Meghalt Vadász Zsolt
A Budapesti Operettszínház művésze gyors lefolyású betegség következtében, péntek délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
– írta Facebook-oldalán a közleményében az Operettszínház.
A Budapesti Operettszínház művésze gyors lefolyású betegség következtében, péntek délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
– írta Facebook-oldalán a közleményében az Operettszínház.
Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.
„De tényleg,
– tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.
„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.
Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.
„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.
A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.
Véletlen találkozásból lett országos ügy: egy fiatal youtuber a Békemeneten megszólította Sípos Erzsébetet, Orbán Viktor édesanyját, aki pénzről, Hatvanpusztáról és a „zebrákról” is beszélt – számolt be róla az RTL Híradó. A videós elmondta, ellenzékiként ment ki, mégis belevágott az interjúba.
– mondta Kersák István, a felvétel készítője. „Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül szerette volna felfedni a személyazonosságát, de akikkel volt, ők viszonylag hamar tudtunkra adták, és utána már úgy volt vele, hogy nem tűnünk túl profinak sem, ezért egy próbát megérhet” – tette hozzá a youtuber.
Sípos Erzsébet gyorsan tisztázta a tulajdonviszonyokat.
– jelentette ki Orbán Viktor édesanyja. A pénz eredetéről is beszélt: „Lett pénzünk persze, jól működik a kőbánya” – fogalmazott. A beruházásról így mesélt: „Aki 40 éves korára felneveli a gyerekeit, nem akkor kezdi az életet. Akkor már a pénzt be tudtuk fektetni erre-arra. Úgy döntöttünk, hogy a majorságból előbb egy kis darabot, aztán megint egy kis darabot... Voltak ott — ma is vannak — lepusztult istállóépületek. Azokat kezdtük el felújítani” – mondta az édesanya.
Korábban Magyar Péter arról írt, számításai szerint a családi kőbánya bevétele nem fedezheti a hatvanpusztai beruházás költségeit.
A „zebrákról” szóló pletykákra is reagált.
Ez egy hülyeség; nem normális, aki kitalálta” – szögezte le Sípos. Saját jelenlétéről ennyit mondott: „Igen! Itt vagyok a Békemeneten. Minden évben itt vagyok” – hangzott el az interjúban. A leirat szerint azt is közölte, hogy akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.
Az ellenzéki reakció sem maradt el. „Egyetlen kérdést biztosan fel kellett volna tenni: hogy a miniszterelnök édesanyja szerint micsoda a Hatvanpuszta, milyen célt szolgál? Ugyanis a miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem, ez nyilvánvalóan hazugság” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. „Sajnos azt kell mondanom, hogy attól, hogy valaki mosolygós, idős asszony, a cinizmus és a hazugság ugyanúgy cinizmus és hazugság” – tette hozzá Hadházy, aki a Békemenet idején lyukas magyar zászlót vitt Hatvanpusztára, és a kerítéshez tette.
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy
„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.
„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”
– jelentette ki Magyar Péter.
Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.
„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.
Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.
„Miniszterelnök Úr!
– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.
„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.
Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.
Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.
Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.