HÍREK

Meghalt Törőcsik Mari

A legendás színésznő 85 éves volt, hosszú betegség után hunyt el. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.


"A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja" – írja közleményében a Nemzeti Színház.

Hozzáteszik: Törőcsik Marit saját halottjuknak tekintik.

A színésznő 1935-ben a Heves megyei Pély községben született Törőcsik Marián néven, katolikus család öt gyermeke közül másodikként. (Egy forrás szerint a különleges keresztnév úgy született, hogy a jegyző a bediktált Mariann nevet tévedésből Mariánnak írta be.) Szülei pedagógusok, édesapja iskolaigazgató volt Pélyen.

1954 és 1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt, tanulmányait operett szakon kezdte.[8] A születésekor kapott Törőcsik Marián helyett a Törőcsik Mariann nevet használta, de Fábri Zoltán kérése után, Krencsey Marianne javaslatára „Mari” lett, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék a nevét és hogy ne keverjék őket össze. Más forrás szerint a „Mari” művésznevet Hegyi Barnabás, a Körhinta operatőre javasolta, Jászai Marira hivatkozva.

1958 és 1979 között a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Színházi kiugrására 1968-ig kellett várni. Ekkor mutatta be a Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékot Iglódi István rendezte, a játszótárs Sztankay István volt. Igazi színházi revelációt jelentett mind a „nagyérdemű", mind a szakma körében.

1976-ban a Déryné hol van? című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Cannes-i fesztiválon. A film hazánkban nem lett sikeres, az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban és Franciaországban viszont „Mrs. Dery Where Are You?" címmel vetítették a mozik, és „Mari Törőcsik"-ként még ma is emlékeznek rá. A filmet a 2013 decemberében elhunyt férje, Maár Gyula rendezte.

1979–80-ban ő volt a győri Kisfaludy Színház (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) művészeti vezetője. Ezután 1980 és 1990 között a Mafilm színtársulatának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. A Művész Színház után 1993–94-ben ő volt a Thália Színház igazgatója. Több alkalommal vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

1989 és 1992 között a Magyar Színészkamara elnöke volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán docensként tanított. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja volt.

Első házassága adminisztratív funkciójú volt, mindössze három hétig tartott. Második férje Bodrogi Gyula (1955–1964 között), harmadik férje Maár Gyula rendező (1972–2013 között). Maár Gyulával közös gyermeke az 1973-ban született Teréz.

„Olyan érzése van az embernek, hogy Mari kivett egy szabadnapot, hogy megszülje Terézt… De nem így van! Teréz 1973. március 20-án született. Előző évben, ahogy mondja, A Szecsuánit játszottam, amiben dobogóról le, dobogóra fel rohangáltam. Akkor azt mondtam, ötödik hónaposan ezt már nem csinálhatom. Pontosan emlékszem, 1972. október 30-án játszottam utoljára. […] Aztán 1973-ban megszületett Teréz, és ősszel már játszottam.”

Három évig élt együtt Tordy Géza színművésszel is (1964–1967). Később egy évig élt együtt Iglódi István színész-rendezővel is, kapcsolatukat nem vállalták nyilvánosan.

2008. október 14-én délelőtt egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve pedig megállt, kómába esett. Sikerült újraindítani a szívműködését, és mélykómában altatni. Azonnal átszállították a Kútvölgyi úti kórházba, ahol dr. Iványi docens vezetésével napokig küzdöttek az életéért. Gépek segítették szervezetének működését.

A szinte általános orvosi vélemény ellenére, csodával határos módon tudata, emlékezőképessége, mozgásképessége visszatért. Emberfeletti akarat- és életerővel gyógyulni kezdett. A 2009-es Filmszemle megnyitóján mondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!” Az eset után leküzdötte erős függőségét, a dohányzást.

2017 év elejétől egy éven keresztül a szombathelyi Markusovszky kórházban kezelték, legyengült egészségi állapota miatt. 2018 januárjában térhetett haza velemi otthonába.

Évtizedek óta a Vas megyei Velem lakója, ahol 1973-ban járt először. 2018-ban a település díszpolgára lett. 2020-ban arról nyilatkozott, hogy nem lép többet színpadra.

(Életrajz forrása: Wikipédia)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyja tagadta a hatvanpusztai zebrák létezését, Hadházy Ákos most nyilvánosságra hozta az engedélykérelmeket
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 26.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.

Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:

„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”

Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.

A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.

A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.

A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.

A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, 900 millió forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes
Egész pontosan 911 millió forinttal. Öttalálatos szelvényből is 16 darab volt, az ő nyereményük egyenként 680 ezer forint.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 2 (kettő)
  • 8 (nyolc)
  • 27 (huszonhét)
  • 34 (harmincnégy)
  • 41 (negyvenegy)
  • 43 (negyvenhárom).

    Egy szerencsés játékosnak sikerült is mind a hat számot eltalálnia,

    nyereménye pedig 911 803 505 forint.

    Öttalálatos szelvényből 16 darab is akadt. Az ő nyereményük egyenként 688.990 forint.

    A következő sorsoláson várható nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 45 millió forint lesz.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET: