HÍREK

Maszkviselés nélkül indult újra az éjszakai élet, kinyitottak a szórakozóhelyek Vuhanban

Mintha sose lett volna koronavírus a 11, 9 milliós városban.

Link másolása

Újra megtelnek a szórakozóhelyek, az utcák tele vannak maszk nélküli, boldog arcokkal, egyszóval a koronavírus epicentrumának számító Vuhan éjszakai élete újraindult, írja a Daily Star.

A kínai Hupej tartomány fővárosában az utolsó fertőzöttet május 10-én azonosították, azóta csak néhány behurcolt esetről számoltak be.

A világjárvány kitörésekor a 11,9 milliós város lakosait januárban 11 hétre minden idők egyik legszigorúbb karanténjába zárták, még az otthonaikat sem hagyhatták el engedély nélkül, a város határait pedig katonák őrizték.

Az első enyhítéseket márciusban vezették be: ekkor indult újra a tömegközlekedés, és kinyitottak a bevásárlóközpontok is. A szigorú zárlatot végül áprilisban oldották fel teljesen. Májusban még egy rövid időre visszatért a karantén, néhány fertőzött azonosítása után, ám a járványt gyorsan sikerült megfékezni.

A fontos kereskedelmi csomópont manapság már ismét egy olyan világváros arcát mutatja, ahol mindenki önfeledten szórakozhat. Az éjszakai élet újraindulásával pedig végképp kimondták, hogy Vuhan legyőzte a Covid-19-et.

A lapban megjelent fotók alapján

a diszkók és klubok teljesen megteltek fiatalokkal, akiknek többsége már egyáltalán nem viselt maszkot. Az utcai büfék előtt is hömpölygött a tömeg. A zsúfolt koncerttermekben pedig olyan szorosan álltak egymás mellett a bulizók, ami európai szemmel hónapok óta elképzelhetetlen.

Ráadásul a világnak ezen a felén úgy tombol a járvány második hulláma, hogy nemhogy enyhítéssel, hanem szinte mindenhol szigorítással készülnek a kormányok az ünnepekre.

Közben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) januárban nyomozókból és szakértőkből álló csapatot küld Kínába, hogy kiderítsék, mi is történt pontosan az országban 2019 végén, 2020 elején. Nemrég derült ki, hogy az ország vezetése valószínűleg erősen kozmetikázta a fertőzöttek és elhunytak számát is.

Hangsúlyozták: a vizsgálat célja nem az, hogy Kínából bűnbakot csináljanak. A kutatók szeretnék megérteni, mi történhetett a városban egy évvel ezelőtt. Elképzeléseik szerint minél közelebb jutnak az igazsághoz, annál nagyobb eséllyel lehet a jövőben megelőzni a hasonló kitöréseket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Matematika érettségi: itt vannak az első feladatok
Halmazok, függvények és egy polgármesterválasztás eredményének százalékos elemzése várta a vizsgázókat.

Link másolása

Halmazok, függvények, geometria, számtani sorozat, logaritmus, százalékszámítás – ezekkel a példákkal kell megküzdeniük a középszinten matematikából érettségizőknek kedden, adta hírül az Eduline.hu.

Egy feladatban átlagot és szórást kell számítani, egy másikban pedig valószínűségszámítással is találkoznak a vizsgázók. A portál arról is beszámol, hogy

a százalékszámításos feladatba némi aktualitást is vittek: egy polgármesterválasztás eredményeit kell kiszámolni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mai matematika érettségin 69 047 vesz részt középszinten, míg 6616-an emelt szintű vizsgát írnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tömegével jelentkeznek át a választások előtt más körzetbe a szavazók
Az átjelentkezések szabályai az önkormányzati választáson szigorúbbak, mint az országgyűlésin, mégis sokan élnek vele.

Link másolása

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult a Népszava, miután kiszúrták, hogy március 13-a, azaz a választói névjegyzékbe vétel óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.

Az iroda statisztikája alapján március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám május 6-a, hétfőre 33 439-cel csökkent. Mint kiderült: a csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból.

A fővárosban jelenleg 1002-vel többen szavazhatnának most, mint márciusban – közel felük a XI. kerületbe jelentkezett át –, a megyei jogú városok választóinak száma viszont 5827-tel, a vármegyei közgyűlésre szavazóké pedig csaknem 13 ezerrel csökkent.

Nagyot változott az átjelentkezési kedv is a választások előtt – írja a portál. Míg április elején még nem volt jellemző, hogy valaki kérelmezte, hogy máshol szavazhasson,

az elmúlt három hétben megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni.

Az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési voksolás alkalmával: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, és az még június 9-én is érvényes lesz.

A lap hozzáteszi, hogy az elmúlt években az átjelentkezés az utolsó két hétben nőtt meg: tíz éve nagyjából 18,5 ezren, 2019-ben úgy 21 ezren jelentkeztek át, így várható, hogy idén még többen választják ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar érettségi: így kellett megcsinálni a feladatokat – itt a hivatalos megoldókulcs
Mind a közép-, mind az emelt szintű feladatlap megoldásait ellenőrizhetik a vizsgázók – vagy bárki, aki kíváncsi, le tudna-e érettségizni 2024-ben.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, alaposan megváltozott a középszintű magyar érettségi írásbeli része. Annak első felében többek között Ady Endréről, a kódexekről és Antigonéról is kérdeztek (többek között az új, műveltségi feladatsorban), míg a hosszabb, szövegalkotó részben Karinthy Frigyes egy novellájáról vagy Babits Mihály költészetéről írhattak a vizsgázók.

Hétfőn szaktanárok részéről már érkezett egy nem hivatalos megoldás a feladatokra, kedd reggelre pedig kijött a hivatalos megoldókulcs is – írja az Eduline.hu.

A középszintű magyarérettségi helyes megoldásait ITT lehet megtekinteni

Az emelt szint megoldásainak helyességét pedig ITT lehet leellenőrizni.

A Szeretlek Magyarország által megkérdezett diákok egyébként nem találták nehéznek a feladatokat, az előzetes várakozásaik alapján legalábbis keményebbre számítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártja messze megelőzi a DK-t a Nézőpont szerint
A Fidesz 48, a Tisza Párt 21, a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciója 12 százalékon áll. A Nézőpont mérése szerint rajtuk kívül még egy párt küldhet majd biztosan képviselőt az Európai Parlamentbe.

Link másolása

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP listája továbbra is vezet 48 százalékkal, bő egy hónappal az európai parlamenti választás előtt, írta meg a 24.hu.

A Nézőpont szerint az „ellenzékváltó-hangulatot meglovagolva”

jelenleg a Tisza Párt a legnépszerűbb ellenzéki párt.

Az ellenzéki voksok közül Magyar Péter pártja számíthat így a legtöbb szavazatra (21 százalék), ezt követi a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciója (12 százalék), végül bejutó helyen van még a Kétfarkú Kutya Párt (7 százalék). A Momentum és a Jobbik egy-egy százalékon áll, így már nem jutna be az Európai Parlamentbe a Nézőpont szerint. Ugyanilyen helyzetben van az LMP, és Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma is.

Jakab Péter listaállítási kudarca miatt kevesebb ellenzéki veszhet el az EP-választáson, mivel Jakab körülbelül 2 százaléknyi szavazótábora a másodlagos preferenciák alapján Magyar Péter pártját, illetve a DK-MSZP-Párbeszéd koalíciót erősítheti.

A Mi Hazánk 5 százalékkal viszont megalapozottan reménykedhet mandátumszerzésben.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2024. április 29. és május 2. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: