KÉK HÍREK
A Rovatból

Megrázó felvételek: felrobbant egy tartálykocsi Sierra Leone fővárosában, rengetegen meghaltak

Sokan egy második robbanásban sérületek meg, mikor a kifolyt üzemanyagot akarták összegyűjteni.


A legfrissebb hírek szerint

legalább 99 halálos áldozatot követelt eddig a Sierra Leone fővárosában történt robbanás.

A baleset következtében több mint százan megsebesültek, mikor egy üzemanyagot szállító tartálykocsi egy teherautóval ütközött, felrobbant és a hatalmas tűz átterjedt a környező épületekre is - írja a Reuters. A tragédia helyi idő szerint pénteken késő este történt.

Az áldozatok között olyan helyiek is vannak, akik a baleset után rohantak a tartélykocsihoz, hogy a kifolyt üzemanyagot összegyűjtsék. Ők egy újabb robbanásban sebesültek meg, vagy vesztették életüket.

A portál beszámolója szerint megégett emberi test, több autó és motor megfeketedett váza állt Freetown keleti külvárosában, Wellingtonban még szombat reggel is.

A kormány még nem erősítette meg a halálos áldozatok számát, de a freetowni központi halottasház vezetője azt közölte, hogy 91 holttestet szállítottak be a pénteki robbanás után - írja az alábbi felvételeket közreadó Al Jazeera.

VIDEÓ: A robbanás helyszínéről

A tragédia hírére Julius Maada Bio, Sierra Leone elnöke a Twitteren fejezte ki részvétét. A glasgow-i klímacsúcson tartózkodó politikus azt ígérte, hogy a kormány mindent megtesz az érintett családok támogatása érdekében.

A baleset helyszíne:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: