HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa Budapesten mutat be szentmisét - kövesd velünk élőben a nap eseményeit!

A katolikus egyházfő mutatja majd be az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét a Hősök terén.


13:30 - Befejeződött a pápai szentmise Budapesten. A tömeg lassan elhagyja a Hősök terét és a környező utcákat, míg Ferenc pápa repülőgépe a tervek szerint 14:40-kor indul tovább Pozsonyba.

13:05 - Végéhez közeledik Ferenc pápa szentmiséje a budapesti Hősök terén, a szertartás végén pedig megkezdődött a hívek áldoztatása. A hvg.hu egy papra hivatkozva azt írja, hogy nem megy minden zökkenőmentesen, ugyanis sok helyen felezni kell az ostyákat, mivel az Andrássy úti áldoztató sátraknál jóval kevesebb áldozóra készültek, "pedig ez az egész kongresszus az Oltáriszentséget hivatott ünnepelni".

12:03 - Ferenc pápa Ippolito Caffi festményének mozaikból készült másolatával ajándékozta meg Orbán Viktort és Áder Jánost, derül ki a Vatikán közleményéből. Az 1800-as évek közepén készült 'Pápai áldás a Szent Péter téren' eredetijét egy római múzeumban őrzik. A festményen a római Szent Péter tér látható reggeli fényben, miközben a tömeg már gyülekezni kezd a pápai áldásra várva.

11:36 - Orbán Viktor a Facebookon osztott meg részleteket arról, hogy miről beszélgetett Ferenc pápával az eucharisztikus kongresszus zárómiséje előtt:

11:31 - Elkezdődött az eucharisztikus kongresszus zárómiséje. A statio orbist a budapesti Hősök terén Ferenc pápa celebrálja. A misét élőben közvetítjük itt:

10:58 - A Szentatya pápamobilról köszönti a híveket az Andrássy úton. A Kodály köröndnél fordult meg a biztonsági emberek gyűrűjében, és elindult a Hősök tere felé. Ferenc pápa útközben homlokon csókolt két csecsemőt.

10:13 - Eközben kétezer zarándok vonul a Hősök terére a Kossuth térről, Böjte Csaba ferences szerzetes vezeti őket.

10:03 - Tóth Gabi is fellépett a Hősök terén, Az én szívem című dalát énekelte.

9:58 - Ferenc pápa Orbán Viktorral és Áder Jánossal találkozott először a Szépművészeti Múzeumban.

9:52 - Lassan megtelik a Hősök tere a 11:30-kor kezdődő pápai szentmisére:

Fotó: Markovics Z. Kristóf

9:11 - Semjén Zsolt az elsők között üdvözölte Ferenc pápát Magyarországon. A miniszterelnök-helyettes és a Szentatya közös fotóit itt lehet megnézni:

8:46 - Ferenc pápa megérkezett a Szépművészeti Múzeumba, ahol először Áder Jánossal és Orbán Viktorral találkozik, majd köszönti a püspököket, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a magyarországi zsidó közösségek képviselőit.

8:41 - Hamarosan megérkezik a konvoj a Hősök terére - élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon:

8:32 - A Ferenc pápát szállító autó rendszáma SCV 1, ami a Status Civitatis Vaticanae 1 (Vatikánvárosi állam) rövidítése. A fehér alapon piros betűkkel írt rendszámot 1987 óta kizárólag a pápa használhatja.

8:17 - Olvasóinktól úgy tudjuk, hogy a Hősök teréhez közeli lezárt utcákban lakók csak rendőri kísérettel hagyhatják el az épületeket. A házakba pedig csak a lakcímkártyák felmutatásával térhetnek vissza.

8:08 - Ferenc pápa konvoja lassan halad a Hősök tere irányába. A pápát szállító vatikáni zászlóval fellobogózott autót négy másik biztonsági jármű fogja közre.

Forrás: M1

8:02 - Nem sokkal 8 óra után elindult a konvoj, a pápa a Szépművészeti Múzeumhoz tart jelentős hatósági kísérettel.

7:42 - A tervezettnél néhány perccel korábban landolt Budapesten a 84 éves Szentatya repülőgépe. Ferenc pápa villámlátogatása során csak néhány órát tölt Magyarországon, majd háromnapos látogatásra indul Pozsonyba.

A pápa budapesti programja:

Érkezés után - Köszöntő a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren;

08:45 – Találkozó Áder Jánossal és Orbán Viktorral a Szépművészeti Múzeumban;

09:15 – Találkozó a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban;

10:00 – Találkozó a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselővel és magyarországi zsidók közösségeivel a Szépművészeti Múzeumban;

11:30 – Szentmise a Hősök terén;

14:30 – Búcsúceremónia a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren;

14:40 – Indulás repülővel Pozsonyba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A gödi akkugyárról az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni
Fillérekből kampányol a TISZA Párt, Orbán Viktoron nőni fog a nyomás, hogy kiálljon ellene egy vitára, bizonyítékokat kapnak kormánytagok magánéletéről is, és különös álma volt a kormányfőről – sok minden más mellett ezekről beszélt Magyar Péter egy hétfői interjúban.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Telexnek adott élő interjút, ahol a kampányról, a személyét érintő támadásokról és a párt kormányprogramjáról is beszélt.

A beszélgetés elején arról kérdezték, miért nevezték meg mégis miniszterelnök-jelöltnek, noha korábban arról beszélt, hogy a magyar alkotmányos rendszer nem ismeri ezt a fogalmat.

Magyar szerint továbbra is tartja ezt az álláspontját, de listavezetőként úgy látja, a választók számára így egyértelműbb a helyzet. Szerinte a politika ma már leginkább személyekről szól, és ezzel világossá teszik, ki áll kivel szemben. „Nyilván az akkor lenne igazán egyértelmű, hogyha a leköszönő miniszterelnök 20 év után összeszedné a bátorságát és kiállna egy nyílt, egyenes vitára” – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a választás egy népszavazás lesz Orbán Viktor rendszeréről.

A miniszterelnök-jelölti vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy demokráciában ennek evidensnek kellene lennie. Állítása szerint ahogy közeledik a választás napja, úgy fog nőni a nyomás Orbán Viktoron, nemcsak kívülről, hanem a saját politikai közösségén belül is, hogy kiálljon ellene.

Úgy véli, a miniszterelnöknek nincsenek eredményei, ezért nem túl jó eséllyel lépne be egy ilyen vitába, mert elszokott a valódi kérdésektől.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy két éve még „viccnek is rossznak” tartotta, hogy politikai pályára lépjen, de azóta sokat tanult, rengeteg emberrel találkozott, és elfogadta a kollégái felkérését. „Kész vagyok, és azt hiszem, hogy van felelősségem, és ezt a felelősséget én vállalom, és addig viszem, amíg tudom” – jelentette ki.

A kampány finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a korábban emlegetett 10-20 milliárd forint helyett csupán annak töredéke, pár százmillió forint áll a rendelkezésükre. Ebből puritán, egyszerű és olcsó kampányt terveznek, óriásplakátjaik és mesterséges intelligenciával készített videóik sem lesznek.

A jelöltjeikről kisebb plakátokat helyeznek ki ingyenes felületeken, de leginkább a személyes találkozókra és az 50 ezer fős önkéntes hálózatukra építenek. „Az a TISZA egyik alapja, az a DNS-e, hogy mi találkozunk az emberekkel. Nem csak én, hanem az egyéni jelöltjeink, a szakértőink, az önkénteseink” – mondta.

Magyar Péter szerint a választási erőviszonyok hónapok óta a kétharmados felhatalmazás küszöbén billegnek, és a céljuk ennek elérése, mert a bebetonozott hatalmi struktúrában így könnyebb lenne kormányozni. Ugyanakkor hozzátette, nem élnének vissza a kétharmaddal, és egy Tisza-frakció vezetése nehéz feladat lesz, mert „ott nem szavazógombok fognak ülni, mint a Fideszben”.

Állítása szerint a szombati ajánlásgyűjtés megmutatta, hogy a Fidesz kampánya már az elején összeomlott, mert sokszorosát hozták a kormánypárt számainak. Azt is elmondta, hogy bár nem minden körzetben mérnek, de mások méréseiből és a Fidesztől kiszivárgott adatokból úgy látja, a legtöbb helyen behozható távolságban vannak.

Arra számít, hogy a Fidesz a jelöltállítási határidő lejárta után „egészen elképesztően gusztustalan, aljas, hazug támadásokat” fog indítani a jelöltjeik ellen, hogy lelkileg megtörje őket. Személyes tapasztalataival igyekszik felkészíteni őket ezekre a helyzetekre.

„Azt mondtam nekik, hogy akármilyen személyes támadást kapnak, akármilyen AI videót hoznak ki róluk (...) nem fog sikerülni. Mert megyünk előre, találkozunk az emberekkel” – fogalmazott.

Az interjúban szóba került a magánéletét érintő zsarolási ügy és a kompromittáló felvételek lehetősége is. Magyar Péter szerint a kormányoldal már most is aljas módszereket alkalmaz, de ő nem fog lesüllyedni az ő szintjükre.

Azt állította, a gödi akkumulátorgyárral kapcsolatban az eddigieknél is súlyosabb információkat fognak nyilvánosságra hozni, tanúkkal és felvételekkel. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Sőt, nem árulok el zsákbamacskát, bizonyítékot kapunk kormánytagok magánéletéről is. De az a különbség kettőnk között, hogy mi ezt sosem fogjuk használni.”

A "zsarolóvideóval" kapcsolatban úgy fogalmazott, talán még „vágják, alakítják”, de az embereket nem ez érdekli. A zsarolás és Vogel Evelinnel való kapcsolata közti ellentmondást firtató kérdésre azt válaszolta, a történtekből levonta a tanulságot: „a felmelegítve csak a töltött káposzta jó”. Elismerte, hogy hibázott, de szerinte a történtek egy előre megtervezett „kompromat” részei voltak, amit ő akkor nem ismert fel.

A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos vádakra reagálva kijelentette, soha nem fogyasztott kábítószert, és nem is fog előkerülni ilyen felvétel. Hozzátette, neki van egyedül negatív drogtesztje a politikusok között.

„Szívesen elmegyek nyilvánosan drogtesztre akármelyik kormánytaggal. Akár az összessel, Deutsch Tamással is. Csak akkor hozzuk egyszerre nyilvánosságra a teszteket”

– mondta.

A kormányprogramjukról szólva elmondta, több területen – így az oktatás, igazságügy és belügy területén – még nem mutatták be a kiemelt szakértőjüket, de erre a következő 48 napban sor kerül. Az oktatást nemzetstratégiai jelentőségű kérdésnek tartja, ahol a miniszternek vétójoga is lehetne. A klímaváltozást a biodiverzitás csökkenésével és a természeti értékek pusztulásával együtt kezeli, és egy olyan környezetvédelmi minisztériumot hoznának létre, amely komplexen foglalkozik a vízüggyel, az állatvédelemmel és a zöld átállással is. Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark igazgatóját lehetséges miniszternek nevezte a területen.

Magyar Péter ígéretet tett az ügynökakták teljes nyilvánosságra hozatalára, mert szerinte ez a társadalom jogos elvárása, és azért is fontos, mert jelenleg „ezzel rengeteg embert lehet zsarolni”.

A gazdaságpolitikáról szólva a KKV-szektor megerősítését nevezte a legfontosabbnak a multinacionális cégekre épülő „összeszerelő üzem” helyett. Egy Tisza-kormány alatt átalakítanák a közbeszerzési rendszert, hogy a kisebb, helyi vállalkozások is esélyt kapjanak. Szerinte a jelenlegi rendszerben a „neres gigavállalatok, ezek a strómancégek lefölözik a pénzt”, míg a tényleges munkát végző alvállalkozók alig kapják meg a pénzüket.

Az „Út a börtönbe” programmal kapcsolatban kifejtette, hogy ez inkább egy „brand”, amely magában foglalja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását.

„Nem látok ellentmondást abban, hogy visszaadjuk az igazságszolgáltatás függetlenségét (...) és abban, hogy akik bűncselekményt követtek el, azok börtönbe kerülnek, és megkapják méltó jutalmukat” – jelentette ki.

Az MNB-botránnyal kapcsolatban azt állította, tudomása szerint azért nem történt letartóztatás, mert a „Matolcsy-klán és az Orbán-Tiborcz kör megállapodtak”, és a vagyon egy részét átjátszották.

A hatalomátadás békés lebonyolításával kapcsolatban azt mondta, a Fidesz korábban, ha szorosnak érezte a versenyt, egyeztetett az óellenzékkel az „érinthetetlenekről”, de most ilyen nincs. „Pontosan tudják, hogy a TISZA nem úgy működik, mint az óellenzék. Pontosan tudják, hogy mi nem szatellitpárt vagyunk, hanem itt nemcsak egy kormányváltás, hanem egy rendszerváltás is lesz” – fogalmazott.

Az interjú végén elmesélte, hogy volt egy álma, amelyben Orbán Viktor elismeri a vereségét és Gulyás Gergelyen keresztül gratulál neki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője
A népszerű „A Keletiből Hongkongba” utazóblog szerzőjének halálhírét a munkahelye közölte. Kollégái szerint távozása megrendítő veszteség és pótolhatatlan űrt hagy maga után.


Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Facebookon jelentette be, hogy elhunyt Perger István, a képviselet helyettes vezetője. Perger István 47 éves volt, márciusban töltötte volna be a 48. életévét.

Főképp a „A Keletiből Hongkongba” című utazóblog szerzőjeként és videós tartalomkészítőként ismerhettük.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk és barátunk, Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője váratlanul elhunyt. Távozása megrendítő veszteség mindannyiunk számára, és pótolhatatlan űrt hagy szakmai és személyes életünkben egyaránt” – írják a bejegyzésben.

Perger István újságíróként kezdte pályáját a Magyar Hírlapnál, majd 2005-ben az Európai Parlament sajtószolgálatához csatlakozott. A 2011-es magyar uniós elnökség idején a Külügyminisztériumban szolgált, 2012-től pedig a Bizottság budapesti képviseletén volt kommunikációs vezető.

Mint írják, 2021 és 2023 között a Bizottság brüsszeli központjában dolgozott, majd visszatért Budapestre a képviselet helyettes vezetőjeként, valamint a politikai és gazdasági csoport vezetőjeként.

A képviselet szerint nemcsak kivételes szakember volt, hanem melegszívű, karizmatikus kolléga is. A bejegyzésben kiemelik:

„Számos rendezvény – például az Európa kulturális sokszínűségét bemutató EU Expressz sorozat – sziporkázó házigazdájaként és moderátoraként is emlékezeteset alkotott.”

Hozzáteszik, meghatározó szerepet játszott a budapesti Európa-napi futóverseny és fesztivál életre hívásában, amely szerintük mára „Magyarország uniós tagságát ünneplő, széles körben ismert és nagyra becsült hagyománnyá vált.”

„István öröksége a kiválóság, a feddhetetlenség és a határtalan szenvedély – Európa, hivatása és az emberek iránt, akik körülvették. Hirtelen elvesztése arra emlékeztet bennünket, milyen mély nyomot hagyhat egyetlen ember élete sokak szívében. Hiányozni fog bölcsessége, metsző humora és éles elméje. Őszinte részvétünket fejezzük ki István családjának, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Emléke és szellemisége tovább él bennünk, és inspirációként szolgál számunkra a jövőben is. Nyugodj békében, kedves István. Soha nem feledünk” – zárul a Képviselet bejegyzése.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Bizottság budapesti irodája, amely az uniós politika hazai ismertetéséért és a magyar közvéleménnyel, médiával, intézményekkel való kapcsolattartásért felel. A képviselet vezetője jelenleg Zupkó Gábor. A szervezet égisze alatt működik az Európa Pont kulturális és információs központ, amelynek programjai az elmúlt években a képviselet zászlóshajó-eseményei közé tartoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk