Túleshettünk a járvány ötödik hullámának csúcsán, de a járványügyi adatok egyelőre lassan csökkenek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szerinte azért sem csökkennek olyan gyorsan a számok, mert a kezelésre szoruló betegek több hetet is eltölthetnek a kórházakban. Hozzátette, ezért az egészségügyön még egyelőre nem csökken a nyomás.
Európa számos országában lazítanak, vagy meg is szüntetik az eddigi szigorításokat. Dániában, Norvégiában és Nagy-Britanniában is enyhítették vagy el is törölték a covid miatti korlátozásokat. Úgy vélik, hogy az átoltottság miatt megfelelő a védelem, és az omikron már nem okoz olyan súlyos megbetegedést. Ezért lassan visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba.
Nálunk még két hét és lecsenghet a járvány
- véli a szakember. Lisziewicz Julianna úgy véli, hogy az új variánsok megjelenése miatt a vakcinák hatásossága csökkenhet. Ezért hosszú távon a gyógyszerek segíthetnek. Elmondta, hogy már több kísérlet is folyik ennek vizsgálatára. Így vélhetően "gyógyszerkoktélokkal" tudják majd kezelni az esetleges újabb mutációkat. Ezek a szerek lecsökkentik a vírusok szaporodását, így az immunrendszer könnyebben megküzd velük.
VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója
Túleshettünk a járvány ötödik hullámának csúcsán, de a járványügyi adatok egyelőre lassan csökkenek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szerinte azért sem csökkennek olyan gyorsan a számok, mert a kezelésre szoruló betegek több hetet is eltölthetnek a kórházakban. Hozzátette, ezért az egészségügyön még egyelőre nem csökken a nyomás.
Európa számos országában lazítanak, vagy meg is szüntetik az eddigi szigorításokat. Dániában, Norvégiában és Nagy-Britanniában is enyhítették vagy el is törölték a covid miatti korlátozásokat. Úgy vélik, hogy az átoltottság miatt megfelelő a védelem, és az omikron már nem okoz olyan súlyos megbetegedést. Ezért lassan visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szerintem semmi ilyen nem fér bele” – Szabó Zsófi a Magyar Péterről készült, MI által manipulált fotóról, amit a propaganda terjesztett
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-val készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.
Szabó Zsófi keményen elhatárolódott attól az MI-vel manipulált képtől, amelyen Magyar Péter négykézláb, Manfred Weber pórázán látható, ukrán zászlók sorával mögötte, miközben a miniszterelnök kissé slankítva, magyar zászlós tömeg előtt szerepel.
„Szerintem semmi ilyen nem fér bele. Bármilyen is a politika, ilyen nem fér bele”
– mondta a TV2 műsorvezetője egy, a Békemeneten készült online interjúban.
A műsorvezető azt is elmondta, hogy nem tudja, ki csinálta a szerkesztett fotót. A beszélgetés közben Orbán Viktor-os pulcsit viselt.
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-vel készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.
Szabó Zsófi keményen elhatárolódott attól az MI-vel manipulált képtől, amelyen Magyar Péter négykézláb, Manfred Weber pórázán látható, ukrán zászlók sorával mögötte, miközben a miniszterelnök kissé slankítva, magyar zászlós tömeg előtt szerepel.
„Szerintem semmi ilyen nem fér bele. Bármilyen is a politika, ilyen nem fér bele”
– mondta a TV2 műsorvezetője egy, a Békemeneten készült online interjúban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter ezzel posztolt egy képet: Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember
A Tisza Párt vezetője szerint Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről beszélnek, ennek ellenére mégsem hoztak nyilvánosságra olyan fotót az október 23-ai rendezvényről, amin az egész tér látható.
Magyar Péter közösségi média oldalán tett közzé egy fotót, amely a Tisza Párt tavaly április 6-ai eseménye látható a a Kossuth téren. A politikus posztjában azt írja:
„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.
Most Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről hadoválnak a Kossuth téren, de nem mernek egy valódi fotót sem lehozni a tegnapi rendezvényükről, amin az egész tér látszik.
Annyit tudunk, hogy a fél teret beépítették egy gigantomán színpaddal, hogy ne legyen óriási lebőgés az országos falubusz-találkozó….”
Forrás: Magyar Péter/Facebook
A Tisza Párt vezetője megjegyezte bejegyzésében azt is, hogy „állítólag Kubatov Gábor Fidesz alelnök széke inog, mert totális kudarc volt az állampárt mozgósítása és Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta.”
Magyar posztját rövid kérdéssel zárta: „Szóval, hol van a tegnapi Kossuth téri fotó, Elvtársak?
ui.: Hol vannak a híres drónfotók, megafonos szakértők?” Majd hozzátette:
„Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember.”
Magyar Péter közösségi média oldalán tett közzé egy fotót, amely a Tisza Párt tavaly április 6-ai eseménye látható a a Kossuth téren. A politikus posztjában azt írja:
„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter olyan videót tett ki, amin pontosan látszik, milyen hatalmas tömeg volt a Nemzeti Meneten
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – a tiszás politikus szerint 2400 méter hosszan és 25 méter szélességben vonult a Tisza Párt rendezvényére érkező tömeg az Andrássy úton.
Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.
És még egy kis segítség, a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.
Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg.
És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat.”
A Tisza Párt vezére összehasonlította a két rendezvény eredményességét. Posztjában megjegyezte:
„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten?
Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről.”
„Mondjuk ki:
30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.
Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet”
– írta Magyar, és megjegyezte: „Sic transit gloria mundi. Így múlik el a világ dicsősége.
Mi vagyunk a többség.”
– zárta bejegyzését.
Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A digitális tananyag egy nagy rakás szar” – Dobozban végezte az iskolai laptopok egy része, kiakadtak a tanárok
Egy dunántúli pedagógus szerint az iskolai laptopok két évig dobozban álltak, mert addig nem kaptak digitális táblát, és az akkumulátorok ezalatt teljesen tönkrementek. A digitális tananyag minőségét több pedagógus élesen bírálta.
Az állami digitális oktatásra szánt nagy terv megbicsaklott. A kormány Digitális Oktatási Stratégiája hangzatos ígéretekből állt, miközben a statisztika fontosabb lett, mint a gyerekek vagy az oktatás minősége – írta a Népszava.
A beszállítói körben kormányközeli kapcsolatokkal bíró cégek is feltűnnek; példaként a miniszterelnök testvérének birkózótársához és Palkovics László barátjához köthető vállalkozások szerepelnek.
Egy dunántúli pedagógus szerint az iskolai laptopok két évig dobozban álltak, mert addig nem kaptak digitális táblát, és az akkumulátorok ezalatt teljesen tönkrementek. A tankerület közben azt kérte, hogy időnként fotózzák le a bontatlan csomagolásokat.
Akadt szülő, aki előre jelezte, hogy nincs szükségük gépre, mégis e‑mailt kapott, hogy menjenek be szerződni és vigyék el a gyerek nevére érkezett laptopot. Az iskola nem engedte, hogy a gép az intézménynél maradjon, így a család végül hazavitte, a készülék pedig azóta is a dobozában pihen.
A 2025‑ös kampányban a regisztráció október 1‑jén indult, több tankerület november 5‑ig hosszabbított. Az igénylők körét bővítették az 5. és 9. évfolyamon túl más évfolyamokra is, mégis nőtt a bizalmatlanság, mert idén már használt, akár négyéves laptopok jutnak a diákoknak, amelyeket a tavaly elballagó 8. és 12. évfolyamosok adtak le; sok szülő nem vállalná ezek állapotáért a felelősséget.
A digitális tananyag minőségét több pedagógus élesen bírálta. „A digitális tananyag, amely a Krétából is elérhető, egy nagy rakás szar” - mondta az egyikük.
Egy fővárosi történelemtanár hónapok alatt saját digitális tananyagot rakott össze az 5–8. évfolyamnak, a diákok a tankönyvvel párhuzamosan használták. A tankerület nehezményezte az eltérést a NAT‑tól, az igazgató pedig közölte, hogy maradjon a tankönyv és a füzet, a saját anyag nem használható.