Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 kertész dolgozik folyamatosan
Magyar Péter Hatvanpusztára látogatott, amit Facebook-oldalán élőben közvetített. Magyar elmondta, hogy azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél, és azt üzeni a magyar embereknek, ők se féljenek.
– hangsúlyozta Magyar Péter, aki megjegyezte: nagyjából 20-25 kertész dolgozik folyamatosan a birtokon.
– mondta a Tisza Párt politikusa beszédében. Hozzátette: szerinte a hatalom mára kontrollnélkülivé vált, így első lépéseinek egyike a vagyonnyilatkozati rendszer bevezetése lenne, hogy ne csak a politikusoknak, de a családtagjaiknak is nyilvános vagyonnyilatkozatokat kelljen tenni.
Magyar beszédében kitért arra is, mennyien élnek a létminimum környékén:
„Egészen megdöbbentő, hogy amikor Magyarországon rengeteg ember él a létminimum környékén, vagy az alatt, amikor több százezer olyan magyar gyerek van, aki nem jut hozzá alapvető dolgokhoz, minőségi oktatáshoz, emberhez méltó gyerekkorhoz (…),akkor van egy kormányunk, amely magát családbarátnak, vidékbarátnak, gyerekbarátnak és kereszténynek hazudja, és annyi szerénység nincs benne, hogy ilyen épületeket ne építsen, vagy legalább ne akkor építsen, amikor hatalmon van.”
A Tisza Párt alelnöke szerint „minden országban vannak gazdag emberek, de mi a nemzeti tőkésosztályt nem olyan embereknek gondoljuk, akik közel állnak a miniszterelnökhöz és tízmilliós ruhákban kivagyiskodnak.” Szerinte az igazi tőkés osztály olyan, mint Franciaországban, akik amikor leégett a Notre Dame, adakoztak a felújításra.
Beszédében üzent a NER-lovagoknak és „nersevikeknek” is. Elmondta, hogy próbáljanak meg hasonlítani inkább a régi arisztokráciához.
Fejér megyében folytatta a héten az országjárását Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke csütörtökön ellátogatott többek között Sárbogárdra, Dunaújvárosba és Székesfehérvárra is.
Pénteken délután pedig Felcsútra érkezik, amit korábban a hatalom szívcsakrájának nevezett. A program szerint
Kollégáink már a helyszínen vannak, és a képek tanúsága szerint már jó páran gyülekeznek a kisvasút megállójában, hogy meghallgassák Magyar Péter beszédét.
Magyar Pétert Felcsúton is tömeg fogadta: Köszönöm, hogy eljöttek a hatalom szívcsakrájába!
Magyar Péter ezúttal Felcsútra látogatott el, melyről Facebook-oldalán közvetített élő adást.
– mondta a Tisza Párt alelnöke.
– emelte ki Magyar Péter, majd hozzátette:
A politikus megkérte a jelenlévőket, hogy június 9-én küldjenek jelet a hatalomnak, mutassák meg, hogy a magyar emberek már nem félnek.
– mondta Magyar Péter, mire a tömeg elkezdte skandálni, hogy „Nem félünk!”.
Magyar Péter felcsúti beszédét a jól ismert Kossuth-nótával fejezték be.
Magyar Péter Bástya elvtárs képével indul vonatozni: A magyar narancs kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de már nem is a mienk
Magyar Péter Felcsútra látogatott, ahol a tömeg a kisvasút előtt fogadta a politikust. A Tisza Párt alelnökének beszédéről korábban itt írtunk.
– mondta Magyar Péter, aki hozzátette: próbálták Orbán Viktor miniszterelnököt is meghívni a vonatozásra, de a hatvanpusztai birtokon nem volt csengő, ezért nem tudtak becsengetni a kormányfőhöz. Orbán Viktor ebből fakadóan nem hívta be őket teázni.