HÍREK

Meghalt az asszony, akit kutyasétáltatás közben gázolt el egy autó, majd cserbenhagyta a Wekerletelepen

A szemtanúk szerint egy fekete, elektromos Volvo nagy sebességgel, indexelés nélkül kanyarodott a Gutenberg körútról a Kapisztrán utcába, ahol elütötte a füves részen álló nőt.


Elágzoltak, majd cserbenhagytak egy kutyát sétáltató nőt Budapesten. Az asszony a sérüléseibe belehalt - írják a Wekerletelep közösségi csoportban.

Az információk szerint a baleset a hétvégén történt.

A szemtanúk szerint egy fekete, elektromos Volvo nagy sebességgel, indexelés nélkül kanyarodott a Gutenberg körútról a Kapisztrán utcába és elütötte, majd cserbenhagyta a játszótérnél a füves részen álló, kutyáját sétáltató hölgyet.

"A hölgy a vigyázz rám tábla magasságáig repült, onnan esett vissza az úttestre és nagyon súlyosak voltak a sérülései. A gázoló megállás, fékezés nélkül továbbhajtott. A gimnázium két, az épület előtt álló laboránsa, valamint a játszótéren dolgozó Közpark munkatársai rohantak azonnal segíteni.

A laboráns lányok megfogták és próbálták megnyugtatni a sokkos állapotban lévő kiskutyát, a Közparkos fiúk azonnal hívták a mentőket és a kiérkezésükig a náluk lévő ponyvával takarták a hölgyet a bámészkodók elől. A mentősök sokáig küzdöttek az úttesten a sérülttel, hogy egyáltalán be tudják tenni a mentőbe. A hölgynél nem volt igazolvány, végül a közben kiérkező Segítő Angyalok olvastak chipet a kiskutyában, így tudták azonosítani az asszonyt".

A mentők sokáig küzdöttek a nő életéért. A csoportban az áldozat gyereke írta meg, hogy édesanyja egy napja elhunyt.

A 24.hu kérdésére a rendőrség az válaszolta:

"Megkeresésére arról tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást. Az eljárás érdekében bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lejárt a munkaideje, kiszállt a mozdonyvezető Bicskénél
A kalauz is csak annyit tudott mondani, hogy „ennyi volt mára”. Az utasoknak nem volt más választásuk, leszálltak, és megvárták az egy órával későbbi járatot.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 15.



Lejárt a mozdonyvezető munkaideje, úgyhogy félúton megállította a vonatot, és kiszállt - számolt be róla az Index. A lap egyik olvasója október 4-én, péntek este Tatáról indult volna Budapestre, de az utazás hamar megakadt Bicskénél.

A vonat ugyanis egyszer csak megállt, és nem ment tovább. Nem, nem műszaki hiba, nem is forgalmi akadály volt az oka – a mozdonyvezető egyszerűen kiszállt, mert lejárt a munkaideje.

A kalauz is csak annyit tudott mondani, hogy „ennyi volt mára”, a vonat pedig maradt Bicskén. Az utasoknak nem volt más választásuk, leszálltak, és megvárták az egy órával későbbi járatot. Így a tervezett 21:30 helyett végül 22:30-kor érték el Budapestet.

A 24.hu cikke emlékeztetett rá, hogy nem először történik ilyen. Már 2020-ban is volt egy hasonló eset: akkor a Vác és Budapest között közlekedő s70-es vonat állt meg Rákospalota-Újpesten, mert a mozdonyvezető munkaideje ott ért véget. Ő sem akart túlórázni, az utasok pedig mehettek, amerre látnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy hangfelvétel szerint Lázár János magyar menedzsmentet kért az RTL élére
Lázár János reagált a hangfelvételre, azt mondta, hogy még büszke is, ha tényleg miatta lett magyar vezetése a magyarországi RTL-nek. A konkrét esetre viszont nem emlékszik.


A Telex birtokába jutott egy vélhetően titokban rögzített, francia nyelvű beszélgetés magyar leirata, amely állítólag 2015 márciusában, Luxemburgban készült, és döntően Guillaume de Posch és Dirk Gerkens között zajlott le. Előbbi, a belga Guillaume de Posch ebben az időben a luxemburgi központú RTL Group társ-vezérigazgatója volt, Dirk Gerkens pedig a magyar RTL ekkor már elbocsátott vezérigazgatója.

Gerkens a beszélgetés közben rákérdez, hogy a magyar kormány fellépése is szerepet játszhatott-e a leváltásában, amire Guillaume de Posch jóváhagyólag válaszol

– írja a Telex. A beszélgetés alapján az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János, hazai menedzsmentet szeretett volna, és az éppen a magas reklámadóktól tartó RTL elfogadta ezt. Így idézik az erről szóló részt:

De Posch: De mivel nehéz tárgyalásaink vannak jelenleg a kormánnyal, és ezek magas, jogi szinten zajlanak, szerintem normális, és nem haragudhatsz érte, hogy ilyen körülmények között átnézettem (itt egy jogász, vagy tanácsadó neve szerepel) minden olyan megnyilvánulást, ami Orbánt, Lázárt, a bizottságot vagy téged érint egy olyan témakörben, ami ezzel kapcsolatos. Ez nem nagy újság számodra.

Gerkens: Végül is jogi keret és minden. De azért elgondolkodom azon, miként jelenít meg majd ez nálatok a megegyezésben, amikor a Lázár megkér, hogy váltsátok le a vezetőséget, és ti ezt teljesítitek. Azért ez marhára az (nevetés).

De Posch: Hívhatod ezt megegyezésnek, szerintem nem ez a megfelelő szó. Ez csak a kormánnyal való kapcsolatunk értelmezésének kérdése. Ne felejtsd el, hogy sem Kotroczót, sem a többieket nem váltjuk le.

Gerkens: De a vezérigazgatót azért mégis lecserélitek.

De Posch: Igen, az üzleti tevékenységért felelős igazgató megváltozik.

Gerkens: Az ő (mármint Lázár) kérésére.

De Posch: Igen, az ő kérése volt, hogy magyar vezetés legyen (itt a leirat szerint egy rész nem érthető). Nem fogok kitalálni egy történetet. Nem mondom azt, hogy mi kívántuk ezt a magyar menedzsment kialakítását. Nyilvánvaló, ha nem lett volna ez a reklámadó, akkor nem tartanánk most itt.

A Telex megkereste a feleket: Lázár János építési és közlekedési minisztert, a hazai és nemzetközi RTL-t, illetve Dirk Gerkenst. Lázár azt válaszolta a lapnak:

„Erre a konkrét esetre nem emlékszem, de ha így történt, akkor arra büszke vagyok, mert mindig is azt vallottam, hogy az lenne a jó, ha a hazánkban működő külföldi cégek minél inkább magyar vezetőket alkalmaznának.”

Az RTL hazai kommunikációs csapata azt írta, hogy ez a csoportszintű vállalat ügye. Az RTL Group azt válaszolta, Dirk Gerkens munkaviszonyát „megfelelő okkal” szüntették meg, amit a magyar bíróság jogszerűnek talált. Hozzáteszik: „a luxemburgi bírósági üggyel kapcsolatban, kérjük, vegye figyelembe, hogy nem kommentálunk folyamatban lévő jogi ügyeket”.

A Telex felidézi, Dirk Gerkens a felmondás jogszerűségét vitatta, és mintegy 300 millió forint elmaradt munkabért követelt az RTL-től. Az ellenperben pedig az RTL követelt mintegy 200 millió forintot. Magyarországon az eljárásokban az RTL nyert. Gerkensnek ez alapján 400 ezer dollárt kellett volna kifizetnie az RTL-nek, amit a lap információi szerint nem tett meg.

Gerkens aztán még bőven a jogi eljárások lezárulta előtt a TV2 élére került, amit három évig vezetett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Döbbenet! Ennyivel olcsóbb a bevásárlás Romániában, mint nálunk
Az átjárás folyamatos: rengetegen ugranak át a határ túloldalára vásárolni vagy dolgozni, mert sok dolog olcsóbban beszerezhető Romániában.


Románia az utóbbi években néhány gazdasági mutatóban már lehagyta Magyarországot.

Ennek apropóján a határ innenső oldalán, Biharkeresztesen forgatott az RTL Házon kívül stábja, nem véletlenül.

Az átjárás folyamatos: rengetegen ugranak át a határ túloldalára vásárolni vagy dolgozni, mert sok dolog olcsóbban beszerezhető Romániában.

Az alábbi videóban többen is arról számoltak be, hogy egy román panellakás árából Magyarországon egy kertes házat lehetett venni, még 14 évvel ezelőtt.

Az is kiderült, hogy szinte mindenki Nagyváradon intézi a bevásárlást a határmenti településeken.

Az árak a következők Nagyváradon:

5 kg só: 650 forint

1 kg spagetti: 850 forint

Majonéz: 680 forint

Pick szalámi: 2000 forint

Tankolni is megéri odaát: 10 liternél 1 litert megspórol az ember.

Itt a teljes videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Legyetek tökösek, skacok!” - Magyar Péter október 23-i rendezvényt hirdetett
Magyar Péter meghirdette a TISZA október 23-ai rendezvényét. A párt elnöke egyúttal beszólt a Fidesznek is.


Magyar Péter és a TISZA Párt október 23-ai rendezvényt hirdetett Budapestre. A pártelnök ezzel osztotta meg az eseményt közösségi oldalán:

„Vajon miért nem mer/akar a Fidesz október 23-i megemlékezést tartani Budapesten? Miért nem mer az 1956-os hőseink emlékéről beszélni? Esetleg nincs megfelelő helyszín vagy szónok? Legyetek tökösek skacok és nevezzétek vissza a Széll Kálmán teret Moszkva térre és hívjátok meg Orbán Balázst!”

írja a Facebookon Magyar.

Hozzáteszi, mindenkit várnak a megemlékezésükre, ahol „kiállnak hazánk valódi függetlensége és szuverenitása mellett”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk