint a legjobb és leggyorsabb megoldás az lenne, amit a szakszervezet is javasol.

„Látom, hogy a fiam tanárainak is nehéz az online tanítás, sokszor semmi interakció nincs.

Ha viszont húsvét után megnyitnak az iskolák, akkor a tanárok éppúgy veszélynek lesznek kitéve, mint a köztisztviselők, a bírók vagy a rendőrök, akik naponta több tucat emberrel találkoznak.”

A szakszervezet eddig ötven pedagógusról tud, akik bizonyítottan a járvány miatt vesztették életüket az elmúlt hónapokban. Ez persze nem hivatalos adat, mert azt ugye, hiába kérik, mondja az alelnök.

„Még március elején kértünk információt arról, hogy hány pedagógus betegedett meg. A tankerületi központoktól és a szakképzési centrumoktól egyen választ kaptunk: meghosszabbítják a válaszadás idejét, a veszélyhelyzetre hivatkozva, 45 nappal.

Ez egy olyan arrogáns kommunikáció, amivel a hivatalos szervek operálnak, hogy az már tényleg bicskanyitogató.”

Az alelnök szerint a PDSZ rengeteg segélykérő levelet kap kétségbeesett pedagógusoktól, akik semmiképp sem akarnak bemenni az iskolába húsvét után, mert félnek.

„Ha nincs központi megoldás, akkor az emberek ki fogják magukat íratni, kiveszik a szabadságot, tehát valahogy meg fogják próbálni megoldani a törvényes keretek között, hogy ne kelljen bemenniük az iskolába.

Szerintem ez már csak azért is rosszabb lesz, mert akkor azok az órák nem is lesznek megtartva. Még online sem” – jegyzi meg Komjáthy Anna alelnök.

Okszánának egy első osztályos kisfia és egy óvodás kislánya van otthon úgy, hogy közben a szülők egész nap home-office-ban dolgoznak. Azt mondja, ez nagyon nehéz, már-már őríjtő a bezártság. Még úgy is, hogy a fia tanárai naponta legalább öt órát tartanak meg online.

„Sokkal több a házifeladat, ami mind ránk, szülőkre hárul. Egy elsős esetében ez azért is speciális, mert most tanulnak írni, olvasni, számolni, tehát végig ott kell ülnöm mellette.

De közben az ovis kislányom meg szeretne a játszótérre menni, hiszen ő is egész nap el kellett, hogy foglalja magát, amíg a testvérének órái voltak, mi meg dolgoztunk.”

A családanya azt mondja: ő mindenképp bevinné a gyerekeket, ha kinyitnának az iskolák és az óvodák.

„A fiam egyik tanítónője már megkapta az első oltást, ő elég idős. A másik viszont fiatal, ő még sokára kerülne sorra. Jó lenne, ha ő is megkaphatná a vakcinát és biztonságban lenne. De ez az online oktatás nekünk szülőknek nagyon nehéz. Mi egyébként a magunk részéről nem félünk annyira a vírustól, ha túl kell esnünk rajta, hát essünk. 32 éves vagyok és egészséges,

de megértem a tanárokat és látom, hogy ők nagyon félnek. Ezért kellene őket előre venni”

– magyarázza az asszony.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint is félnek a tanárok. Ez egy olyan szakma, ahol a legtöbben 50 év felettiek. Ők a saját egészségüket féltik, a fiatalabbak pedig a szüleikét, akiknek könnyen hazavihetik a vírust, mondja a szervezet alelnöke.

„Indítottunk egy kérdőívet a tanárok között, hogy ők mit gondolnak a nyitásról. Néhány nap múlva lesz eredménye és akkor kialakítjuk a pontos álláspontunkat, amellyel ismét a kormányhoz és Kásler miniszter úrhoz fordulunk majd”
– fogalmaz a vezető.

Az EMMI miniszterét mi is kerestük az oktatási intézmények húsvét utáni nyitásával és a tanárok oltásával kapcsolatban. A kérdéseinkre, a miniszterelnökség sajtóosztályától a következő választ kaptuk: "az eddigi több mint 1,6 millió beoltott személy között, életkoruknál vagy betegségüknél fogva, sok pedagógus is megkaphatta már az oltást, de

továbbra is a regisztrált idősek beoltása a legsürgetőbb, mert számukra a vírusfertőzés végzetes lehet. Az ő esetükben a védőoltás életet menthet.
Az eddigiek mellett, bármely más szakmacsoport célzott oltásáról az Operatív Törzs hozhat döntést."

A PDSZ kérdőíve azonban gyorsan terjed és egy másik szervezet már petíciót is indított az ügyben, amit eddig több mint tízezren írtak alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk