Megkezdődött az iskolai ámokfutással vádolt fiú szüleinek pere Szerbiában
A fiú kilenc osztálytársát és az iskolaőrt lőtte le egy belgrádi általános iskolában tavaly májusban. Akkor 13 éves volt, így nem vonható felelősségre. Ő pszichiátriai megfigyelés alá került, az apja viszont akár 12 év börtönbüntetésre is számíthat.
Megkezdődött a tavaly belgrádi iskolai ámokfutással vádolt fiú szüleinek pere hétfőn Belgrádban.
A fiú kilenc osztálytársát és az iskolaőrt lőtte le egy belgrádi általános iskolában 2023. május 3-án. Mivel a fiú a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 13 éves volt, a szerbiai törvények szerint büntetőjogi felelősségre nem vonható. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Apját a biztonság súlyos veszélyeztetésével, anyját pedig illegális fegyverbirtoklással vádolják. Mindkét szülő tagadja bűnösségét.
Az apa akár 12 év börtönbüntetésre is számíthat, a vádirat szerint ugyanis ő tanította meg fiának a fegyverhasználatot, rendszeresen jártak lőtérre. A férfi ugyan rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, de a fegyvereket nem tárolta az előírt biztonsági szabályok szerint.
A vádlottak között van annak a lőtérnek a tulajdonosa is, ahol a fiú és apja rendszeresen gyakorolt, illetve az egyik ottani oktató.
A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik az ügyész kérésére, aki a kiskorú áldozatok és a szintén kiskorú elkövető érdekeire hivatkozva kérte ezt.
Az iskolai mészárlás helyszíne még mindig zárva van, az áldozatok szülei remélik, hogy emlékhelyet alakítanak ki a tanteremben, ahol meggyilkolták a gyerekeket.
Egy ideig az egész iskola zárva tartott, arról is híreket lehetett hallani, hogy lebontják, és emlékművet állítanak a helyére. A történtek után sok diákot más iskolába írattak át a szülei.
Az iskolai ámukfutást követő éjszakán egy 20 éves fiatal a Belgrádhoz közeli Mladenovacon lőtt rá járókelőkre gépkarabéllyal, megölve nyolc embert. A két mészárlás megrázta Szerbiát, és tömegtüntetésekhez vezetett.
A két esetet követően a szerb kormány több intézkedést hozott. Egyebek mellett fegyverleadási amnesztiát hirdettek, amelynek során az ország polgárai több mint százezer fegyvert és lőszert adtak le. Emellett Szerbia minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezettek be, és megkezdték a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentését.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után a civil lakosságnál is rengeteg fegyver maradt, a médiában közölt adatok szerint Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.
(via MTI)
Megkezdődött a tavaly belgrádi iskolai ámokfutással vádolt fiú szüleinek pere hétfőn Belgrádban.
A fiú kilenc osztálytársát és az iskolaőrt lőtte le egy belgrádi általános iskolában 2023. május 3-án. Mivel a fiú a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 13 éves volt, a szerbiai törvények szerint büntetőjogi felelősségre nem vonható. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Apját a biztonság súlyos veszélyeztetésével, anyját pedig illegális fegyverbirtoklással vádolják. Mindkét szülő tagadja bűnösségét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bedrogozott és megerőszakolt egy huszonéves lányt Balatonfüreden egy 45 éves férfi
Két balatonfüredi fiatalkorú kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
Megerőszakoltak egy huszonéves lányt Balatonfüreden. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében kábítószer-terjesztés miatt folytatott nyomozások során jutottak májusban olyan adatok birtokába, melyekből kiderült, hogy
két balatonfüredi fiatalkorú arra kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
A nyomozók június 25-én fogtak el egy 45 éves helyi férfit, akit – a gyanú szerint még 2024. decemberben – felkeresett fiatalkorú ismerőse, és felajánlotta neki szexuális együttlétre a huszonéves lányt. A férfi elfogadta az ajánlatot, és speeddel fizetett az emberkereskedőnek, amit a fiatal helyben el is fogyasztott.
A férfi a fiatal lánynak is adott a kábítószerből, majd akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele.
Az ügyben a nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka, valamint szexuális erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki. De személyi szabadság megsértése miatt is elszámoltatták, mivel egy másik tinédzser lányt – többszöri kérése ellenére – sem engedett haza a lakásából. Végül a lánynak sikerült segítséget kérni, így őt kiszabadították.
A balatonfüredi férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Megerőszakoltak egy huszonéves lányt Balatonfüreden. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében kábítószer-terjesztés miatt folytatott nyomozások során jutottak májusban olyan adatok birtokába, melyekből kiderült, hogy
két balatonfüredi fiatalkorú arra kényszerítette a társaságukba tartozó lányt, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot idősebb férfiakkal kábítószerért cserébe Balatonfüreden és Veszprémben.
A nyomozók június 25-én fogtak el egy 45 éves helyi férfit, akit – a gyanú szerint még 2024. decemberben – felkeresett fiatalkorú ismerőse, és felajánlotta neki szexuális együttlétre a huszonéves lányt. A férfi elfogadta az ajánlatot, és speeddel fizetett az emberkereskedőnek, amit a fiatal helyben el is fogyasztott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Próbáltam összeszedni magamat, de erre nincsenek szavak” – 22 éves focistát gázoltak halálra, miután kiszállt a kocsijából az M1-esen
Egy útellenőr pont arra haladt, látta, hogy a fiú az úton sétált. Azonnal értesítette a rendőrséget és visszafordult, hogy segítsen. De már nem tudta megakadályozni a tragédiát.
Megdöbbentő baleset történt az M1-en. Egy 22 éves szanyi fiatalt gázoltak el. A fiú a barátnőjéhez tartott a sztrádán, amikor belehajtott egy terelőelembe. Kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a kocsijával. Egy szlovák autós ekkor ütötte el.
Az áldozat Olivér, egy fiatal focista volt. A faluját megrázta a tragédia, sokan búcsúztak tőle a település focipályájánál tartott megemlékezésen.
A Közútkezelő beszámolója szerint egy útellenőr menet közben látta, hogy a fiú a lezárt területen sétált. Azonnal értesítette a rendőröket és visszafordult, hogy segítsen neki. Mire odaért, a szlovák nő halálra gázolta a fiút.
Szany SE elnöke, Funtek János az RTL Híradónak elmondta:
"Kedd reggel kaptam a telefont, a barátomtól, hogy meghalt és mi történt. Próbáltam összeszedni magamat, keresni a szavakat, de erre nincsenek szavak, hogy ilyen hirtelen, ilyen tragédia történik vele".
"Igazi közösségi ember volt, nagyon intelligens, egyetemista, olyan volt, aki a csapatnak a lelke volt. Mindig lehetett rá számítani. Nagy veszteség számunka, nehezen tudjuk majd pótolni."
A Híradónak egy vezetésoktató elmondta: "Gyalogolni nem gyalogolunk az autópályán". Ha valaki balesetet szenved, minél előbb le kell húzódni a leállósávba, és a kocsiban kell maradni. "Ha mégis ki kell szállnunk, akkor mindenféleképpen láthatósági mellényt fel kell venni. Hogy jól láthatóak legyünk és emiatt ugye ne üssenek el minket."
Megdöbbentő baleset történt az M1-en. Egy 22 éves szanyi fiatalt gázoltak el. A fiú a barátnőjéhez tartott a sztrádán, amikor belehajtott egy terelőelembe. Kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a kocsijával. Egy szlovák autós ekkor ütötte el.
Az áldozat Olivér, egy fiatal focista volt. A faluját megrázta a tragédia, sokan búcsúztak tőle a település focipályájánál tartott megemlékezésen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a történtek.
A tragédia délután, nem sokkal kettő óra előtt történt.
Egy 40 év körüli férfi egy bokros területen rejtőzött el, és megvárta, míg volt párja és gyermekük közel érnek hozzá. Ekkor előlépett és megszúrta őket, majd magával is végzett.
A nő és a férfi a helyszínen életüket vesztették. A kamasz fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
„Egy esetkocsit, kettő mentőgépkocsit, és kettő mentőhelikoptert is riasztott mentésirányításunk. A kiérkező mentők sajnos két személyen nem tudtak segíteni, ők a helyszínen életüket vesztették. És elláttak egy súlyos sérültet, akit a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően, légi úton szállítottak traumatológiai centrumba” – tájékoztatott Hangai József, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa.
„Elrejtőzött egy bokros területen, ahol arra várt, hogy odaérjen az asszony és gyermeke. Miután már közel voltak, előjött rejtekéből és azonnal megszúrta a nőt és fiát a férfi, aki ezt követően végzett önmagával. … Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság” – közölte Hürkecz Zoltán, a megyei rendőrség szóvivője.
A bácsalmási polgármester, Németh Balázs az RTL Híradónak elmondta: a párnak öt közös gyereke van, a legkisebb mindössze nyolcéves. Az önkormányzat most azon dolgozik, hogy biztosítsa a gyerekek elhelyezését.
„Én a kollégáimmal a hátra maradt öt gyermekre, az árván maradt öt gyermekre koncentrálok… Úgyhogy a kollégáim most is ott vannak a másik négy gyerkőccel. Remélhetőleg az ötödik is hamarosan felépül. Mindenesetre a négy, illetve az öt gyerkőcöt a rokonok tudják magukhoz fogadni. Hogy ez egy végleges vagy átmeneti állapot tud lenni, a következő napokban fog kiderülni” – mondta a polgármester.
A környékbeliek megdöbbentek a támadás hírére. Állítólag korábban is voltak veszekedések a pár között, végül külön is költöztek. A férfi az önkormányzatnál dolgozott közmunkásként, korábban nem volt vele gond.
Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a történtek.
A tragédia délután, nem sokkal kettő óra előtt történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magasra csapó lángok, nagy füst az úton - ezt látták az autósok az M1-en Győr közelében kedden, a a 111-es km térségében. A növényzet gyulladt ki.
Foltokban égett a lábon álló gabona az M1-es autópálya mellett, Győr közelében. A tűz összesen nyolc hektárnyi területet érintett, amit a győri és pannonhalmi hivatásos, valamint a győrújbaráti hivatásos tűzoltók eloltottak. A tűz oltását két erőgép is segítette. A rajok utómunkálatokat végeznek - írta a Katasztrófavédelem a honlapján.
A tűz miatta a forgalmat is leállították ezen a szakaszon, és a közlekedőket elterelték.
A legfrissebb információk szerint a lángokat megfékezték, és a terelés is megszűnt - írja a Kisalföld.hu.