HÍREK
A Rovatból

Mégsem utálják annyira a magyarok a szankciókat egy uniós felmérés szerint

Legalábbis nem annyira, mint ahogy azt a legutóbbi nemzeti konzultáció alapján gondolnánk. Az EU-átlagnál azonban jóval kevesebb a támogatók aránya.

Link másolása

A magyar válaszadók több mint fele egyetért, vagy részben egyetért a háború kapcsán hozott uniós intézkedésekkel, beleértve a szankciókat - idézi a 444.hu az Eurobarometer-kutatás friss eredményeit. Ez jóval árnyaltabb képet mutat, mint a legutóbbi nemzeti konzultáció, de a támogatók aránya elmarad a többi uniós országtól.

A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációt a kormány szerint 1,4 millióan töltötték ki, az eredményeit pedig múlt héten ismertette Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő akkor azt mondta, hogy

„a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat”.

Orbán Viktor is úgy fogalmazott a Facebook-oldalán szombaton, hogy „a konzultáció eredménye világos: a magyar emberek elutasítják a brüsszeli szankciókat”.

Ezt azonban nem így látja az Európai Bizottság. A testület szóvivője, Peter Stano hétfőn azt mondta: „Tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is.”

A konzultáció eredményét árnyalják az Eurobarometer-kutatás legfrissebb adatai is. A felmérés során több mint ezer személyes interjút készítettek Magyarországon tavaly októberben, pont amikor a kormány elindította nagy port kavart bombás plakátkampányát.

Az egyik kérdés pedig így szólt:

Most gondolja át alaposan azokat a különféle intézkedéseket, amelyeket az EU hozott a háború kezdetet óta Ukrajna támogatása érdekében. Ide tartoznak az orosz kormány elleni szankciók, vagy a pénzügyi, katonai illetve humanitárius segélyek is. Ön helyesli vagy ellenzi ezeket az intézkedéseket?

A magyar válaszadók 12 százaléka teljes mértékben, 44 százalékuk pedig valamennyire helyeselte az intézkedéseket. Ezzel szemben 11 százalék volt aki teljesen, 30 százalék pedig valamennyire ellenezte az intézkedéseket.

(Három százalék nem tudta, vagy nem válaszolt.)

Ezek az arányok jóval elmaradnak az uniós átlagtól, ahol 74 százalék támogatja - teljes mértékben vagy valamennyire - a EU válaszlépéseit.

A 444.hu azt is felidézi, hogy október végén a Medián is végzett hasonló mérést, amiben csak a szankciókra kérdeztek rá. Ebből az derült ki, hogy a lakosság többsége pár hónap alatt szembefordult a szankciókkal, és májusról októberre 41-ről 52 százalékra nőtt azok aránya, akik elutasították ezeket. A kormánypárti válaszadók körében azonban különösen magas, 81 százalékos volt az elutasítás októberben, ez pedig már jobban közelít a nemzeti konzultáció adataihoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: