HÍREK
A Rovatból

Meghalt Novák Ferenc, a Nemzet Művésze

94 éves volt. A gyászoló család szombat délután közleményben tudatta a hírt.


Augusztus 17-én szombaton, 94 éves korában elhunyt Novák Ferenc Tata, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus.

A gyászoló család délután közleményt adott ki.

„Novák Ferenc Tata 94. életévében, 2024. augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt. A kiszolgáltatottság helyett a megnyugvást választotta, bölcsen hagyta, hogy kifogyjon belőle az életerő.

Kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte; idén áprilisban a Táncháztalálkozón még többszáz embernek tartott tánctörténeti előadást. A szakmája iránt szenvedély és felelősség fűtötte, utolsó nagyobb interjúja három hete jelent meg.

Sokat köszönhet neki a magyar kultúra és Magyarország. Mélyen, de nem kritikátlanul szerette hazáját, melynek sorsáért az utóbbi években rengeteget aggódott.

Generációja – többek között Martin György, Timár Sándor, a Pesovár testvérek – olyan történelmi jelentőségű etnográfusi munkát végzett el a huszadik század ötvenes éveitől kezdve, ami csak Bartók és Kodály érdemeihez mérhető; túlzás nélkül a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyományának fennmaradását köszönhetjük nekik.

Novák Ferenc ezt a tradíciót a klasszikus színházi önkifejezés részévé tudta tenni (Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, Csíksomlyói passió, Kőműves Kelemen, István, a király), így hosszú pályája során nemzedékek sokaságával ismertette meg nemzeti kultúránk európai értékeit idehaza és világszerte. Személyében a hetvenéves Bihari János Táncegyüttes alapítóját, a három évtizeden át működő Honvéd Táncszínház megálmodóját és művészeti vezetőjét, a mai napig prosperáló Nemzeti Táncszínház kitalálóját tisztelhetjük.

Páratlan életműve, tapasztalata, tudása és kalandos élettörténetei nemcsak alkotásaiban, de barátaiban, tanítványaiban, családjában, gyermekeiben és unokáiban egyaránt továbbélnek. Ünnepeljük életét!”

- áll a család közleményében.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Élvezzük mindannyian ezt az estét, és holnaptól kezdjük el együtt újjáépíteni Romániát” – győzelmi beszédet mondott Nicușor Dan
Elmondta, hogy szerinte a választást azok nyerték, akik változást akarnak az állami intézmények működésében, a korrupció visszaszorításában, és jobb gazdasági környezetre vágynak. Úgy fogalmazott, hogy most a remény pillanata jött el.


Nicușor Dan vasárnap este szólalt meg, miután megérkeztek az első becslések. Az exit pollok szerint mintegy 10 százalékkal vezet George Simion előtt a román elnökválasztás második fordulójában. Megköszönte annak a több tízezer embernek a munkáját, akik mellette kampányoltak, és kiemelte, hogy ez hatalmas társadalmi erőt mutatott.

„Szeretnék köszönetet mondani annak a több tízezer állampolgárnak, akik egy gondolatért kampányoltak. Lenyűgöző társadalmi erőt mutattak, amely messze túlmutat a politikai viták szintjén. Amikor Románia nehéz időket él át, emlékezzünk a romániai társadalom erejére”

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy azokhoz is szól, akik nem rá adták a voksukat. Azt ígérte, értük is dolgozni fog.

„Szeretném biztosítani mindannyiukat, azokat, akik rám szavaztak, és azokat is, akik nem, az otthoni és a diaszpórában élő románokat, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a román állam végre az ország polgárait szolgálja.”

Elmondta, hogy szerinte a választást azok nyerték, akik változást akarnak az állami intézmények működésében, a korrupció visszaszorításában, és jobb gazdasági környezetre vágynak.

„A mai választásokat a romániaiak egy olyan közössége nyerte meg, amely mélyreható változást akar Romániában, az állami intézmények működését, a korrupció visszaszorítását, virágzó gazdasági környezetet, egy olyan közösséget, amely a párbeszéd és nem a gyűlölet társadalmát akarja”

– mondta.

Beszélt azokról is, akik alulmaradtak a választáson. Szerinte ők jogosan elégedetlenek, mert nem értenek egyet azzal, ahogy az országban politizálnak.

„A mi feladatunk, hogy meggyőzzük őket arról, hogy a megoldás az igazságszolgáltatás és a közigazgatás reformja, hogy Románia előre tudjon lépni.”

Úgy fogalmazott, hogy most a remény pillanata jött el.

„Azt szeretném, hogy egy Romániáért harcoljunk, nem két Romániáért. Ez a remény pillanata. Kérem, legyenek türelemmel az előttünk álló időszakban. Nehéz időszak áll előttünk, amely a gazdasági egyensúly megteremtéséhez, egy egészséges társadalom alapjainak lerakásához szükséges. Kérem, legyenek reményteljesek és türelmesek.”

Végül arra kérte az embereket, hogy ünnepeljék meg ezt az estét, és másnaptól kezdjék el együtt újjáépíteni Romániát.

„Élvezzük mindannyian ezt az estét, és holnaptól kezdjük el együtt újjáépíteni Romániát.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
444.hu: Egy elítélt pedofil is a hevesi fideszesekkel üldögélt Orbán harcosok klubjában
A férfi Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket.


Horváth László, Heves megye országgyűlési képviselője és drogügyi kormánybiztos is posztolt Orbán Viktor Harcosok Klubja nevű rendezvényéről. A 444.hu szerint a bejegyzéshez egy szelfit is csatolt, amit kommentben tett közzé.

A fotón több ismerős arc is feltűnik. A 444 szerint a képviselő mögött baloldalon Ivády Zsolt, Ivád polgármestere ül. Mellette Eged István, Pétervására polgármestere nézi a telefonját. Ő az, aki két éve azt mondta Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek: „Könyörögni fogsz!”, miután Hadházy a pályázati pénzből épült házáról kérdezte.

A fotó itt látható.

A fotón további pétervásárai férfiak is láthatók. Ám a kép jobb szélén S. Tamás György ül a közönség soraiban. Ő Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket. A 444.hu úgy tudja, emiatt börtönben is ült.

Nem tudni egyelőre, a hevesi fideszesek miért vitték el őt is a rendezvényre. A portál kérdéseket tett fel ezzel kapcsolatban, és próbálta telefonon elérni az ivádi polgármestert is.

„Ha a mai sajtóhír igaz, akkor ez a személy nem kívánatos a soraink között” – ezt írta a Facebook-oldalára Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszes politikusok még büszkék is a pedofil társukra, hiszen bőszen osztják a pedofil bűnözővel közös mosolygós képeiket
„Miniszterelnök úr, tényleg pedofil bűnözökkel akar a honfitársai ellen harcolni? Önök középkezdésből is tudnak öngólt lőni” - írta Magyar.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 18.



Ahogy mi is megírtuk, a 444.hu kiszúrta a Harcosok klubja rendezvényen a hevesi képviselő oldalán Horváth László fotóját, amin mások mellett egy érdekes ember is látható. A lap szerint a férfi Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték, mert szexuálisan bántalmazott egy 12 év alatti gyereket.

Magyar Péter nagyváradi menete idején sem felejt el internetet nézni, és azonnal posztolt is az esetről:

"Orbán és a Fidesz eddig is kitüntette a pedofil bűnözőket és kegyelmet adott a segítőiknek. Ma pedig a miniszterelnök egy 12 év alatti gyereket megrontó, elítélt pedofil bűnöző közreműködésével hirdette meg a honfitársai elleni háborút a Harcosok Klubja gyűlöletfélórán.

A fideszes politikusok még büszkék is a pedofil társukra, hiszen bőszen osztják a pedofil bűnözővel közös mosolygós képeiket.

Miniszterelnök úr,

Tényleg pedofil bűnözökkel akar a honfitársai ellen harcolni? Önök középkezdésből is tudnak öngólt lőni."

[kapcsolódó]444-hu-egy-elitelt-pedofil-is-a-hevesi-fideszesekkel-uldogelt-orban-harcosok-klubjaban [kapcsolódó]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagyon megverték a Fidesz jelöltjét egy újabb választáson
A Fidesz jelöltje 30 százalék alatt, a független győztes jelölt pedig 70 százalék fölött végzett. Kampányában a droghelyzet kezelésére, az utak és csatornák fejlesztésére, több gyermekorvos alkalmazására és az átlátható önkormányzati gazdálkodásra helyezte a hangsúlyt.


Hatalmas fölénnyel nyert Vadász Sándor Hajdúhadház 2-es számú választókerületében. Az Élhetőbb Hajdúhadházért Egyesület jelöltje a voksok 70,62 százalékát szerezte meg az időközi választáson. A Fidesz színeiben induló Batta-Lakatos Judit csak 29,38 százalékot kapott.

A választást azért kellett kiírni, mert Vadász Sándor februárban elvesztette a mandátumát. Ennek oka egy több mint két hónapon át fennálló köztartozás volt, amit egy adminisztrációs hiba okozott. Bár már korábban befizette a tartozást, a hivatalos határozat késett, ezért a testület nem fogadta el az igazolását - írta a 24.hu.

Ezután Vadász újra elindult az egyesület jelöltjeként. A Debreciner cikke szerint kampányában a droghelyzet kezelésére, az utak és csatornák fejlesztésére, több gyermekorvos alkalmazására és az átlátható önkormányzati gazdálkodásra helyezte a hangsúlyt.

Batta-Lakatos Judit új arcként jelent meg a politikai színtéren. Korábbi adományozói tevékenységére és tetteire építette a kampányát, „amit a Fidesz országos politikusai is támogattak”.

A Telex szerint Vadász Sándor tavaly 54,5 százalékkal nyert ugyanebben a körzetben. Akkor a Mi Hazánk is indított jelöltet, aki közel 15 százalékot kapott. Most viszont már 70 százalék felett támogatták Vadászt, miközben a Fideszre leadott szavazatok aránya alig változott, pedig ezúttal csak ketten indultak.

A testületben ettől függetlenül a Fidesz továbbra is kényelmes többségben van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: