HÍREK
A Rovatból

Meglepő dolog derült ki Putyinról brit levéltári dokumentumokból

De más érdekességek is napvilágot láttak, például hogy London 2001 elején támogatott volna egy olyan amerikai légitámadást, amelynek célja Oszama Bin Laden megölése lett volna.


Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök két évtizeddel ezelőtt Nagy-Britanniába orosz földgázt szállító vezetékrendszer megépítését ajánlotta fel Londonnak.

A pénteken ismertetett archív iratokból kitűnik az is, hogy London kilenc hónappal a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat előtt támogatta volna egy olyan katonai akció végrehajtását, amelynek célja Oszama Bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője, a csaknem háromezer ember életét kioltó terrortámadás kitervelője megölését célozta.

A brit nemzeti levéltár minden év végén hagyományosan betekintést enged 25-30 évvel korábbi archív kormányzati iratokba. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokból kitűnik, hogy Tony Blair akkori miniszterelnök - aki a jelenlegi legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjeként 1997 és 2007 között állt a brit kormány élén - 2001-ben azt javasolta a nyugati szövetségeseknek, hogy próbálják rávenni Putyint a nyugati értékrendszer oroszországi meghonosítására.

Blair 2001 elején Dick Cheney amerikai alelnököt is arról győzködte, hogy az orosz államfőnek "helyet kellene biztosítani a globális nagypolitika asztalánál". A brit kormányfő szerint ugyanis ezzel arra lehetne biztatni Putyint, hogy vegye át a Nyugat hozzáállását és gazdasági modelljét.

Blair a titkosítás alól pénteken feloldott iratok tanúsága szerint az amerikai alelnökkel tartott megbeszélésen azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin "orosz hazafi", akit "érzékenyen érintett", hogy Oroszország "elvesztette a világ megbecsülését".

A brit miniszterelnök kifejtette azt a véleményét is, hogy az orosz elnök világfelfogása hasonlatos ahhoz, ahogy Charles de Gaulle néhai francia elnök látta a világot.

Az archív dokumentumok szerint Putyin londoni hivatalos látogatásán kifejtette Tony Blairnek, hogy nem akarja lassítani a NATO-bővítés folyamatát.

A korabeli brit kormányzati feljegyzések ugyanakkor kiemelik, hogy már akkor sem ez volt Oroszország egyértelmű álláspontja. A dokumentumok hangsúlyozzák, hogy az akkori orosz védelmi miniszter, Igor Szergejev a NATO-országok védelmi minisztereivel tartott tárgyalásain rendre úgy fogalmazott: "komoly politikai hiba lenne" az atlanti szövetség bővítése, és ha ez bekövetkezik, Oroszország "megteszi a megfelelő lépéseket".

Putyin mindazonáltal baráti szavakkal méltatta Oroszország és Nagy-Britannia szoros kapcsolatait a Blairrel 2002-ben Moszkvában tartott kétoldalú tárgyaláson, és

felajánlotta egy olyan vezetékrendszer kiépítését, amely a Balti-tengeren keresztül Nagy-Britanniába szállított volna orosz földgázt. Az orosz államfő a megbeszélésről készült feljegyzés szerint azzal érvelt, hogy a vezeték évtizedekre biztosítaná Nagy-Britannia stabil földgázellátását.

A Putyin által előterjesztett javaslat megvalósítása azonban hivatalosan soha nem került napirendre.

A pénteken ismertetett archív brit kormányzati dokumentumokból kitűnik az is, hogy London 2001 elején - az al-Kaida által szervezett amerikai merényletsorozat előtt kilenc hónappal - támogatott volna egy olyan amerikai légitámadást, amelynek célja Oszama Bin Laden, a terrorhálózat vezetője megölése lett volna. Ez a brit kormányzati álláspont abból a feljegyzésből derül ki, amelyet John Sawers, Tony Blair külpolitikai főtanácsadója, a brit külső hírszerzés (MI6) későbbi főnöke vetett papírra még George W. Bush frissen megválasztott amerikai elnök 2001. január 20-i beiktatása előtt.

Sawers ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy London kapjon "valamelyes előzetes értesítést", és azt is, hogy a brit kormánynak legyen befolyása az esetleges akció időzítésére.

Bin Laden akkor már az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) nemzetközi körözési listájának felső tízes mezőnyében volt, miután őt gyanúsították az Egyesült Államok több kelet-afrikai nagykövetsége ellen 1998-ban végrehajtott, összehangolt terrortámadások kitervelésével. Az al-Kaida vezetőjét végül 2011-ben, pakisztáni búvóhelyén ölték meg az amerikai haditengerészet kommandósai.

A pénteken ismertetett archív dokumentumok egyike szerint Tony Blair 1997 júliusában, Diana hercegnő halála előtt egy hónappal olyan feljegyzést kapott, amely gyakorlatilag kizárta Károly akkori trónörökös és ifjúkori kedvese, Camilla Parker-Bowles - a későbbi Kamilla cornwalli hercegnő - házasságát.

Károly a Dianával kötött házassága alatt is fenntartotta bensőséges viszonyát Kamillával, ám a Blairhez személyi titkára által intézett feljegyzés szerint "nincs valószínűsége", hogy a walesi herceg és barátnője összeházasodjon, mivel ennek mindenféle kínos következménye lenne.

Károly és Kamilla végül 2005-ben házasságot kötött. A volt trónörökös édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptemberi halála óta III. Károly néven az Egyesült Királyság uralkodója, felesége pedig a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese címet viseli, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk