prcikk: Másodfokú riasztásokat adtak ki északnyugaton zivatarveszély miatt | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Másodfokú riasztásokat adtak ki északnyugaton zivatarveszély miatt

A zivatarokhoz viharos szélroham, nagyobb jégdarabokkal jégeső és intenzív csapadék is társulhat. A tartós hőség miatt továbbra is első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben országszerte.


Győr-Moson-Sopron megye több járására másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt

az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.

A veszélyjelzésük szerint más megyét érintően nem várható másodfokú riasztás, azonban

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében még adhatnak ki elsőfokú riasztásokat zivatarok miatt.

Azt írták: főként északkeleten, továbbá a Dunántúl északi felén fordulhatnak elő zivatarok. Északnyugaton akár egy-egy hevesebb zivatar is lehet. A zivatarokhoz viharos (akár 90 kilométer/óránál is erősebb) szélroham, nagyobb jégdarabokkal jégeső és intenzív csapadék is társulhat.

Csütörtökön hajnalban a délkeleti területeken is, majd napközben az ország északkeleti részében alakulhatnak ki zivatarok - tették hozzá.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az érintett területeken azt ajánlja, hogy a kerti bútorokat, a cserepes virágokat, a szerszámokat minél előbb vigyék fedett helyre, nehogy a viharos erejű szél kárt tegyen bennük.

Kiemelte, hogy a viharos szélben lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alá. Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze azt a 112-es segélyhívón!

Mindeközben tartós hőség miatt továbbra is első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben országszerte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Szóljon már valaki Orbánnak, Putyin és Trump is Európa gyengítésére használja őt
A DK elnöke Facebook-posztban kritizálta Orbán Viktor külpolitikáját. A „kisegér” hasonlat egy korábbi, kiszivárgott telefonleiratra utalhat, amely szerint a kormányfő így ajánlotta fel szolgálatait Putyinnak.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



Putyin és Trump Európa gyengítésére használja Orbán Viktort” – ezzel a kemény állítással szállt bele a kampányhajrába Dobrev Klára a Facebook-oldalán. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a miniszterelnöknek már nem kellene a két vezető kegyeit keresnie.

A politikus egy bejegyzésben azt írta, valakinek szólnia kellene a kormányfőnek, hogy mind Vlagyimir Putyin, mind Donald Trump eszközként tekint rá Európa megosztása érdekében.

Dobrev Klára szerint Orbán Viktornak „sem Putyinnak, sem Trumpnak nem kell már kisegérként hízelegnie.”

A „kisegér” hasonlat nem a semmiből jött. A poszt egy korábban, Bloombergre hivatkozó cikkekben megjelent telefonbeszélgetés-leiratra utalhat. Eszerint Orbán Viktor egy mesére hivatkozva ajánlotta fel szolgálatait Vlagyimir Putyinnak, amire az orosz elnök a feljegyzés szerint nevetéssel reagált. Az eredeti dokumentum ugyanakkor nem hozzáférhető.

Dobrev nemcsak Putyint, hanem Donald Trumpot is megemlítette. A posztjának hátterét adhatja, hogy az amerikai elnök és alelnöke látványosan állt be a magyar kormányfő mögé a választási kampányban.

J. D. Vance amerikai alelnök egy budapesti látogatásán kijelentette, hogy azért jött, hogy segítsen Orbán Viktornak. Később a miniszterelnökkel közös nagygyűlést is tartottak az MTK Sportparkban.

A nemzetközi sajtó is felfigyelt a szoros kapcsolatra.

A Washington Post arról írt, hogy a választási hajrában Trump és Putyin is beállt Orbán mögé.

A lap szerint a magyar kormányfő kereste a lehetőséget egy találkozóra Trumppal, és mindkét vezetőtől politikai támogatást kap.

Dobrev Klára posztja olyan közhangulatban született, amelyben a külföldi befolyásolás témája amúgy is jelen van. Egy friss Medián-felmérés szerint a választók messze Oroszországot tartották a legvalószínűbb külső beavatkozónak a választásba.

Miközben a DK elnöke szerint Orbán Viktor külföldi érdekek eszközévé vált, a miniszterelnök egy friss interjúban az őt ért kritikákra reagálva Nicolae Ceaușescuhoz hasonlította magát, azzal a különbséggel, hogy szerinte ő sokkal jobb szónok a néhai román diktátornál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, de Izrael máris jelezte, hogy nem mindenhol tartja be
Donald Trump elnök két hétre szóló tűzszünetet jelentett be Iránnal, de Izrael azonnal jelezte, hogy a megállapodás nem terjed ki a libanoni frontra. A közvetítő Pakisztán ezzel szemben azt állította, hogy a megegyezés mindenhol, így Libanonban is érvényes.


Két hétre szóló tűzszünetben állapodott meg az Egyesült Államok és Irán kedden, kevesebb mint két órával azelőtt, hogy lejárt volna Donald Trump amerikai elnök határideje egy „egész civilizáció” elpusztítására. A bejelentés ellenére szerda hajnalban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is rakétariadók voltak, miközben a felek ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a tűzszünet részleteiről - adja hírül a CNN.

A megállapodás feltétele, hogy Irán azonnal, teljes körűen és biztonságosan nyissa meg a létfontosságú Hormuzi-szorost. Donald Trump a Truth Social oldalán jelentette be a megegyezést, amelyet pakisztáni közvetítéssel hoztak tető alá.

Irán is megerősítette a tűzszünetet, de győzelemként kommunikálta. „Örömhírrel szolgálunk Irán nagy nemzetének: a háború célkitűzéseinek csaknem mindegyike teljesült, és bátor fiaitok történelmi tehetetlenség és tartós vereség állapotába taszították az ellenséget” – közölte az ország Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa.

Figyelmeztettek ugyanakkor: „Kezünk továbbra is a ravaszon van, és ha az ellenség a legkisebb hibát is elköveti, teljes erővel válaszolunk”.

A testület szerint a tárgyalások alapját egy tízpontos iráni javaslat adja, amely többek között az amerikai erők kivonását, a szankciók feloldását és egy kötelező érvényű ENSZ-határozatot is tartalmaz.

A megállapodás részletei azonban azonnal ködössé váltak.

Izrael szerint ugyanis a tűzszünet nem terjed ki Libanonra, miközben a közvetítő pakisztáni miniszterelnök ennek az ellenkezőjét állította.

Sehbáz Saríf azt mondta, a megegyezés „mindenhol, Libanont is beleértve” azonnal hatályos.

A bejelentést követő órákban a Perzsa-öböl több országában és Izraelben is megszólaltak a szirénák bejövő rakéta- és drónfenyegetések miatt. Az izraeli hadsereg közölte, hogy továbbra is hajt végre csapásokat iráni célpontok ellen.

A megállapodás kulcsa a Hormuzi-szoros, a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala, amelynek blokkolása súlyos hatással lenne a globális energiapiacra. Donald Trump korábban úgy nyilatkozott, hogy a szoros védelme nem az Egyesült Államok dolga, hanem a térség országaié.

A mostani tűzszünetet egyre keményebb fenyegetések előzték meg. Trump közvetlenül a határidő előtt egy egész civilizáció elpusztításával fenyegetett, húsvétkor pedig egy 48 órás ultimátumot intézett Teheránhoz, amit az irániak akkor ostobaságnak neveztek. Az elnök korábban felvetette azt is, hogy az amerikai hadsereg elfoglalhatná Irán legfontosabb olajexport-központját, a Kharg-szigetet.

A felek a tervek szerint pénteken Iszlámábádban ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy a pakisztáni közvetítéssel kidolgozott keretek alapján egyeztessenek a részletekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán kézmozdulata elárulta, nem annyira biztos a választási győzelmében, mint J. D. Vance
A magyar kormány közvetítésében nem lehetett látni a mozdulatot. A miniszterelnök akkor nyilvánult meg, amikor az amerikai alelnök a biztos választási győzelméről beszélt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



J. D. Vance amerikai alelnök a keddi, Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatón nyíltan támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt a választási kampányban.

magyar kormány élő online közvetítésében az első mondatoknál végig az amerikai alelnököt mutatták, így csak a helyszínen ülők számára volt látható, hogy Orbán Viktor milyen kézmozdulatot tett, amikor Vance magabiztosan nyilatkozott a győzelemről.

- Nem biztos az még jelezte Orbán gesztusa, majd annyit szóban még hozzáfűzött a győzelmi jóslatra, hogy: ez a terv.

Az alelnök az Associated Press tudósítása szerint kijelentette, bízik Orbán Viktor győzelmében, ugyanakkor hangsúlyozta, nem akarja megmondani a magyaroknak, hogyan szavazzanak.

J. D. Vance közölte, azért érkezett, hogy „amennyire csak lehetséges”, segítse Orbán Viktor kampányát.

A nyilatkozatra reagálva Magyar Péter úgy fogalmazott, az Egyesült Államok „elengedte Orbán Viktor kezét”.

A TISZA Párt elnöke szerint Vance szavai azt jelentik, hogy Washington már egy esetleges új miniszterelnökkel való együttműködésre is felkészült.

J. D. Vance és felesége kedd délelőtt érkezett meg Budapestre, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta. A sajtótájékoztatót követően a két politikus egy közös nagygyűlést is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rogán Antal 50 milliós lakáskölcsönt vezetett be a titkosszolgáknak a választás előtt
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendelete a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományának nyújt kiemelkedő lakhatási támogatást. Az intézkedés a Tisza Párt informatikusát érintő botrány kirobbanása után lépett hatályba.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



Alig két héttel a választások előtt, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő politikai botrányok közepette új, kiemelkedően kedvező lakhatási támogatási rendszert vezetett be Rogán Antal. Az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Nemzeti Információs Központ állománya és alkalmazottai akár 50 millió forintos munkáltatói kölcsönt is igényelhetnek.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendelete március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A jogszabály indoklása szerint a kölcsön bevezetésének célja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok dolgozóinak anyagi és erkölcsi megbecsülésének erősítése.

A rendelet egyúttal azt is hivatott biztosítani, hogy az egyes szolgálatok főigazgatói számára meglegyenek „a nagyobb és szélesebb döntési jogkörök”.

A munkáltatói kölcsön a vételár vagy az építési költség 90 százalékát teheti ki, de legfeljebb 50 millió forint lehet. A visszafizetési határidő pedig vásárlás esetén elérheti a 25 évet is.

Az intézkedés időzítése azért is figyelemre méltó, mert a rendelet épp azt követően jelent meg, hogy a Tisza Párt „Gundalf” becenevű 19 éves informatikusa a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy szándékosan közölt dezinformációkat az Alkotmányvédelmi Hivatal kihallgatásán. Állítása szerint előre figyelmeztették, hogy a Tisza Párt ellen akarják fordítani az információkat. Az ügy komoly politikai vihart kavart. A kormányoldal szerint a szolgálatok a dolgukat végezték.

Az elmúlt hetekben ez nem az egyetlen, titkosszolgálatokat is érintő ügy volt: Rogán Antal minisztériuma elismerte egy üzletember lehallgatását, bár a kormány szerint az esetnek nem volt köze a Tisza Párthoz.

A választás előtti feszült légkört jelzi, hogy Magyar Péterék bejelentették, a választási csalásokra készülve minden szavazókörbe küldenek megfigyelőt, Rogán Antal pedig korábban arról beszélt, hogy egy kemény időszakra számít a választás után, amelyet április 12-re tűztek ki.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: