HÍREK

Másodfokú riasztást is kiadtak a zivatarok miatt, felhőszakadásra is figyelmeztetnek több megyében

Az egész ország ázni fog, de főleg a déli, délnyugati megyékben kell számítani nagyobb zuhéra.

Link másolása

A keddi nyarat idéző melegnek máris búcsút inthetünk, szerdán ugyanis nemcsak hűvösebb, de szinte végig esős időnk lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a reggeli, kora délelőtti órákban a nyugati, délnyugati megyékben néhány zivatar kialakulhat.

A késő délelőtti, déli óráktól főként az ország délnyugati, déli felén várható a záporok mellett zivatarok kialakulása, melyek között heves zivatarok is lehetnek.

Az intenzív zivatarokat felhőszakadás (néhány pontban akár > 20-30 mm), viharos széllökés (60-80 km/h), valamint nagyobb méretű jég (> 1-2 cm) kísérheti. Az esti órákra egyre inkább az ország középső észak-déli sávjára helyeződne át a zivatartevékenység.

Animált felhőtérkép - forrás: Időkép

Felhőkép

Az északkeleti megyékben azonban még sok napsütés valószínű, és ott csapadék is csak késő délutántól, estétől fordulhat elő. A szél délnyugatira, az Északnyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a csapadékosabb nyugati tájakon 16, 21, máshol 22 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő, a hőmérséklet hajnalban 8 és 14 fok között alakul.

A meteorológiai szolgálat

az egész országra figyelmeztetést adott ki zivatarveszély miatt, Somogy és Zala megyére pedig másodfokú riasztást. Emellett felhőszakadásra is figyelmeztetnek Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében.

Animált széltérkép - forrás: Időkép.hu

Széltérkép

Csütörtökön rövid napos időszakok mellett nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható. Többfelé lesz eső, zápor, zivatar, utóbbira legkisebb esély az északnyugati megyékben van. Legtöbb csapadék északkeleten valószínű. Az ország nagy részén a nyugati, délnyugati szelet kísérhetik élénk széllökések, az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél meg is erősödhet. Zivatar térségében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Pénteken már hosszabb időre is kisüthet a nap, de inkább a felhős időszakok túlsúlya valószínű. Szórványosan valószínű eső, zápor, helyenként zivatar. A nyugati, délnyugati, majd a déli szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: