Matolcsy Ádám, a jegybankelnök Matolcsy György fia az RTL Híradó kérdésére elismerte, hogy lakott abban a budai villában, amit közpénzből vásárolt meg 1,3 milliárd forintért a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa még 2015-ben.
Korábban azt mondták, hogy geopolitikai központ lesz belőle, de nem lett. Az épületet négy évvel később eladták.
Hadházy Ákos a Facebook-oldalán írt arról, hogy a budai villában Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám lakhat.
"Matolcsy György fiának új felesége töltött fel olyan fotókat, ami ebből az ingatlanból származik, és ráadásul ki is írta, hogy végre otthon vannak. A speciális ablakok elrendezése és alakja alapján teljesen egyértelműen be lehet azonosítani, hogy ez az az ingatlan, amit korábban a Magyar Nemzeti Bank vásárolt"
- mondta az RTL Híradónak Hadházy Ákos.
Matolcsy Ádám az RTL Híradónak válaszolva közölte:
jelenleg nem tartózkodik az ingatlanban, de elismerte, hogy korábban bérelte, és lakott is az ingatlanban. De azt sem zárta ki, hogy a jövőben is megfordul ott, mert a villa tulajdonosa akár néhány hónapra, vagy rendezvényekre is bérbe adja.
Hogy ki a tulajdonos, azt nem lehet tudni, ugyanis egy magántőkealaphoz került. Az MNB alapítványa azt sem árulta el az RTL Klubnak, hogy mennyiért adták el.
"Egy kormányváltás esetén ezt törvényileg rendezni kell. Nem lehet megengedni, hogy ezekbe az úgynevezett magántőkealapokba rejtsék el emberek a vagyonukat"
- mondta Hadházy Ákos.
Kocsis Máté a csütörtöki Fidesz frakcióülés után az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy a magánvagyonok esetében nincs kutakodnivalója az államnak a magántőkealapoknál.
"Mindenki úgy bánik a saját vagyonával, ahogy óhajt. Az izgalom az inkább a közpénzeknél van, és én azt állítom, hogy a közpénzekkel kapcsolatos szabályokat transzparenssé kell tenni, felügyelni kell, láthatóvá kell tenni, következményei kell, hogy legyenek"
- fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
az RTL Híradó riportja:
Matolcsy Ádám, a jegybankelnök Matolcsy György fia az RTL Híradó kérdésére elismerte, hogy lakott abban a budai villában, amit közpénzből vásárolt meg 1,3 milliárd forintért a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa még 2015-ben.
Korábban azt mondták, hogy geopolitikai központ lesz belőle, de nem lett. Az épületet négy évvel később eladták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Film készült az Orbán-család meggazdagodásáról - Gulyás szerint ukrán pénzből akarják lejáratni a miniszterelnököt
Gulyás Gergely szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek erről. A Magyar Nemzet állította minden bizonyíték nélkül, hogy a Direkt36 filmjét ukrán forrásokból finanszírozták. Az oknyomozó szerkesztőség visszautasította a vádat.
Az Origo munkatársa arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.
Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.
Először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét. A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”
Nem sokkal utána a Magyar Nemzet arról írt, hogy az ukrán akció részeként a Direkt36 kezdett el „lejárató videót készíteni a miniszterelnökről.”
A Direkt36 szerint valóban készítettek egy filmet az Orbán-család meggazdagodásáról, amit A dinasztia címen mutatnak be nemsokára. De sem a filmhez, sem más munkáikhoz nem használtak ukrán anyagi forrásokat, nem részesültek ukrán finanszírozásban.
„A film, ahogyan a Direkt36 összes cikke, egyéb tartalma, a szerkesztőség munkájának eredménye. Ezt a munkát senkitől nem befolyásolva, a legszigorúbb szakmai szabályok betartásával végezzük immár tíz éve, és az egyetlen célunk az, hogy a magyar közvélemény tájékozott lehessen a rá tartozó lényeges ügyekben. Szerencsére az elmúlt években számos kiváló magyar újságíró munkájának köszönhetően nagyon sok részletet megismerhettünk az Orbán család üzleteiről, ezekre is építhettünk a film elkészítésekor” - írják.
VIDEÓ: A dinasztia: Orbánék gazdasági birodalma - Előzetes
Az Origo munkatársa arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.
Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.
Először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét. A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Origo arról kérdezte Gulyás Gergelyt, mit szól ahhoz, hogy a Google keresőjében csökken az érdeklődés Magyar Péter iránt
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
mit gondol arról, hogy a Google legfrissebb adatai szerint egyre inkább csökken az érdeklődés Magyar Péter és a Tisza Párt iránt?
Ez még Gulyás Gergelyt is némileg zavarba hozta, az adatokra nem is kívánt reagálni. Szerinte annál fontosabb, hogy az időközi választásokon és a legutóbbi (európai parlamenti) voksoláson a Fidesz sikeresen szerepelt, és ez a céljuk 2026-ban is.
Később, egy másik kérdés kapcsán azért egykori jóbarátjáról szólva kifejtette: nem lehet szuverén politikusnak nevezni azt az embert, aki csak az EU-s mandátumának köszönheti, hogy egyelőre nem indult eljárás ellene lopás vétsége miatt.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi a véleménye arról, hogy Bayer Zsolt listázná azokat a bírákat, akik ott lesznek a február 22-i tüntetésen? – tették fel a kérdést a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek. Gulyás válaszában kifejtette: nem nevezné ezt listázásnak, nem gondolja azt, hogy a fideszes képviselőket listáznák, amikor beszámol arról a sajtó, hogy ott vannak egy tüntetésen.
„Nehéz első hallásra a bírói hivatásrenddel összefüggésben értelmezni azt, hogy egy bíró tüntessen”
– mondta Gulyás Gergely.
Szerinte ez csak a bírók belső feszültsége, ő úgy érzi, a kormány korrekten járt el a bírói szervezettel.
Ahogy már hírt adtunk róla, Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben szerdán megjelent cikkében arról írt, hogy regisztrálni kell, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. „Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét, azon egyszerű oknál fogva, hogy február 22-e után bármelyikünknek, kormánypárti politikusnak, újságírónak, celebnek, közszereplőnek bármilyen peres ügye akad, s a tüntetésen jelenlévő valamelyik bíró tárgyalja az ügyünket, akkor haladéktalanul elfogultság miatt kell panaszt tennünk” - fogalmazott Bayer.
Mi a véleménye arról, hogy Bayer Zsolt listázná azokat a bírákat, akik ott lesznek a február 22-i tüntetésen? – tették fel a kérdést a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek. Gulyás válaszában kifejtette: nem nevezné ezt listázásnak, nem gondolja azt, hogy a fideszes képviselőket listáznák, amikor beszámol arról a sajtó, hogy ott vannak egy tüntetésen.
„Nehéz első hallásra a bírói hivatásrenddel összefüggésben értelmezni azt, hogy egy bíró tüntessen”
– mondta Gulyás Gergely.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lesz-e jogalkotási következménye annak, hogy a meggyilkolt japán nő öt alkalommal fordult korábban a rendőrség? – kérdezték Gulyás Gergelyt a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez egy nehéz terület, mert az ilyen jellegű bejelentések egy része nem megalapozott, és sokszor maga a bejelentő vonja vissza ezeket.
Gulyás úgy véli, hogy
ma jogi értelemben minden lehetősége megvan a hatóságoknak arra, hogy a távolságtartás intézményével, gyermekfelügyeleti jog megváltoztatásával az egyik fél biztonságát a legnagyobb mértékben szavatolja, és rendezze a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket.
A konkrét ügy kapcsán pedig azt mondta, hogy a rendőrségi vizsgálat majd eldönti, elkövetett-e hibát a rendőrség, és ha igen, milyet.
A 444 ezzel kapcsolatban azt kérdezte, mit lehet tenni azoknak az áldozatoknak, akik azt látják, hogy a rendőrség ennyire súlyos ügyben sem lépett a nő védelmében. Gulyás szerint ki kell vizsgálni, hogy a rendőrség minden esetben kellő érzékenységgel és gyorsasággal reagál-e az ilyen esetekre, hogy megmaradjon az államba és annak rendőrségébe vetett bizalom.
Hozzátette: a kapcsolati erőszak akkor előzhető meg hatékonyan, ha az egyik félnek van lehetősége segítséget kérni, és azt meg is kapja. Vannak szerinte ugyanakkor olyan helyzetek is, amikor nem történik bejelentés, így segíteni sem tudnak.