HÍREK
A Rovatból

„Megállítjuk az őrületet” – máglyát is gyújtottak a tüntetők, hatalmas sztrájk indul, az egyetemek is bezárnak Izraelben

Elszabadultak az indulatok, miután Benjámin Netanjahu menesztette a jogrendszer átalakítását ellenző védelmi miniszterét.


Tiltakozások törtek ki Izraelben vasárnap éjszaka, miután

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő felmentette tisztségéből az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét, Joáv Galantot

- írja a Reuters.

Pár nappal korábban fogadta el az izraeli parlament, a knesszet a miniszterelnök hivatalviselésre alkalmatlannak ítélését, valamint felfüggesztését akadályozó törvényt. Ez volt az izraeli jogrendszer átalakítását célzó első olyan törvény, amit elfogadtak, minimális többséggel. Már ennek hatására is tüntetéseket szerveztek, végül

tegnap szabadultak el az indulatok: az emberek tízezrei az utcára vonultak, Tel-Avivban máglyát is gyújtottak.

A tiltakozások hétfő reggelre sem értek véget, rengetegen tüntetnek a parlament épülete előtt továbbra is:

Az izraeli szakszervezeti szövetség, a Hisztadrut elnöke és a munkáltatók közösen általános sztrájkot hirdettek hétfőn arra az esetre, ha a kormány nem állítja le azonnal a jogrendet átalakító törvénykezést. Egyes ágazatokban a munkabeszüntetés meg is kezdődött.

Arnon Bar-David, a Hisztadrut elnöke és

az izraeli gazdasági élet legfontosabb szereplői hétfő reggel az izraeli gazdaság leállítását célzó általános sztrájkot jelentettek be.

"Történelmi sztrájk küszöbén állunk, amelyben a munkaadók és a munkavállalók összefognak az állam érdekében. Megállítjuk a jogi változtatást, és megállítjuk az őrületet" - hangoztatta a szakszervezeti elnök. Arra kérte Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy állítsa le a szóban forgó törvénykezést, "még mielőtt túl késő lenne".

A gazdaság általános sztrájkja magában foglalja a vasúti közlekedést, a repülőtereket és a nagyobb izraeli gyárakat. A katonai rádió szerint az egészségügyben, az elektromos műveknél és a repülőtéren már meg is kezdődött a sztrájk.

Az egyetemek hétfőtől határozatlan időre beszüntették az oktatást. "Mi, az izraeli kutatóegyetemek vezetői, elnökök, rektorok és igazgatók felfüggesztjük a tanulmányokat Izrael összes kutatóegyetemén, az izraeli demokrácia alapjait aláásó és fennmaradását veszélyeztető jogalkotási folyamat folytatása miatt. Felszólítjuk a miniszterelnököt és a koalíció tagjait, hogy haladéktalanul állítsák le a jogalkotást, és haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a közmegegyezésen alapuló átfogó változat elérése érdekében" - írták közleményükben az egyetemek vezetői.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péter hangfelvételéről: Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.

A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.

„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”

- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.

„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”

- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.

Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.

„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Gyurcsányék válásáról: Együttérzek velük, nem lehet könnyű
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.


„Más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb, ha az ember a saját háza táján söpröget” - reagált először Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, és elválnak Dobrev Klárával.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy pár megjegyzést azért elmond.

„Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával, nem a kormánnyal – itt a küzdelem az valójában az ellenzéki vezető szerepért zajlik, egy Tisza-DK meccset látunk, és a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”

- mondta Orbán hozzátéve, hogy

„a dolog összekeveredett azzal a magánéleti üggyel, hogy Gyurcsány Ferenc el is vált Dobrev Klárától, aki a DK új vezetője. Erre csak azt tudom mondani, hogy együttérzek velük, nem lehet könnyű sok év házasság után úgy dönteni, hogy külön folytatja az ember az életét a korábbi férjétől, feleségétől. De ez magánügy, a politikába semmiképp nem szabad beemelni”.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Ugyanebben a posztban közölte azt is, hogy a házasságuk is véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: