HÍREK

Megkezdték a Füredi úti Shell-kúton pórul járt autósok kártalanítását

Több száz károsultnak kell fizetnie a cégnek, miután a külső fuvarozócég a gázolaj helyett benzint, a benzin helyett pedig gázolajat töltött a benzinkút föld alatti tartályába,


A felcserélt üzemanyagok miatt a Shellhez beérkezett több mint ötszáz bejelentés után már háromszáznál több autótulajdonossal felvették a kapcsolatot a biztosítási szakértők, és megkezdődtek a kifizetések is - közölte a cég honlapján.

A Shell ügyfélszolgálata és megbízott biztosítási szakértői folyamatosan dolgozzák fel a Füredi úti töltőállomáson az üzemanyag-keveredés miatti bejelentéseket. A vállalat munkatársai a hétvégén is dolgoztak, hogy a múlt héten még feldolgozatlanul maradt ügyeket mielőbb rendezni tudják - írták.

Jelezték, hogy a károk mértéke és a kártérítések összege bizalmas üzleti információ, a Shell és a fuvarozó cég egymás közötti elszámolása és a felelősség érvényesítése pedig az érintettek belső ügye. Azt azonban elárulták, hogy

több mint ötszáz bejelentés alapján csaknem 500 káresetet állapítottak meg.

Mint azt mi is megírtuk, szeptember 20-án a budapesti Füredi úti Shell töltőállomáson reggel 7-kor a FuelSave 95-ös benzin és FuelSave Diesel üzemanyagok kiszállításakor

a külsős fuvarozócég a gázolaj helyett benzint, a benzin helyett pedig gázolajat töltött a benzinkút föld alatti tartályába, ezért az ott vásárlók nem megfelelő üzemanyagot tankoltak.

Szeptember 21-én délután érkeztek vásárlói bejelentések azoktól, akik Shell FuelSave 95-ös benzint tankoltak, ezután a Füredi úti benzinkúton a Shell FuelSave95-ös benzin értékesítését leállították. A Shell FuelSave Diesellel kapcsolatban szeptember 22-én délután jelentkezett panasszal az első dízel üzemű gépjárművet használó vásárlók, ezért a diesel értékesítését is megszüntették.

A tévedés csak a Füredi úti benzinkutat érintette, itt a teljes mennyiséget lefejtették, így sem előtte, sem utána más töltőállomásra nem került felcserélt üzemanyag - írta a cég korábban.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Mutatjuk a híres Fidesz-celebeket, akik részt vesznek a Békemeneten
A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Művészek, neves médiaszemélyiségek, sportolók és további hírességek is feltűntek a Békemeneten. A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter olyan fotót posztolt, amin bele lehet olvasni a délutáni ünnepi beszédébe
A Tisza Párt elnöke elárult egy kis kulisszatitkot a készülődés óráiból. Kiderült, hogy már az utolsó simítások is elkészültek.


„Utolsó simítások az ünnepi beszéden. Kevesebb mint két óra múlva találkozunk a Nemzeti Meneten, a Deák téren”- írta Magyar Péter a Facebookon. A politikus egy olyan fotót mellékelt a bejegyzéshez, amin látható a délutáni ünnepi beszédének egy része.

„Most vagy soha! Hív a haza!” - zárult a poszt.

A TISZA Nemzeti Menete a Deák térről indul, és a Hősök terén lesz a fő rendezvény. Magyar Péternek nem engedték meg, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet, a menet és a gyűlés idejére pedig a drónrepülést is betiltották. Furcsa, letakart óriásplakátokat is látni lehet a helyszínen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Orbán Viktor beszédét
A miniszterelnök YouTube-csatornáján élőben közvetítik a beszédet. A Kossuth téren már várakozik a tömeg a kormányfőre.


Orbán Viktor hamarosan beszédet mond az október 23-i ünnep alkalmából a budapesti Kossuth téren, ahol már óriási tömeg várja.

A beszédet és az azt megelőző ünnepi műsort a miniszterelnök YouTube-csatornáján lehet követni élőben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért rendeltek el légtérzárat: Gripenek húztak át a Parlament felett
A Honvédelmi Minisztérium minden bizonnyal erre hivatkozva rendelt el légtérzárat a Nemzeti Menet idejére. Igaz, ez nem magyarázza, miért nem szállhatnak fel drónok egészen fél négyig.


Miután a Békemenet megérkezett a Kossuth térre, 56-os hősöket hívtak fel a színpadra. Majd bejelentkezett rádión a Gripen kötelék, amely Budapest felé tartott.

"A magyar parlament kupolája majdnem 100 méter magas, a Gripenek itt középen fognak áthúzni, körülbelül 150 méteres magasságban, tisztelegve 1956 áldozatai, mártírjai és minden túlélő előtt" - mondta Rákay Philip műsorvezető.

Másodpercekkel később csakugyan megérkeztek a gépek.

A Honvédelmi Minisztérium minden bizonnyal ezért rendelt el légtérzárat. Az Állami Légügyi Főosztály 12:30 és 15:40 között zárta le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva. Emiatt visszavonták a korábban Tisza Pártnak kiadott engedélyt is, ők ugyanis drónnal szerették volna rögzíteni a Nemzeti Menetet, amely délután kettőkor indul a Deák térről a Hősök terére.

Amikor Magyar Péter az indoklás nélküli légtérzárat kifogásolta, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár így válaszolt egy posztban: "Tudjuk, hogy a kiskakas azt hiszi, a nap is miatta kel fel, de az elrendelt légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont." Az államtitkár még rejtélyesen hozzátette: "október 23-án minden kiderül."

Az egyelőre viszont még nem derült ki, ha a gépek negyed kettő körül átrepültek, miért tart a légtérzár egészen fél négyig.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk