Megfelezi a távhő intézményi árát a kormány októbertől
Októbertől még alacsonyabb szintre szorítják az intézmények távhő díjait – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken. A nem lakossági fogyasztók költségeit újból megfelezik, így a januári, hasonló mértékű csökkentés után az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől.
Az EM közleményében emlékeztet, hogy 2023 elejétől olcsóbban vehetik igénybe a földgáz alapú távhőszolgáltatást a nem lakossági fogyasztók. Az úgynevezett külön kezelt intézményi díjak és az egyéb felhasználók árai januárban a legtöbb településen hozzávetőleg 50 százalékkal csökkentek.
Az október elsejével kezdődő új gázévben
Mint írják, ehhez a társaság időben lekötötte a szükséges gázmennyiséget, és „az ellátásbiztonsági szempontok érvényesítésével együtt lehetővé vált a díjak további mérséklése is a nem lakossági fogyasztóknál”.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint az átmeneti földgázellátás jóvoltából az intézményi és egyéb felhasználók költségei a korábbi várakozást meghaladó mértékben csökkenhetnek október elsejével, így „már a fűtési szezon kezdete előtt ismét nagyságrendileg megfeleződnek az intézményi díjak”. 2023 eleje óta ezzel a 2022 utolsó negyedévi szint negyedére esnek vissza a vállalatok, települések távhőkiadásai.
Lantos Csaba azt is megerősítette, hogy
(Forrás: MTI)