KÉK HÍREK
A Rovatból

Megrázó videón, ahogy halálra gázolnak egy motorost, aki előzés közben egyszer csak elesik Soroksáron

Egy 47 éves budapesti férfi halt meg tegnap, amikor motorjával elesett és a szembejövő kocsi áthajtott rajta.


Az RTL híradója úgy értesült, hogy a mentők két órán át próbálták újraéleszteni, de nem lehetett megmenteni. A balesetet egy kocsi térfigyelő kamerája felvette és a Budapesti autósok tették közzé. Azt mondják balesetmegelőzési célból.

Ideális körülmények között haladt a forgalom Soroksáron, a Haraszti úton. Az egyik kocsi hátsó kameráján egyszer csak feltűnik egy motoros. A kamerás autó vezetője nem megy gyorsan, úgy tűnik, a motoros sem közelít túl nagy sebességgel. Nem sokkal később előzni kezd. A szabálytalan manőver után úgy dönt, hogy a kamerás kocsit is kikerüli, de ekkor elveszíti uralmát a motor felett és a szembe jövők sávjában elesik.

A felvételen látszik, hogy egy kocsi pont ekkor ér oda. Hiába fékez a sofőr, autójával áthajt a férfin. A budapesti autósok közösségének főszerkesztője azt mondta, hogy ritkán kapnak ennyire megrázó videót.

"A felvételt elsősorban baleset megelőzési céllal osztottuk meg a célunk nem a hatáskeltés, hanem annak szemléltetése, hogy mennyire kiszámíthatatlan a közlekedés még egyébként ideálisnak tűnő körülmények között is, mert jól látszik a felvételen, hogy igazi okát nem is lehet látni annak, hogy miért esett el a motoros."

A 47 éves férfi életéért majdnem két órán át küzdöttek a mentők, de már nem lehetett rajta segíteni.

"Többször volt már helyzetem nekem is, halálközeli élmények értek már egy jó párszor."

Ezt már egy egy hónapja a 21-es úton meghalt motoros barátja mondta a Házon kívül című műsorban. A Jackson néven ismert férfi egy kanyarban csúszott ki, és a szalagkorlátnak csapódva a helyszínen meghalt. A műsorból kiderült, a legtöbb motorosnak már volt balesete.

Zách Dániel a Telex közlekedési szakújságírója húsz éve motorozik. Nem hajtott gyorsan, amikor egy elé kikanyarodó kocsit nem tudott kikerülni:

Utána már másként gondoltam erre a sebezhetetlenség mítoszra, ami a motorosoknál részben, vagy egy részüknél kiölhetetlen.

A legismertebb motoros vlogger, Fodor Donát is tisztában van a veszélyekkel. A soroksárihoz kísértetiesen hasonlító balesetéről felvétel is készült. Egy új motort tesztelt, amikor elesett. Akkor a kórházi ágyán beszélt sérüléseiről:

"Hét bordám tört el, innentől kezdve hátul valamelyik bordán több törésem van"

A soroksári úti tragédiának körülményeit a rendőrök közigazgatási eljárásban vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.


Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.

"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.

"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"

— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.

"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.

A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen

— közölte a híradó.

"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sikított mindenki, és láttam, hogy bele fogunk menni a falba” – megszólalt az iskolába csapódó szolnoki busz egyik utasa
A tűzoltók a megdőlt buszt borulás ellen ékekkel biztosították, a jármű alatt fákat daraboltak, majd segítettek az utasoknak a mentőkhöz jutni. Két mentőhelikopter is érkezett, végül a sérülteket mentőautókkal vitték el.


Ma reggel Szolnokon egy helyi járatos busz a körforgalomból kisodródva a Varga Katalin Gimnázium falának csapódott; 23 embert vittek kórházba, köztük négy gyereket – számolt be róla az RTL Híradó. A járműben 27 utas ült, a becsapódáskor többen kiestek az ülésből.

"Nekem az tűnt fel, hogy elkezdett rángatni a busz. Ahogy rángatott, mindenki sikított, és láttam, hogy bele fogunk menni a falba" – mondta a buszon ülő egyik utas.

"Pánik volt, igen. Valahogy ki akartunk jutni a buszból, de nem nyílt ki az ajtó, abból gondolom, hogy a sofőr sem volt magánál. Az ágak miatt sem tudtuk kinyitni. Végül egy férfi betörte"

– mesélte egy másik utas telefonon.

A tűzoltók a megdőlt buszt borulás ellen ékekkel biztosították, a jármű alatt fákat daraboltak, majd segítettek az utasoknak a mentőkhöz jutni. Két mentőhelikopter is érkezett, végül a sérülteket mentőautókkal vitték el.

"Ékekkel megtámasztották borulás ellen. Ezután a tűzoltók segítettek a busz utasainak feljutni a mentőgépjárművekhez" – közölte Németh Ádám, a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

"Életveszélyes sérült nem volt. Egy idős nő állapotát minősítették a bajtársaim súlyosabbnak; fej- és gerinctáji sérüléseket szenvedett. A többiek – köztük négy gyermek – könnyebben sérültek: zúzódások és csonttörés gyanúja miatt kerültek kórházba"

– mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A miniszter közlése szerint a sofőr menet közben elájult, a műszaki hibát kizárták, átfogó vizsgálat indult, és méltányossági alapon fájdalomdíjat ígértek az érintetteknek. A rendőrök vizsgálják a tömegbalesetet.

Az iskola érintett része üres volt, egy tantermet lezártak, a tanítás folytatódhatott.

"Statikust rendeltünk ki, hogy megvizsgáljuk az épületet!" – közölte Győrfi Mihály, Szolnok polgármestere.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
13 éve eltűnt rakétafejeket keres a rendőrség – félmilliót adnak a nyomravezetőnek
Egy szovjet C-8 KOM típusú levegő–föld rakéta harci részének maradványai tűntek el még 2012 őszén. Előkerítésükhöz most a lakosság segítségét kérik.


2012. szeptember 14. és 2012. október 02. között fel nem robbant rakétafejek tűntek el a Táborfalvai Bakonyi Harci Kiképző Központ külső lőteréről, amelyek azóta sem kerültek elő. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, most pedig a lakosság segítségét is kérik az ügyben.

A police.hu-n kiadott közlemény szeirnt

a Honvédség Tűzszerész Szolgálata által összegyűjtött, szovjet C-8 KOM típusú levegő–föld rakéta fel nem robbant harci rész maradványaiból loptak el öt darabot. Ezek egyenként kb. 18-25 cm hosszú és 8 cm átmérőjű hengeres alakú tárgyak, amelyek alumínium csövön elhelyezett vasgyűrűkből álltak, és ezek belsejében volt a meg nem semmisült robbanóanyag.

A rendőrség kéri a lakosság, a gyűjtők és a színesfém-felvásárlók segítségét a maradványok hollétével, a lopás körülményeivel és az elkövetők kilétével kapcsolatban. Bejelentést lehet tenni bármely rendőri egységnél, a 112-es ingyenes segélyhívón, illetve munkaidőben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájánál a 06-1-428-9257-es telefonszámon.

A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki

– ez az összeg annak jár, aki az elkövetőre vonatkozó olyan konkrét információt ad, amely a nyomozást eredményre vezeti, illetve az elkövető eljárás alá vonását közvetlenül segíti.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Blikknek nyilatkozva azt mondta, nem valószínű, hogy a rakétafejek egyben előkerülnek.

„Ennyi idő távlatából azt tudom mondani, akik odamentek, pontosan tudták, hogy ott mi van. Azt pedig, hogy 13 év elteltével is felderítetlen maradt a bűncselekmény, fiaskónak gondolom. Az érintett robbanótesteket minden bizonnyal szétszerelték, majd a robbanóanyagot értékesítették vagy felhasználták valahol”

Mint elmondta, Kelet-Európában vannak olyan személyek, akik az ilyen fel nem robbant eszközök robbanóanyag-tartalmát megpróbálják kinyerni, hogy aztán a feketekereskedelemben próbálják értékesíteni, vagy valamilyen módon eljuttatják külföldre. „Ez különösen az 1990-es években volt jellemző, amikor bizonyos háborús övezetekből különböző robbanóanyagokkal nagyon komoly kereskedés folyt a világ más részei, például terrorszervezetek, illetve drogkartellek felé” – mondta a lapnak az egykori kommandós.


Link másolása
KÖVESS MINKET: